Egyes információk szerint Németh Imre akkor is úgy nyilatkozott, hogy teljesíthető az elvárás. A miniszter egyébként eddig is mindig hasonlóképpen szólt a témáról, annak ellenére, hogy a szakértők nem támasztják alá optimizmusát - írja a Világgazdaság.
Azt a miniszterelnök is elismeri, hogy több kormány mulasztása eredményezte a késlekedést, nem feltétlenül a jelenlegi vezetés hibája, ám szakértők elismerik, hogy a kormányváltás óta is jelentősek a hiányosságok.
A Magyar Nemzet kedden - a Hír TV-re hivatkozva - arról írt, hogy újabb minisztercserére készül a kormány; értesülésük szerint Németh Imrét Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár követheti a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca élén.
Nincs napirenden Németh Imre távozása a kormányból - közölte a kormányszóvivő pénteken. "A minisztérium vezetésének meg kell küzdenie az Orbán-Torgyán-kormány örökségével. Azzal, hogy egy tanulmányon kívül semmit nem hagytak az utódokra" - olvasható a közleményben.
Gál J. Zoltán hozzáteszi: a tárcának ezért hat év feladatát kell két év alatt elvégeznie. "Az elmúlt másfél évben elért eredmények jogossá teszik az optimizmust: a magyar gazdák a csatlakozás után hozzájuthatnak az őket megillető uniós támogatásokhoz" - áll a közleményben.