Karácsonyra akár újra lehet végeredménye a népszavazásnak
Kifordított eredmények?
A Legfelsőbb Bíróság, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) beadványa után, kedden semmisítette meg a népszavazás végeredményét. Patrubány Miklós elnök korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy a december 5-i népszavazáson sok helyen "kifordították az eredményeket", vagyis megcserélték az igen és a nem szavazatokat.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazást kezdeményező MVSZ szerint legalább három szavazókörben bizonyíthatóan felcserélték a szavazatokat, ezért az összes szavazat újraszámlálását kezdeményezték.
Egy-két szavazatnyi eltérés
A Legfelsőbb Bíróság a szavazókörök körülbelül 10 százalékában rendelte el az eredmények ellenőrzését. Az újraszámolásról a bírák nem döntöttek, de az eddigi hírek szerint mindenhol újra megszámolják a beérkezett szavazatokat. Eddig országosan néhány szavazat eltérést találtak a hivatalos eredményben rögzítetthez képest: például két marcali és egy várpalotai szavazókörben egy-egy szavazat eltérés volt, Nógrád megyében viszont nem történt változás. Rytkó Emília elmondta, hogy a főjegyzőktől kapott tájékoztatás szerint a legtöbb helyen maradt a korábban megállapított végeredmény, vagyis egyetlen szavat eltérés sem volt.
A bizottságok tagjai a december 5-i népszavazáson végzett munkájukért tízezer forint tiszteletdíjat kaptak, de a mostani pluszmunka kifizetésére már nincs keret.
A Köztisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége Közgyűlése visszautasít minden olyan jellegű véleménynyilvánítást, amely kétségbe vonja a december 5-én megtartott országos népszavazáson a köztisztviselők és szavazatszámláló bizottsági tagok által elvégzett munkát, áll a szövetség közleményében.