Fidesz-kampány Fidesz nélkül
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Hold utcai piacon szerda délután aláírásokat gyűjtő fehér széldzsekis tinik és sötétzakós biztonsági őrök mászkáltak a standok között. Mikor délután négykor befutott Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának vezetője és Rogán Antal V. kerületi polgármester már tele lett a csarnok a rájuk várakozókkal. A politikusok érkezéséig Marcus Miller szólt a kampányhangfalakból. „Ennyi embert máskor egy hét alatt sem látok, de mint kereskedő nem vagyok elájulva ettől. Nem vesznek semmit” – értékelte a tömeget egy kofa. Az összegyűltek közül sokan ismerték egymást, ők a kerületi Fidesz-szervezet tagjai voltak. A pártpolitikától a szónokok azonban óvakodtak.
A Fidesz három kérdést akar népszavason feltenni jövő tavasszal. A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését kívánják elérni. A népszavazás a konkrét kérdéseken túl a kormánnyal szembeni elégedetlenség kifejezőeszköze is, jelezték korábban a Fidesz politikusai.
A kampány „szociális népszavazás” szlogen alatt fut, színe a fehér, jelképe egy nemzeti színű domborulat nappal. E semleges jelképekkel összhangban a szónokok kínosan kerülték, hogy akár pártok akár politikusok nevét kimondják. Nem volt szó Gyurcsány Ferencről, de Orbán Viktorról sem. A kormányt kritizálták ugyan, de megdöntésére nem szólítottak fel. A népszavazást fontos gesztusnak állítottak be, ami nem hozhat önmagában megváltást, de jobb irányba terelheti az emberek életét.
Édes, kis pofám
Míg a színpad közeli hentes kacsák darabolásával ütötte el a kereskedelmileg kihasználatlan időt, addig Rogán Antal a színpadon politika és a kisemberek közti távolságot sajnálta. Rogán szerint „nem a népszavazás a megoldás, de elindíthat valamit” illetve „a figyelmeztetés eszköze a népszavazás”. Ezzel utalt arra, hogy egy háromigenes döntés még nem jelenti a kormány közvetlen bukását. Rogán arról is beszélt, hogy kellhetnek megszorítások, de az áldozatvállaláshoz az embereknek érezniük kell, hogy részt vehetnek a döntésekben. Rogán egyértelműen a kedvence volt a tömegben lévő hölgyeknek, meghatott „jaj de aranyos” illetve „édes, kis pofám” sóhajokat lehetett hallani, amikor a színpadra lépett.
Tarlós István szerint a népszavazás ellenzői megpróbálhatják nevetségessé tenni vagy kiüresíteni a népszavazást, ez azonban szerinte európai és demokrata politikusoktól méltatlan gesztus lenne. Szerinte az sem igaz, hogy ha a vizitdíj és a tandíj kiesik, akkor adókat kellene emelni, mert elég lenne a kormányzati negyed építését leállítani és meglenne a pénz.
Klasszikus baloldali érveket soroltak a felszólalók. Tarlós ki is jelentette, hogy mára a politikai oldalak felcserélődtek, mert a magát baloldalinak nevező erőknek nincs szociális érzékenységük. A szónoklatok szerint a népszavazáson feltett kérdések mind arról szólnak, hogy a szegények és a gazdagok közti különbség ne növekedhessen tovább. Szerintük a kormány el akarja venni a tanulást és az egészséget a szegényektől. Így a szolidaritás jegyében arra kérték az embereket, hogy akkor is szavazzanak a díjak ellen, ha ők egyébként ki tudnák fizetni azokat.
A két politikuson kívül felszólalt Hegedűs Zsuzsa Párizsban élő baloldali szociológus és Jókai Anna jobboldali író is. Előbbi a taxis-sztrájkra és a szociális igazságosságra hívta fel a hallgatók figyelmét, utóbbi pedig Krisztus példáját állította eléjük. Jókai nagy tapsot kapott „nem vagyunk birkák, csak bárányok” mondatáért. Mindketten kiemelték, hogy sok ember menjen el szavazni, mert a demokrácia megmaradása a tét.
A kampány 30 nagyobb városban, az összes fővárosi kerületben és 120 kisebb településen folytatódik. Tarlós István mindenhová elmegy, és ugyan már átadták az OVB-nek a megfelelő számú népszavazást kezdeményező aláírást, a kampány alatt tovább gyűjtik azokat.