Valér
4 °C
8 °C

Az utolsó november 7.

2007.11.07. 14:09
November 7-ét 1950-ben nyilvánították ünneppé, ekkor vette fel Lenin nevét a Nagykörút egy szakasza, az ünnepi dátumét pedig az Oktogon. Az 1956-ban szovjet harckocsival éppen november 7-én Pestre érkező Kádár egyik első rendelete volt, hogy munkanappá minősítse a szovjet forradalom napját, miközben a Vörös Hadsereg éppen Sztálinvárost ostromolta. November 7-e utoljára 1988-ban volt állami ünnep.

Tizenkilenc éve jelent meg utoljára pirosbetűs címmel a Népszabadság – legalábbis a nagy októberi szocialista forradalom tiszteletére.

A november 5-i, az ünnepet beharangozó szám címlapos jegyzetében emlékezett meg a szerző a sorsdöntő napról: "A forradalom nem ünnep. De amikor mégis ünneplünk, akkor egyszerre emlékezünk és fogadalmat teszünk: méltók akarunk lenni itt, Magyarországon is, méltók akarnak lenni a Szovjetunióban is, és a marxista értelemzésű szocializmus hívei mindenütt a világon hűségesek kívánnak lenni az októberi forradalom mégiscsak megvalósuló nagy céljaihoz".

Lenin lábánál találkoztak

Az ekkor már pártelnökké buktatott, a világban folyó eseményekről mind kevesebbet tudó Kádár János posztját öröklő Grósz Károly pátfőtitkár üdvözölte Gorbacsovot és Rizskovot a jeles ünnep alkalmából: "A SZU és az egész haladó emberiség e nagy ünnepén szívből kívánunk Önöknek és személyükben a szovjet népnek további sikereket a szocializmusért, a haladásért és a békéért folytatott áldozatos küzdelmükben."

És az ünnepi mellékletből nem hiányozhatott Lenin korabeli, a Viborg kerület és más pétervári kerületek bolsevik aktivistáihoz írt levele sem. Vagyis minden a megszokott ünnepet idézte, pont olyan volt, mintha 1964-et, 1972-t vagy 1980-at írnánk, csak a szereplők voltak mások.

A nagy változásokat azonban nem egy cikk jelezte előre, bár a korabeli olvasóknak fogalmuk sem volt, mi fog ebből az egészből kisülni.

Ott volt például egy kolumnás interjú Németh Miklóssal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával, aki az ország gazdaságpolitikájáért volt felelős. Ilyenkor görcsbe rándult az olvasó gyomra, 1988-ra már megtanulták, hogy minél hosszabb az interjú, minél őszintébb a felütés ("Elmozdulás. Veszteglés. Az első lépést már megtettük. Szóban mindenki reformpárti, tetteiben viszont kivár, félmegoldásokat keres."), annál nagyobb a baj.

Néhány oldallal odébb Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára nyilatkozik:"A párt fölismerte, hogy értelmiségpolitikája elhibázott volt". Ugyanazon az oldalon egy KISZ-es vitaanyag Szocializmust, de másképp! címmel.

A külpolitikai rovatban is csupa rossz hír: Az afganisztáni helyzet nem alkalmas a szovjet csapatkivonás folytatására. Ez ismerős volt, a magyarországi helyzet akkor már harminckét éve nem volt rá alkalmas.

Az élelmiszer-ellátás a szovjet belpolitika legégetőbb kérdése, mondta maga Gorbacsov (És nemcsak mondta, hanem meg is írta az újság!)

És az újság végefelé egy sokkoló bejelentés: A XX. kerületi pártbizottságon nem lesz apparátusi pártalapszervezet. Egy korabeli kommunistát szorongással tölthettek el ezek a hírek, és felvetődött a kérdés: mi a rossz sebet fogunk ünnepelni két nap múlva?

Éljen a NOSZF!

"1917. november 7. napján Oroszország munkásosztálya, szövetségben a dolgozó parasztsággal és az elnyomott népekkel, Lenin és Sztálin dicső Bolsevik Pártja vezetésével, megdöntötte a kapitalizmust s a földkerekség egyhatodán megteremtette a világ első szocialista államát: a Szovjetuniót" – áll abban az 1950-es törvényerejű rendeletben, amelyben állami ünneppé nyilvánították november hetedikét.

A rendelet szerint nekünk, magyaroknak is van okunk ünnepelni ezt a napot, hiszen a Szovjetuniónak köszönhetjük a felszabadulást és a nemzeti függetlenséget, a kizsákmányolás megszüntetését. November 7. ezért "a felszabadító Szovjetunió és a nagy Sztálin iránt érzett hála ünnepe" is.

A rendelet kihirdetése után a fővárosi tanács az Oktogont November 7. térre, a Nagykörút egy szakaszát Lenin körútra változtatta, az épülő Árpád hidat pedig Sztálinról nevezte el. A minisztertanács 1951-ben november 1. helyett november 7-ét nyilvánította munkaszüneti nappá.

Lakatos Elemér az Acélöntő- és Csőgyár Váci úti épületének kerítésére a nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulóját üdvözlő feliratot fest

Az első ünnepeken Rákosi Mátyás a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél koszorúzott, a megjelentek, a Szabad Nép 1952-es tudósítása szerint, viharos lelkesedéssel, Éljen a párt, éljen Rákosi! kiáltásokkal fogadták.

Nagy volt az ünneplés Sztálinvárosban is. Szintén az 1952-es ünnepen avatták fel ünnepélyesen a Sztálinvárosi Tűzállótéglagyárat. Az első téglákból Matola József sztahanovista, a Partizán-brigád vezetője nyújtott át egyet Sztálinváros egyik sokszorosan kitüntetett építőjének a pártlap címlapfotóján.

Senki sem cserélt volna azzal, akit a Szabad Nép ezen a napon feddésben részesített. A kalocsai járási pártbizottság elhanyagolta a vetés érdekében végzett felvilágosító munkát, írta a lap az ünnepi beszámolók mellett.

1956. november 7-én hozzák Budapestre szovjet harckocsik a Kádár-kormány tagjait, akik le is teszik esküjüket, miközben Nagy Imre kormánya még nem mondott le. Még aznap rendeletet hoznak arról, hogy november 7-ét munkanappá nyilvánítják és eltörlik az orosz nyelv kötelező oktatását.

Még tartanak a harcok, a többi között, Csepelen, Pesthidegkúton, a Baross téren. A szovjetek beveszik Sztálinvárost.

Egy évvel később már megint pirosbetűs ünnep november hetedike. A május elsejei erődemonstráció után magabiztosan ünnepel a hatalom. November 6-án díszelőadás az Operaházban, a szónok Apró Antal, másnap koszorúzás a Szabadság téren.

1957. november 7-én adták át a 25-ös számú építőipari vállalat 400 férőhelyes munkásszállóját

Az embereket azonban a második szovjet Szputnyik tartotta lázban, amelyik néha Budapest egén is feltűnt. A Népszabadság interjút közölt egy orvossal arról, hogyan érezheti magát az űrkutya, "ott fenn, a magasban, a föld körül körözve". Az űrkutyáról azóta annyit tudunk, hogy már a kilövés pillanatában elpusztult vagy, legjobb esetben, élt még néhány órát. "Megbízható kísérleti eredményeink arra nézve nincsenek, hogy ilyen körülmények között hogy viselkedik az élő szervezet, hogyan viseli el azt, hogy mondjuk fejjel lefelé lóg, amikor nem is érzi, hogy fejjel lefelé van – mondta az orvos. – "Hatalmas eredmény lenne, ha a kutya visszajutna a földre, itt újabb vizsgálatoknak lehetne alávetni, meg lehetne állapítani, hogy szenvedett-e károsodoást, és ha igen, milyet."

Az 1988. november 8-i Népszabadság címoldalát nem az előző napi ünnepségről szóló hírek töltötték meg, és akkor még finoman fogalmaztunk. A vezető anyag az volt, hogy Grósz Károly miniszterelnök Ausztriában tárgyalt, és még ott élő magyarokkal is találkozott.

Az ilyenkor kötelező televíziós ünnepi beszédet a se hús, se hal Fejti György mondta el. Később ő képviseli az állampártot a kerekasztal tárgyalásokon, még később annak a cégnek az ügyvezetője, amelyik hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás keretében szállíthat 177 millióért táskákat a Magyar Postának.

Világosan látszott, hogy nagy a baj, mert "széles társadalmi közmegyezésről" beszélt az ünnep ürügyén. Nem lehetett könnyű az alkalomhoz, azaz a közelgő összeomláshoz illő Lenin idézetet keresni, de Fejtinek sikerült: "Lenin 1921-ben, az ünnep előestéjén azt írta – olvasta papírjáról a tévénézők millióinak –, hogy az októberi forradalom évfordulóját azzal ünnepeljük meg a legméltóbban, ha figyelmünket a megoldandó feladatokra összpontosítjuk". Vagyis: befogjuk a pofánkat és dolgozunk.

A Felvonulási téren a Lenin-szobornál helyezték el a megemlékezés virágait, de valahogy félszívvel, ott volt, Grósz, Kádár, Straub és a munkásőrök, de még a Népszabadság is egy kurta tudósítással intézi el az egészet, nem idéz senkitől semmit.

Arról nem beszélve, hogy az ünnep Moszkvában sem volt a régi. A transzparenseken a változások gyorsítását követelték, de a Szovjetunió megszűnésére senki sem gondolt. És akkor talán még az sem ütött szöget a fejekbe, hogy Tallinnban és Vilniusban a szovjet hódítás óta most először nem rendeznek felvonulást, hanem nagygyűlést tartanak a népfront szervezésében – természetesen ekkor még csak a peresztrojka támogatására.

1989-ig kellett várni, hogy megvalósuljon az 1956-ban esküt tett Kádár-kormány egyik első intézkedése, és valóban ne legyen munkaszüneti nap november 7-e. A Népszabadság címlapjának kis képén az Aurora látszik távolról. Azt írja a lap, hogy most kivételesen nem közelről mutatják meg a hajót, mint annyiszor, hanem távolabbról. "Mint ahogy a legtöbb kortárs is más-más optikával látta" – írják. Az újság fejlécéről ekkorra törlik a Világ proletárjai, egyesüljetek! jelmondatot, helyére a szocialista napilap kerül. Néhány héttel vagyunk túl az MSZP megalakulásán és a köztársaság október 23-i kikiáltásán.

A tavalyi címoldalas jegyzetíró a hatodik oldalra szorult örök témájával, a nagy októberi szocialista forradalommal. Becsületére válik, hogy nem írt róla mást, mint 1988-ban (vagy 1970-ben vagy 1954-ben). "Építsünk! A forradalom nevében. Ne szégyenlősködjünk: a nagy októberi szocialista forradalom nevében is. Ne tagadjuk meg, a mi külön, de az emberiség történetétől elválaszthatatlan hagyományunkat: a Magyar Tanácsköztársaság nevében is: Minden haladó magyar tradíció értékes örökségét vállalva."

Egy másfajta forradalom nevében tüntet egymillió ember Kelet-Berlinben, megoldhatatlan problémát okozva az NDK kormányának, ami éppen november 7-én mond le. Közben Prága is kiengedte a keletnémet menekülteket nyugatra. Moszkvában ellentüntetést rendeznek az olimpiai stadionnál, a Vörös téren Gorbacsov interjút ad a mellvéden és magához hív egy fiatal munkást – először fordult elő milyen a Szovjetunió történetében.

A kelet-németek nyugatra mentek

Nálunk Horn Gyula külügyminiszter és Horváth István belügyminiszter, noha már nem lenne kötelező, még egyszer, utoljára megkoszorúzza a szovjet hősi emlékművet. Az NDK menekültek nyári kiengedése után, a fokozódó kommunistaellenes közhangulat miatt, lassan már ez is igazi bátorságpróba.

A legforróbban az építők székházában ünneplik meg 1989-ben a nagy októberi szocialista forradalmat. Ezer kommunista, akik nem léptek át az MSZP-be, felállva, Éljen a Pártot skandálva tapsol a szónoknak, aki külön köszönti az "1956-os ellenforradalom ellen harcoló hősöket".

Semmi sem úgy történt, ahogy tanították

Nemcsak az Auróra cirkáló ágyúi nem dördültek el 1917-ben, hanem a téli palotát sem ostromolták meg, és egyáltalán, a legtöbb dolog nem úgy történt, ahogy évtizedeken át tanították. Ez derül ki A forradalom mítoszai című októberben nyílt moszkvai kiállításból.

Az egykor Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezett eseményről Szergej Mironyenko, az állami levéltár igazgatója, a történelemtudományok doktora elmondta: sajnos sem az 1917. februári, sem az októberi forradalom történetét nem írták még meg.

A szovjet történetírás azt tanította, hogy a békés munkások és katonák a bolsevikok vezetésével tüntetve vonultak ki Petrográd utcáira az ideiglenes kormány ellen, amely vérbe fojtotta e békés tiltakozást.

Valójában azonban a frontról szökött és a bolsevikok által felfegyverzett katonák konflisokra szerelt golyószórókkal járták a várost, és számtalan civilt sebesítettek meg, ami pedig a tényleges katonaságot illeti, a kiállítás egyetlen ezred névsorát mutatja be, amelyből az első száz katona közül 47 ember vesztette életét, sebesült meg, vagy kapott légnyomást.

Lenin október végéig a Finn-öböl partján lévő Razlivban bujkált, vagyis az októberi fordulat vezéralakja Lev Trockij lehetett. Ő szeptemberben a petrográdi munkás-paraszt tanács elnöke lett, s a tanáccsal ő hívta életre a Katonai Forradalmi Bizottságot (VRK), amelynek a fegyveres felkelés előkészítése volt a feladata.

A tanácsnak a Szmolnijban október 25-én tartott ülésén Trockij elnökölt, és lángoló beszédben jelentette be, hogy az ideiglenes kormányt megdöntötték, a hatalom a tanács kezébe kerül. Csak ekkor lépett a terembe Lenin, és ekkor adta át neki a szót Trockij. De azért nem szabad lekicsinyelni Lenin szerepét: ő volt a fegyveres hatalomátvétel legeltökéltebb, legtürelmetlenebb híve, mondta ki a történész.

Szerinte a Téli palota ostroma ugyanúgy nem történt meg, ahogyan az Auróra cirkáló ágyúi sem adtak le sorozatot. A katonák oldalkapukon hatoltak be a palotába, és letartóztatták az ideiglenes kormány azon tagjait, akik még ott tartózkodtak.

A kiállításon számos rajz is látható, köztük sok olyan, amely sokáig be volt tiltva. Első ízben szerepelnek a nyilvánosság előtt L. Arcibusevnek az 1917-es gyűléseken készült rajzai. Érdekes módon a bolsevikok vezetői közül Sztálin egyiken sem szerepel, noha a szovjet történelemtanítás évtizedeken át azt verte az emberek fejébe, hogy a forradalom két vezére Lenin és Sztálin volt. Márpedig ha Sztálin nem szerepel Arcibusev rajzain, az csak azt jelentheti, hogy nem volt ott az üléseken, és nem volt a forradalom vezéralakjai között, magyarázta a történész.

De ezt támasztják alá K. Juon festményei is: a két, egymás mellett bemutatott kép címe egyaránt "Lenin felszólalása a Petroszovjet 1917. október 25-i ülésén". Az egyik 1927-ben, a másik 9 évvel később keletkezett. Az elsőn az elnökségben Lenin mellett többek között Trockij, Lev Kamenyev és Alekszej Rikov látható, a második, 1936-ban festett, "helyesbített" változaton viszont az elnökségben Lenin mellett Sztálin és két legközelebbi harcostársa, Vjacseszlav Molotov és Mojszej Urickij áll legelöl.

Forrás: MTI