Gallup: ha az igenek győznek, Gyurcsánynak mennie kell

2008.02.29. 21:23
A Fidesz által kezdeményezett népszavazási kérdésekben az igenek várható győzelme nyomán a többség szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania - olvasható a Magyar Gallup Intézet legújabb felmérésében, amelyet pénteken tettek közzé internes honlapjukon.

A népszavazás eredménye nem lenne kérdéses a mostani szándékok alapján. A tandíj visszavonását az emberek 75, a vizitdíj és a kórházi napidíj semmissé tételét 76-78 százaléka szeretné - áll a gallup.hu internetes oldalon olvasható felmérésben.

Mint írták, ha csak a népszavazáson a részvételüket biztosra ígérők körében nézzük ugyanezeket az arányokat, akkor a szavazók 80-82 százaléka vetné el a tandíjak, vizitdíjak és kórházi napidíjak bevezetését.

A felmérés szerint a felnőtt lakosság több, mint a fele (54 százalék) úgy gondolja, hogy biztosan el fog menni még abban az esetben is, ha valamilyen nagyon sürgős, vagy fontos dolga akad éppen a népszavazás napján.

A Fidesz szimpatizánsok háromnegyede (73 százalék), míg a szocialista szavazókör csupán kétötöde (44 százalék) szándékozik minden körülmények között elmenni szavazni.

Budapesten valószínűleg kisebb részvételre lehet számítani, mint vidéken.

Mint olvasható, a magyar felnőttek fele (52 százalék) van azon az állásponton, hogy a kormányfőnek le kellene mondani, amennyiben az igenek győznének a népszavazáson.

Tíz kormánypárti emberből egy, míg tíz ellenzékkel szimpatizáló lakosból nyolc gondolkodik így. Csak minden harmadik felnőtt szerint azonban a népszavazási kudarc nem kell, hogy Gyurcsány Ferenc távozásához vezessen, míg a lakosság 16 százaléka nem tud a kérdésben állást foglalni - írták.

A kutatás során 1.023 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztek meg február 20-26. között.

A Századvég-Forsense szintén februári felmérése szerint is mindhárom, a Fidesz által kezdeményezett népszavazási kérdés esetében továbbra is döntő többségben vannak az igenek. A teljes népesség körében 50 százalék feletti a kérdések támogatottsága. A kórházi napidíj esetében a határozottan, illetve inkább egyetértők együttes aránya megközelíti a háromnegyedes szintet (73 százalék), a másik két esetben eléri a kétharmadot (67-68 százalék).

Az eddigi népszavazásokra vonatkozó adatok alapján úgy becsülik, hogy a várható részvétel elmarad az 50 százaléktól.