23-án megbénul a város
További Belföld cikkek
- Hankó Balázs: A magyar állam fontolgatja, hogy pert indít az Európai Bizottság újabb döntése ellen
- Közúti jelzőtáblával hadakozott és kővel dobott meg egy villamost egy férfi
- Hajmeresztő jelenet a 3-as főúton, centiken múlt a baleset
- Sok múlik Donald Trumpon, hogy meddig lesz idehaza belpolitikai hatása Rogán Antal szankcionálásának
- Lázár János: A kormány és a Fidesz teljes egészében kiáll Rogán Antal mellett
Budapesten csütörtökön még akkor is rendkívül nehéz lesz közlekedni, ha nem kerül sor rendbontásra. Csütörtökön reggel állami rendezvény színhelye lesz a Kossuth tér. Tíztől a Vértanúk terén a közjogi méltóságok koszorúznak, este nyolctól pedig az Operaházban ünnepi gálát tartanak. Délután négykor a Várban, a Dísz téren a budai polgármesterek felkérésére Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond beszédet egy egész napos rendezvény keretében.
A nemzeti ünnep napjára 44 rendezvényt jelentettek be, ebből 15-öt tekint kockázatosnak a rendőrség. A jobboldali szervezetek öt nagyobb, vonulásos demonstrációt tartanak. A MIÉP menete a Corvin közből indul, és a Hősök terén ér véget. A Rendszerváltó Fórum tüntetői a Corvin közből a Széna téren át a Kossuth térre tartanak, magánszemélyek pedig a Hősök teréről a Deák téren át az Szabadság térre.
Nagyobb térkép
Eközben két motorostársaság is keresztül-kasul motorozik majd Budapesten. A Gój Motorosok a Kongresszusi Központtól indulnak, és a Nemzeti Pantheon után a Corvin köznél érnek célba. A Nemzeti Érzelmű Motorosok a Kerepesi út felől érkezve a Rákóczi út - Nagykörút - Margit híd - Moszkva tér - Déli pályaudvar útvonalon haladnak a Turulszoborhoz.
Déltájban lesz a Városligetben a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton befutója. A maratonisták Budakeszi felől érkezve a Svábhegyen át a Hegyalja út - Attila út - Lánchíd - Széchenyi rakpart - Jászai Mari tér - Nagykörút - Oktogon - útvonalon érkeznek a Kós Károly sétányhoz.
Nagyobb térkép
A rendőrség egész nap kordonokkal zárja le a Kossuth teret, a Szabadság teret és a Bajcsy-Zsilinszky utat az Erzsébet térnél. Ugyanígy nem lehet majd közlekedni az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca, illetve a Csengery és a Szív utca között.
Egész nap le lesz zárva a Hősök tere, a Kossuth tér, az Alkotmány utca, a Felvonulási tér, a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai park és a Corvin köz. Kordonok lesznek az Angyalföldi Déryné utca és a Teve utcai rendőrpalota körül, valamint a Terror Házához és az Operaházhoz vezető mellékutcákban.
A Magyarok Világszövetsége a Semmelweis utcánál tart filmvetítéssel összekötött megemlékezést, így este ezt a környéket is le kell majd zárni.