Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Az MSZP hezitál a jövő nemzedékek sorsáról

2007.05.02. 16:04
A Védegylet levélben sürgeti a szocialistákat, foglaljanak végre állást a jövő nemzedéke ombudsman intézményének létrehozásáról. Az MSZP eddig hallgatása azért is érdekes, mert hat évvel ezelőtt éppen Szili Katalin és Hegyi Gyula nyújtottak be egy erről szóló önálló indítványt a parlamentnek. Eddig úgy tűnik, az MSZP-n kívül minden párt támogatná az új ombudsmani pozíció létrehozását.

A Védegylet arra kéri Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót, tegyék egyértelművé az MSZP álláspontját a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvényjavaslatról. "Szomorúan látjuk, hogy a látszat és a korábbi ígéretek dacára a Magyar Szocialista Párt egyedüli parlamenti pártként valójában nem folytat érdemi tárgyalásokat: nem küld a tárgyalásokra világos mandátummal felruházott képviselőt, szakértőt, és nem közli nyíltan a többi párttal esetleges ellenjavaslatait" - olvasható a Védegylet szóvivőjének a szocialisták elnökéhez és frakcióvezetőjéhez intézett levelében.

Jávor Benedek levelében emlékeztet arra, hogy az MSZP évekkel ezelőtt támogatta Sólyom László hét évvel ezelőtt készített, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvénytervezetét, amelyet még Szili Katalin és Hegyi Gyula terjesztett az Országgyűlés elé 2001-ben önálló indítványként. Mint a Védegylet szóvivője felidézi, 2005 végén a javaslatot általános vitára alkalmasnak találták a parlament szakbizottságai, de mégsem került az Országgyűlés elé, mert a törvényhozás mandátuma időközben lejárt.

A jövő generációk érdekeit védené

A Védegylet szakértői által készített javaslat szerint az új ombudsman a jövő generációk környezeti és egyéb érdekeinek védelmében lépne fel. A civil szervezet idén márciusban egyeztetést tartott a témában, a megbeszélésen valamennyi parlamenti párt képviselői megjelentek. Utána az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elkészítette a törvénytervezet változatát, tartalmazza Jávor Benedeknek a szocialisták két vezető politikusához intézett levele. A Védegylet a sajtóból értesült "egyes MSZP-képviselők állítólagos koncepcionális aggályairól a helyettes-ombudsmani tisztség megszüntetését, valamint az új ombudsman hatásköreit illetően" – olvasható a levélben.

"A legutóbbi, április 23-i egyeztetésen a többi párt képviselői - érzékelve az MSZP elbizonytalanodását - határozottan kérték az MSZP nevében megjelent Tóbiás József képviselő urat, hogy pár napon belül küldje el a szocialisták szövegszerű kifogásait. Tóbiás képviselő úr erre ígéretet tett, illetve a sajnálatos elbizonytalanodás tényét megerősítette. Az MSZP részéről azonban azóta sem érkezett semmilyen reflexió" - írja a civil szervezet szóvivője.

Jávor Benedek végül arra kéri Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót, tegyék egyértelművé, mi az MSZP álláspontja a témában.

Az SZDSZ és az ellenzék támogatná

Az SZDSZ-es Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternek való jelölése utáni első sajtótájékoztatóján bejelentette, céljának tekinti a jövő nemzedéke ombudsman intézményének létrehozását, az ellenzéki pártok is az új pozíció létrehozása mellett foglaltak állást.

Mivel a jelenlegi négy ombudsman közül háromnak júniusban lejár a megbízatása, a Védegylet szerint elérkezett a megfelelő alkalom a vonatkozó törvény módosítására, és az új pozíció megteremtésére. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, Lenkovics Barnabást alkotmánybírónak választottak, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant pedig egyszer már újraválasztották, így egyikük sem indulhat újra. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos mandátuma csak decemberben jár le, így erre a pozícióra Sólyom László köztársasági elnök csak később nevezi meg jelöltjét.

A Védegylet tervei szerint a jövő nemzedékek ombudsmanja az állampolgári jogok biztosának általános helyettesi posztjának megszűnésével jöhetne létre. A Sólyom László által 2000-ben megfogalmazott törvényjavaslat szerint az ombudsman feladata elsősorban a közvetítés és az érdekvédelem lenne.