Orbán megnyúzására buzdít Sickratman
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
"Élve megnyúzni"
A felvétel tanúsága szerint többek között a versben az is szerepelt: "Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas István kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzetest fejbe rúgni." Továbbá: "Fajra zsidó ez a megélhetési magyar, egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar. Hát ilyenekből áll ez a jobboldal, menjenek a picsába, de azonnal! Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad! Élve ne hagyjad!".
Szegő Tibor, a Budapest Rádió programigazgatója az MTI-nek azt mondta: "Paizs Miklós alkotása egy művészeti alkotás, amelyet mi sem nem vállaltunk fel, sem nem utasítunk el, egyszerűen bemutattuk és a hallgatókra bíztuk, hogy ő milyen véleményt alkot". Közlése szerint Paizs Miklós több alternatív zenekarban fordult már meg, verseket ír és zenei alkotásokat készít.
A Budapest Rádióban elhangzott vers egyébként egy preparált CD első számának
szövege, tudtuk meg Paizs Miklóstól. A Buzi-e vagy? című internetes sláger szerzője a Magyar Nemzetnek
készítette - provokáció gyanánt - azt a lemezt, amely megtévesztésig
hasonlít a boltokban megjelent albumra.
Paizs az Indexnek elmondta, egy hónapja küldte el Lovas Istvánnak a hanghordozót, de számításaival
ellentétben a szerkesztőség nem figyelt fel a provokatív alkotásra, és nem
jelentetett meg kritikát, amelyben éles hangon bírálják a szám hangvételét.
A rapper ezért döntött úgy, hogy a rádióban ismerteti meg a közönséget a
szerzeménnyel.
A rádió szerint tájékoztató jellegű volt a Bácsfi-interjú
A Fidesz nehezményezte azt is, hogy a Budapest Rádió október 13-i műsorában "Bácsfi Diána ismertette, népszerűsítette uszító nézeteit" - olvasható a közleményben. "A Budapest Rádió abban az esetben, ha teret ad uszításra, közösség elleni izgatásra, antiszemita, kirekesztő és szélsőséges, másokat sértő eszmék terjesztésére, azzal súlyosan sérti a médiatörvény alapelveiben foglaltakat", ezért a Fidesz a felszólítja az ORTT-t, hogy államigazgatási eljárás keretében vizsgálja meg a műsorokat és, ha bebizonyosodik a médiatörvény sérelme, akkor a legszigorúbb büntetést szabja ki a rádióval szemben - áll a dokumentumban. Hozzáteszik: álláspontjuk szerint a rádiót nem menti fel az a tény, ha a műsorvezető megjegyzi, hogy elhatárolódik az elhangzottaktól.
Szegő Tibor, a Budapest Rádió programigazgatója ezzel a műsorral kapcsolatban elmondta: a Bácsfi Diánával készült beszélgetést nem a rádió, hanem egy médiaszakos egyetemi hallgató készítette. "Viszont befogadtuk a műsorba, azért, hogy hallgatóink tudják, hogy Magyarországon ilyen is létezik, mármint Bácsfi Diána és az ő elvei" - fűzte hozzá. A programigazgató hangsúlyozta, az adás alatt rendszeren bemondták, hogy a Budapest Rádió elhatárolódik az ilyen eszméktől és kijelentésektől.