Sz. Nagy Csaba, az Internet Szolgáltatók Tanácsának elnökségi tagja szerint azzal önmagában nincsen probléma, hogy a kancellária jár el Orbán Viktor nevében, feltéve, hogy beszereztek a miniszterelnöktől erre egy meghatalmazást. (Ha bejegyzik a domain nevet Orbán lesz a harmadik politikus, akinek saját honlapja van. Eddig két kormánypárti politikus, a fideszes Rogán Antal és az MDF-es Csapody Miklós tartotta fontosnak, hogy saját internetoldalt nyisson.)
A szakember azonban úgy véli: a miniszterelnök névrokonai éppúgy jogosultak a nevüket tartalmazó internetcímre, mint a kormányfő, mivel az "internet világában" nincsenek egyenlőbbek az egyenlőknél. Amikor kiderül, hogy többen is jogosultak ugyanarra a domain névre, az érintettek az ITSZ választott bíróságához, avagy polgári bírákhoz fordulhatnak, hisz az ITSZ nem szokta visszavenni a kiadott internetcímeket. Sz. Nagy szerint az az alapelv, hogy senkit nem érhet joghátrány, ennek ellenére többnyire az a gyakorlat, hogy azé a domain név, aki elsőként regisztráltatta azt.
Orbán Viktor, a miniszterelnök egyik névrokona nem tervezi, hogy regisztráltatja nevét domain névként. A nem miniszterelnök Orbánnak ugyanis van már honlapja, ráadásul a regisztrálási díjat és az esetleges huzavonát is sajnálná csak azért, hogy az övé lehessen ez az internetcím. A jelenleg még tanuló Orbán Viktor azért sem tervezi neve bejegyeztetését, mert nem akar galibákat okozni az ország első emberének. Szakértőnk szerint ugyanakkor valamennyi Orbán vezetéknevű személy jogot formálhat a www.orban.hu címre, a vitákat pedig a bíróság dönti el.