Orbán egyre előrehozottabb választás akar
A Fidesz elnöke a Szabad Európa Vitanapok Városi közlekedés című rendezvényén felvetette: az emberi történelem legsikeresebb földrésze, Európa kultúrája és értékei egyezségeken alapulnak. Magyarországon azonban megjelent valami más, ami nem európai, nem egyezségekre épül, ezért új egyezségre van szükség. Magyarországon előrehozott választást kell tartani, ami megadja a válságból kilábalás esélyét, a gazdasági fordulat lehetőségét - hangsúlyozta a fideszes vezető.
Előadásában a politikus azt mondta, Európa a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás, a szociális biztonság és a tulajdon tiszteletének egyezségét alkotta meg, mindezek pedig az adott szó betartásáról szóló egyezségen alapulnak. Orbán Viktor ezután feltette a kérdést: ha Európa a legsikeresebb földrész, hogy lehetséges mégis, hogy Magyarország hátrafelé megy, nincsenek sikerei és nem tudott élni az európai uniós csatlakozás előnyeivel. Magyarországon leállt a gazdasági fejlődés, nincs szociális biztonság és versenyképesség - tette hozzá a Fidesz elnöke.
Gondolatát folytatva Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem európai politika, ha nem lehet hitelt adni egymás szavának, nem európai politika, ha egy kormány társadalmi és parlamenti felhatalmazás nélkül kormányoz.
Ez nem európai kultúra, ez Európából kifelé visz, ez a kudarc útja - mondta az ellenzéki politikus. Orbán Viktor megismételte: minél előbb előrehozott választásra van szükség Magyarországon, mert annál hamarabb véget érhet a káosz. Előadása végén a politikus azt is mondta, az Európához történő felzárkózás folyamatában nemcsak a politikai osztálynak, hanem az egész magyar társadalomnak szerepe van.