Orbán: 2005 legyen a nemzeti konzultáció éve

2005.02.16. 18:38
A 2006-os választások egyik legnagyobb tétje az lesz, hogy marad-e egy spekulációbarát kormány, vagy jön egy munkabarát gazdasági- és adórendszert támogató kabinet, mondta hetedik évértékelő beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök szerdán, a fővárosi Körcsarnokban. A Fidesz elnöke szerint 2004 a nagyotmondás és a ráfizetés éve volt. Az ellenzéki politikus a két műsorvezető által feltett kérdésekre válaszolva, a csarnok közepén elhelyezett színpadon sétálgatva fejtette ki véleményét az ország állapotáról és a jövőre vonatkozó elképzeléseiről.

A vak zongorista és a süket dobos

Megtelt a csarnok
Zsúfolásig megtelt a budapesti Körcsarnok Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének hagyományos országértékelő beszéde alkalmából, több mint kétezren voltak a helyszínen kedden kora este.

Weszelovszky Zoltán, az eseményt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkára elmondta, az országértékelésre a Fidesz vezetése mellett az egyesület hétszáz fős tagsága, valamint a hozzá kapcsolódó mintegy 200 szervezet képviselői vettek részt.

A hallgatóság között a Fidesz politikusai mellett jelen volt Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, valamint Makovecz Imre, Grosics Gyula, Sára Sándor, Császár Angela, Tolcsvay Béla és Pataki Attila. A parlamenti pártokból senki nem kapott meghívást az eseményre.

"Tanulságos esztendő van a hátunk mögött" - kezdte beszédét Orbán Viktor a Körcsarnokban, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében megrendezett országértékelő beszéden, amelyet a beszédet felvezető Martonyi János országbeszélgetésnek nevezett.

Ismét kisebbek lettünk, idézte fel a volt miniszterelnök tavalyi beszédét. "Új mértékegysége van Magyarországnak. Félre a múltidéző rovátkákkal, új kor, modern, nyitott Magyarország van, és ehhez új mértékegység illik: "az új Magyarországot immár hantaméterben kell mérni" - mondta Orbán. "Valóban, ha visszaemlékeznek a mögöttünk hagyott évre, akkor 2004 a nagyotmondás éve volt" - mondta az ellenzéki pártelnök, felidézve Medgyessy tavaszi közjogi javaslatait és Gyurcsány egyik mondatát, miszerint "nagy a jólét". "Ez legalább három hantaméternyi volt" - tette hozzá Orbán, akinek erről az a vicc jutott eszébe, hogy a vak zongorista beszélget a süket dobossal: "- Táncolnak már? - Miért már játszunk?!"

Bokszolók és sakkozók


Klikk a képre!

Orbán szerint a tavalyi a ráfizetés éve volt a nyugdíjasoknak, a közalkalmazottaknak és a vállalkozóknak is. Úgy vélte, tavaly szembeállították a vidékieket és a városiakat, a hívőket és a nem hívőket, a szegényeket és a gazdagokat. Hozzátette: "Bokszolni sakkozókkal, sakkozni bokszolókkal szeret ez az új kormány". Orbán megjegyezte, a nagyotmondás ellen a legjobb a nagyothallás.

"Vissza kell adnunk az életerőt"

Orbán közölte, Magyarország sokat változott az elmúlt három évben: összeesett, elvesztette az erejét, az önbecsülését és most arról van szó, hogy mit miért nem lehet megvalósítani. "Vissza kell adnunk Magyarországnak az életerőt, és nemcsak a 2006-os választásokra gondolok" - fogalmazott.

A város és a vidék kapcsolatáról Orbán elmondta, hogy nálunk a vidékiek, a falusiak élete reménytelen, holott az unióban falun élni a legbiztonságosabb dolog. A falusi élettel kapcsolatban a volt miniszterelnök elmondta, olyan, mintha elveszett volna a tervrajz. Arra kéri a falusiakat, hogy hozzanak létre faluparlamentet, ahol elmondják a problémáikat, elmondják a javaslatokat, állítsák össze a tervrajzot, és bármilyen kormány lesz hatalmon, attól kérjék számon ezeknek a megvalósítását. Ha nem valósítják meg, akkor a volt kormányfő azt tanácsolja, ne támogassák azt a politikát.

Kerékbilincs van Budapesten

"Miért van az, hogy szeretjük Budapestet, és mégsem érezzük otthonunknak? Olyan az élet itt, mint egy kiképzőtábor, egy akadálypálya. Ezért Budapestet egy új terv segítségével meg kell újítani, többek között azokkal a javaslatokat, amiket az országjáráson és az sms-ekben most megírtak nekünk" - mondta a fővárosra vonatkozó műsorvezetői kérdésekre reagálva Orbán. "Budapest olyan, mintha kerékbilincset tettek volna rá, ha ilyen sokan vagyunk, ki tudjuk majd szabadítani." Orbán ezt követően példának hozta Prágát, Tallint és Krakkót arra, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül a rendszerváltozás óta. "Nem lehet úgy szeretni egy nemzetet, hogy ne szeressük a szívét, vissza kell adni a nemzetnek a fővárosát, Budapest terve erről is kell majd szóljon" - mondta.

Az árak emelkedésének megfékezésével kapcsolatban a volt kormányfő úgy fogalmazott, "egy csöndes, nyugodt kormányváltásnál így hirtelen nincs jobb gondolatom ezzel kapcsolatban". A panellakások rossz állapotáról Orbán elmondta, Schmitt Pál nemrégiben arról tájékoztatta őt, hogy az Európa Parlamentben felvetette már, hogy a most csatlakozott országokban milyen körülmények között élnek a lakótelepeken milliónyian, és hogy ezt a problémákat önerőből nem tudják az országok megoldani, ezért az unió segítségét kérik.

"El van adva a jövőnk!"

Az egy személyre jutó eladósodás az első öt legfontosabb kérdésként szerepelt az sms- és netes szavazásban, jelentette ki Orbán. Rámutatott, 3500 milliárd forinttal nőtt az államadósság, és ez egy főre azt jelenti, hogy ma minden embernek 2002 óta 350 ezer forinttal nőtt az adóssága" - mondta a volt kormányfő, aki szerint az államadósság kamata naponta 4-5 milliárd forint. Mint mondta, egy csecsemőt 1,7 millió forint adósság terheli születése pillanatában. "El van adva a jövőnk, ha gyorsan nem változtatunk rajta!" - jelentette ki.

"Legkésőbb 2006-ban választások lesznek"

"A legfontosabb az egészség megőrzése, az egészségügy pedig csak azután következik, mondta az egészségügy témájára térve. Orbán felidézte, hogy annak idején nagy viták voltak arról, hogy legyen-e mindennap kötelező testnevelés. "Nem jutottunk el odáig, de azt gondolom, hogy igen" - fejtette ki a Fidesz elnöke, aki arról is szólt, hogy ma az országban az egészségügy kapcsán nem nemzetpolitika, hanem üzletpolitika érvényesül. Megjegyezte, nem véletlen, hogy a népszavazáskor kétmillió ember azt mondta, nem akarja, hogy eladják a köztulajdonban levő kórházakat. "Legkésőbb 2006-ban választások lesznek Magyarországon, ezzel is foglalkoznunk kell! - jelentette ki a volt miniszterelnök.

Nők és a család


Klikk a képre!

Orbán családbarát karrierrendszer bevezetését szorgalmazta a nők számára. "Az a tapasztalatom, hogy nem veszik fel a nőket dolgozni, mert családjuk van, és nem veszik fel őket azért, mert egy éven belül gyermeket akarnak vállalni" - érvelt az ellenzéki politikus, aki úgy vélte, a kormánynak nem dolga, hogy eldöntse a nők helyett, hogy mi helyes, ha dolgoznak, vagy ha nem dolgoznak, ezért mind a két választást támogatnia kell.

Felvetette a családi adózás bevezetését is, amely arról szólna, hogy "a mostani szja-rendszert elfelejtjük, és ez sokkal kedvezőbb lesz azoknak, akik családban élnek". Ennek lényege - elmondása szerint -, hogy mindenki ne csak keresete, hanem az általa eltartott emberek számát figyelembe véve adózzon.

Spekuláció és munka

"A béreknek meg kell haladniuk az elérhető segélyek összegét, mert különben akkor miért is kelünk fel minden reggel" - mondta Orbán. Kifejtette, szerinte azt lehet munkának nevezni, ha az másoknak is hasznot hoz. "Ha ez nem így van, akkor azt úgy hívják, hogy spekuláció" - közölte, hozzátéve, hogy a 2006-os választások egyik legnagyobb tétje az lesz, hogy marad-e egy spekulációbarát kormány, vagy jön egy munkabarát gazdasági- és adórendszert támogató kabinet.

A munkanélküliség kapcsán Orbán leszögezte, a teljes foglalkoztatást kell célul tűznünk, van erre példa az unióban. A volt kormányfő a roma foglalkoztatással kapcsolatban elmondta, "az az érdekünk, hogy a romának született magyarok felemelkedhessenek, beilleszkedhessenek, a kérdés az, hogy milyen út vezet el ehhez az úthoz? Munka és tanulás, ezt a két lehetőséget kell felkínálnunk nekik.

Orbán Viktor úgy vélte, meg kellene vizsgálni, hogy az olyan foglalkozási ágakban, ahol sokkal többet kell dolgozni, mint napi 8 órát, vagy egészségkárosító hatása van a munkának, korkedvezménnyel lehessen nyugdíjba menni.

A nemzeti konzultáció éve

"Mit kell csinálni holnap, hogy a dolgok megváltozzanak?" - tette fel a kérdést a Fidesz-elnök. "Hallgassunk a saját múltunkra, forduljunk vissza a 2002-es választásokhoz, és hallgassuk meg, értsük meg a bajokat" - mondta. Orbán hangsúlyozta, hogy 2005-ben lehetővé teszik, hogy mindenki eljuthasson hozzájuk. "Tegyük lehetővé, hogy 2005 legyen a nemzeti konzultáció éve" - jelentette ki, majd hozzátette, ezt a gépezetet kell beindítani, és ezt a munkát kell a jövő héten elindítani.

"Kapcsolatot a politika és az emberek között, ez a cél" - fogalmazott, majd arra szólította szimpatizánsait, hogy sohase adják fel. "Ezt a szót, hogy feladni, töröljük a nemzeti-polgári-keresztény szótárból" - mondta, majd végül kijelentette: "a jelenlegi kormány nem tudja úgy elrontani, hogy 2006-ban ne tudjuk rendbe tenni a dolgokat."

A hagyomány
A volt miniszterelnök 1999 óta február első csütörtökén tartotta évértékelő beszédét, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében, ám a hagyománnyal tavaly szakítania kellett, mert az Európai Néppárt rendezvénye is erre az időpontra esett. Ráadásul tavaly a helyszín is megváltozott a Vigadó helyett a Budapest Kongresszusi Központba került át a rendezvény.

A miniszterelnök először a Vigadóban mondta ki többek között a "három gyerek, három szoba, négy kerék" szlogent, és a többnyire az akkori ellenzék tevékenységét parodizáló dakota viccek nagy részét is itt sütötte el. A 2002-es választási kampányban elhangzott évértékelésben Orbán módosította korábbi szlogenjét és a három gyerek, három szoba, négy kerék mellé odakerült az öt karika is. Három éve az országot egy rakétához hasonlította, amely pályára állt.

Az ellenzéki pártvezér tavaly azt mondta, az előző év a magyar családoknak az összezsugorodás éve volt, és a kormány ígéreteivel szemben mindennek az ellenkezője történt.

Mint ismert a Fidesz idén sms-ben szavaztatta meg, milyen témakörökről beszéljen szerda kora esti évértékelőjében Orbán Viktor volt miniszterelnök. Az ellenzéki párt kedden délután szavazást indított arról, hogy Orbán végül milyen témakörök közül válogatva szónokoljon.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

3 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

7 órája

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

3 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

5 órája

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

12 órája

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

3 órája

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09