Az olaszoké a New York palota

2000.11.14. 20:50
Mintegy tízéves huzavona, két sikertelen pályázat és számos elutasított vevő, mint például a Postabank vagy a Vico Rt. után kedden elkelt a főváros egyik legpatinásabb épülete, a mostanra életveszélyesen leromlott állapotú, ,,szellemkávéházként" is emlegetett New York palota. A 2,15 milliárd forintos vételárat az ÁPV Rt.-nek egy szállodaiparral és turizmussal foglalkozó olasz cég, a Boscolo-csoport fizetheti ki, amely 2002-ig további nyolc milliárd forintos beruházással ötcsillagos luxusszálloda, a palotával együtt megvásárolt épületekben pedig konferenciaközpont, irodaház és üzlethelyiségek kialakítását vállalta.
Három pályázó közül az olasz Boscolo-csoport nyerte az áprilisban az ÁPV Rt. alapította Váltó-4 Libra Kft. által meghirdetett nyilvános pályázatot, így kedden ők írhatták alá az adásvételi szerződést a New York palota épület együttesének megvásárlásáról. A főváros egyik leghíresebb műemlékének vételára nettó 2,15 milliárd forint, amelyen felül a győztes, a szerződés szerint további 8 milliárd forintot költ majd el az épület felújítására. Az áprilisi pályázatnak nem az olasz cég az első nyertese, a svájci INTAS AG ugyanis egyszer már ,,megnyerte" a palotát, ám mivel augusztus utolsó napjáig sem tett eleget az adásvételi szerződés aláírására vonatkozó követelménynek, a Váltó újra kezdte a tárgyalásokat a palota értékesítéséről. Nagy István, a Váltó vezérigazgatójának indoklása szerint egyedül az olasz cég tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy mind szakmailag, mind anyagilag alkalmas a patinás épület rekonstrukciójára. Az adásvételi szerződést három napon belül eljuttatják az ÁPV Rt.-hez, amelynek igazgatósága várhatóan a következő ülésén megtárgyalja, és Nagy reményei szerint áldását is adja a szerződéskötésre.

A Boscolo-fivérek ,,beleszerettek" a romos épületbe

A családi vállalkozásként, az apa és négy fia által alapított, idén 320 milliárd lírás forgalomra számító Boscolo-csoport 1978 óta foglalkozik szállodaiparral és turizmussal., és a New York-palota megvásárlásával húszra emelkedett a cég tulajdonában lévő, elsősorban Olaszországban és más európai nagyvárosokban működő szállodák száma. Angelo Boscolo, a legidősebb és ezért a csoport élén igazgatói tisztet betöltő testvér az adásvételi szerződést követően elmondta: a család régi álma, hogy Európa minden fővárosában álljon egy, a família nevét viselő hotel, a körúti szállodára pedig azért esett a választásuk, mert egyik itt tartózkodásuk alkalmával egyszerűen beleszerettek az elhanyagolt, romos épületbe. Az olasz cég a kedden aláírt szerződés szerint a New York palotával együtt megvásárolta a hozzá kapcsolt, a körútra párhuzamos Osváth utcai épületegyüttest is, amelynek felújítását szintén elvállalta. A kétmilliárdos vételáron felül mintegy nyolc milliárd forint költségen kétszáz szobás luxus szállodát, a csatolt épületben pedig konferenciaközpontot, irodaházat és üzleteket alakítanak ki. Az elsősorban saját erőből megvalósuló beruházás első lépcsőjeként 2001-ben újra megnyitják a november végén bezáró New York kávéházat A parkolási gondok enyhítésére a VII. kerület felajánlotta 380 férőhelyes parkolóházának megvételét, vagy tartós bérletét.

A tárgyalássorozat nyertese ígéretet tett arra, hogy 2002-re eredeti, 1897-es állapotában áll majd a mostanra helyenként életveszélyesen leromlott állapotú műemlék. A beruházás mihamarabbi megkezdését késleltetheti az építési engedélyek megszerzése: a csatolt épületeket leszámítva ugyanis, amelyek az Erzsébetvárosi önkormányzat tulajdonában vannak, a restaurációhoz az Országos Műemlékvédelmi Hivatal beleegyezése szükséges.