Papp-jelentés: Szakszerűtlen volt a rendőrség október 23-án

2007.07.06. 16:40
Befejeződött a tavaly október 23-i rendőri beavatkozást vizsgáló rendőri belső vizsgálat. A Papp-bizottság jelentése több hiányosságot is megállapított.

Bencze József országos főkapitány pénteken elrendelte a tavaly október 23-i, budapesti zavargásokkal összefüggő rendőri tevékenység vizsgálatára alakult bizottság jelentésének nyilvánosságra hozatalát. A korábban "nem nyilvános" megjelölést kapott, pénteken mégis közzétett Papp-jelentés elkészítésére 2007. január 23-án adott parancsot Bene László, az akkori országos rendőrfőkapitány.

A bizottság munkáját Papp Károly, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat jelenlegi parancsnoka vezette. Papp Károly a bizottság működése idején a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt. A bizottság október 23. nulla óra és október 24. 24 óráig tartó időszakot elemzte.

A bizottság bekérte és tanulmányozta az Országos Rendőr-főkapitányság, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság által készített írásos és képi anyagokat, dokumentációkat, jelentéseket. Megtekintették a televíziós felvételeket, tanulmányozták a Rebisz írásban rögzített, rádióforgalmi hanganyagát. Meghallgattak többek között három tábornokot és tizenöt főtisztet, vázlatokat, térképeket, grafikonokat készítettek és az eseményeket modellezték.

Törvényes, de

A Papp-bizottság egyhangúlag megállapította, hogy a 2006. október 22-24-én a fővárosban végrehajtott rendőri tevékenység alapvetően törvényes, de több elemében is szakszerűtlen volt.

A jelentés megállapítja, hogy az állami rendezvényekre érkezett delegációk biztosítása példás volt, viszont a Budapesti Rendőr-főkapitányság által készített biztosítási terv nem felelt meg a követelményeknek. "A BRFK által készített biztosítási terv összességében nem volt alkalmas arra, hogy a 2006. október 22-23-i rendezvények rendőri biztosítási feladatait tervszerűen, és szakszerűen végre lehessen hajtani" - áll a jelentésben.

Aránytalanul lőttek

A jelentés szerint több esetben "az alkalmazott gumilövedék és könnygázgránát mennyisége, illetve az alkalmazás módja nem állt arányban a feladatellátás mértékével, és veszélyességével." Azt is megállapítják, hogy a könnygázgránátokat többször is úgy lőtték ki, hogy a könnygáz főként a rendőröket érte.

A jelentésből kiderül az is, hogy a 2006. október 23-án, a hajnali órákban a Kossuth téren végrehajtott térkiürítést és tömegoszlatást aránytalanul nagy rendőri erő vezényelte le. A téren tartózkodó, maximum 200 fő demonstrálóval szemben 1006 rendőrt, a Rebisz Bevetési Parancsnokságának teljes állományát vezényeltek ki, ráadásul nem is biztosítottak nekik megfelelő pihenőidőt.

Gondatlanok voltak

A BRFK az Astoriánál tartott nagygyűlés előkészítésében, tervezésében, és a biztosítás végrehajtásában nem kellő körültekintéssel és gondossággal járt el. Október 23-án a délutáni órákban, az Alkotmány utcában végrehajtott tömegoszlatással egy időben nem intézkedtek a rendzavaró csoportok elszigetelésére a Deák tér – Andrássy út – József Attila u. kereszteződésében.

A védőfelszerelések mennyisége és minősége a REBISZ egységeinél elfogadható, a megyei rendőr-főkapitányságok csapatszolgálati alegységeinél viszont hiányos. Csakúgy mint a gyakorlatozás

Problémaként nevezik meg, hogy a rendőri műveletben részt vevő személyi állomány nagyfokú leterheltsége és túlhajszoltsága, és a létszámproblémák következtében a szolgálati csoportokat nem tudták leváltani,

A jelentés szerint ezek is hozzájárultak az ismertté vált egyéni rendőri túlkapásokhoz.

„A hatályos jogszabályok és belső normák betartásában – elsősorban magasabb vezetői, irányító parancsnoki szinten – elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság az eseményeket nem minden esetben tudta kellő mértékben uralni, és hatékonyan kezelni.

A jelentés azt is kimondta, hogy Gergényi Péter, akkori BRFK-vezető október 24-én tartott sajtótájékoztatójának hangvétele, stílusa egyértelműen elhibázott volt.

A Fidesz igazolni látja eddigi álláspontját

A Fidesz szerint "a bizottság megállapításai igazolni látszanak a párt korábbi álláspontját, amely szerint 2006. október 23-án a rendőrség súlyos jogsértéseket követett el, és szakszerűtlen intézkedéseket hozott az alkotmányos jogaikkal élni kívánó békés megemlékezők kárára" - tartalmazza Kontrát Károly fideszes képviselő pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye. A kommüniké kitér arra, hogy az ellenzéki párt elemzi a Papp-bizottság jelentését, és szombaton sajtótájékoztatón kommentálja részletesen a dokumentumot.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

2 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.

február 5., 06:59

  • Belföld
Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.

február 5., 14:27

  • Belföld
Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

A megkérdezettek többsége a saját szakmájában képzeli el a jövőjét.

február 5., 06:59

  • Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.

február 5., 11:46

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.

február 5., 10:43

  • Belföld
Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

A válaszadók négy százaléka egyenesen azt gondolta, hogy a vakcina halált okoz.

február 5., 10:06

  • Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Február 17-ig lehet jelentkezni.

február 5., 11:01

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

3 órája

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

3 órája

  • Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.

február 5., 12:39

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Belföld
Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Pénzbüntetés kiszabása mellett vezetéstől való eltiltást is indítványoztak az elkövetővel szemben.

február 5., 12:51

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

3 órája

  • Belföld
A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

Orbán Viktor aláírására vár a tervezet.

február 5., 10:19

  • Belföld
Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

A rendőrség vizsgálatot indított.

február 5., 11:22