Széndioxid-kvótákból képez válságtartalékot a zöldtárca
A környezetvédelmi minisztérium 20 milliárd forintos megtakarítást vállalt 2009-ben a kormány felé, amit a szaktárca az idén esedékes, a kiotói jegyzőkönyv szerinti széndioxidkvóta-értékesítés zárolásából fedez, jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
Ez azt jelenti, hogy a 2009-ben eladott széndioxid-kvótákból származó bevétel egészét egyelőre nem fordítják olyan mérhető zöldberuházásokra, amelyek csökkentik a kibocsátást, hanem egy részéből tartalékot képeznek. Az így félretett 20 milliárd forintot ugyanarra a célra költik majd el később, mint amire eredetileg fordították volna, a zárolás tehát nem végleges, közölte kérdésünkre a tárca szóvivője.
A magyar kormány tavaly szeptemberben 2 millió egység széndioxid-kvótát adott el Belgiumnak, novemberben további 6 milliót Spanyolországnak. A kvóták eladási árát eddig nem közölték, mert Magyarországnak jelenleg is folyamatban vannak tárgyalási további értékesítésekről, így a konkrét számok nyilvánosságra hozatala sértené az ország érdekeit, indokolt korábban a minisztérium. A Point Carbon szerint Magyarország szeptemberben 14-15 euróért kínált egy egységnyi kvótát.
Az eladásokról szóló szerződésekben Magyarország vállalta, hogy a befolyt összeget kizárólag mérhető klímavédelmi beruházásokra fordítja, az erre a célra kiírt pályázatok (Zöld Beruházási Rendszer - ZBR) márciusban jelennek meg. Oláh Lajos környezetvédelmi államtitkár januárban azt mondta, több tízmilliárd forint áll a kormány rendelkezésére.
A hétfői kormányszóvivői tájékoztatón szó volt arról is, hogy a ZBR olyan beruházásokat támogat majd, amelyek javítják az épületek energiahatékonyságát. Emellett a használónál közvetlenül csökkentik a költségeket, amivel áttételesen több iparágat, kutatási területet élénkítenek, így ezeken a területeken elősegítik a munkahelyek megőrzését, akár új munkahelyeket teremthetnek.
A tárca számításai szerint az épületenergetikai felújítások pozitív hatása az építőiparra a beruházások megkezdésével már 2009-ben érzékelhető lesz. A megújulóenergia-beruházásokkal munkahelyek jönnek létre, vagyis a munkaerő-kereslet növekedni fog az építőiparban, illetve a megújuló erőforrással foglalkozó háttériparban.
Szabó Imre bejelentette azt is, hogy a tárca a 20 milliárd forint zárolásán túl 4 milliárd forintot spórol azon, hogy csökkenti működési költségeit. A miniszter egyelőre nem tudta részletezni, hogy a takarékossági intézkedések mely területeket érintik majd, annyit azonban elmondott, hogy a hatóságoktól és nemzeti parkoktól nem vonnak el forrásokat, elsősorban a minisztérium vezetésén próbálnak spórolni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz ebben látja a hasonlóságot Orbán Viktor és Magyar Péter között
A volt vezérkari főnök a luxusvilla-ügyről is beszélt.
3 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
36 perce
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
5 órája
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
39 perce
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00