Kikotyogták a szén-dioxid-kvóták árát

2009.04.17. 16:11 Módosítva: 2009.04.20. 14:23

Több hónap titkolózás után végül egy elszólásból derült ki a tavaly Spanyolországnak és Belgiumnak értékesített szén-dioxid-kvóták ára. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy Magyarország 30 milliárd forintot keresett, és hogy egy tonna szén-dioxid-kvótáért átlagosan 13,5-14,5 eurót kaptunk. Az még kérdés, hogy az egyes szerződések milyen összegről szólnak.

Magyarország 30 milliárd forintért adott el szén-dioxid-kvótákat 2008-ban Belgiumnak és Spanyolországnak, értesült a Point Carbon. A kvóták eladását a magyar kormány be is jelentette, azt azonban még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy az államkincstárnak mennyi bevétele származott a két tranzakcióból.

A Point Carbon szerint a konkrét szám most mégis elhangzott egy, a Parlamentben csütörtökön tartott rendezvényen, az egyik résztvevőnek egyszerűen kicsúszott a száján. Úgy tudjuk, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács energia-klíma munkacsoportja tartott szakmai megbeszélést, a testület részt vesz a klíma-, energia- és éghajlatvédelmi kerettörvény kidolgozásában. Ezen az egyeztetésen mondta ki valaki a 30 milliárd forintot. Az összeget több forrásunk is megerősítette.

Ugyan a kvótaeladásokból származó összes bevételt így már lehet tudni, az azonban továbbra is kérdés, hogy a Belgiummal, illetve Spanyolországgal aláírt szerződésekben pontosan milyen árak szerepeltek, az elszólásból nem derült ki az összeg pontos megoszlása.

A Kiotói Jegyzőkönyv lehetővé teszi az országok közti kvótakereskedelmet a 2008 és 2012 közti öt évben. Mivel Magyarországon, akárcsak a régió több országában, az ipar szerkezetátalakuláson ment át, jelentős mennyiségű kibocsátási kvótát takarítottunk meg, a többletet elsőként kezdtük értékesíteni tavaly szeptemberben.

8,6 millió tonna szén-dioxid-kvótát adtunk el

Eddig azt lehetett tudni, hogy Magyarország tavaly szeptemberben 2 millió tonna szén-dioxid-kvótát adott el Belgiumnak, novemberben pedig több mint 6 milliót Spanyolországnak. A Point Carbon legfrissebb értesülései szerint azonban a Spanyolországnak eladott pontos mennyiség 6,6 millió tonna.

A fenti adatok és a tranzakciók lebonyolításakor aktuális árfolyamok alapján tehát valószínű, hogy egy tonna szén-dioxid-kvótát átlagosan 13,5-14,5 eurós áron tudtunk értékesíteni. Eddig a legmagasabb ár, amit kiotói kvótáért egy kormány ki tudott alkudni, 10 euró volt.

A környezetvédelmi minisztérium kérdésünkre nem erősítette meg az értesülést, továbbra is kitartanak eddigi álláspontjuk mellett, mely szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák a kvóták árát, a közlésre már készen állnak.

A tárca az eladások bejelentése után sokáig azzal érvelt, hogy további kvóták eladásáról zajlanak tárgyalások, így a számok nyilvánosságra hozatala sértené az ország érdekeit. Januárban Oláh Lajos, a tárca államtitkára azt ígérte, hogy március végéig közlik az eladási árakat. Április elején ennek ellenére csak arról tudtunk beszámolni, hogy az összeg még mindig nem kerül nyilvánosságra.

A minisztérium kérdésünkre akkor annyit közölt, hogy ugyan készen állnak az adatok közlésére, azonban előtte az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságát akarják tájékoztatni az összegről. Mivel a testületnek nincs elnöke, nem vállalták, hogy ilyen fajsúlyú témával foglalkozzanak, amíg nem választják meg az új elnököt.

Késlekednek a beruházások

Az árak nyilvánosságra hozatala azért is fontos, mert a kvótaeladásokból befolyt pénzekből finanszírozzák a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) programjának pályázati kiírásait, így amíg az összeg nem ismert, addig nem kezdődhetnek meg a kibocsátás-csökkentést célzó zöldberuházások.

Ez túl azon, hogy késlelteti a program indulását, hiteltelenné teheti Magyarországot a nemzetközi szén-dioxid-kvóta-piacon, hiszen a megkötött szerződésekben vállaltuk, hogy a bevételt mérhető zöldberuházásokra fordítjuk. Egyébként pont a szerződéseknek ez a kitétele játszhatott közre abban, hogy kedvező áron tudtunk értékesíteni forrólevegő-tartalékunkból.

Belgium már aggódni is kezdett, hiszen nem látja a garanciákat arra, hogy Magyarország betartja a szerződésben foglalt vállalásait. Ehhez hozzájárul az is, hogy februárban Szabó Imre környezetvédelmi miniszter bejelentette, a tárca 20 milliárd forintos megtakarítást vállalt 2009-ben a kormány felé, amit az idén esedékes, a kiotói jegyzőkönyv szerinti széndioxidkvóta-értékesítés zárolásából fedez.

Magyarország ezzel elveszítheti a tavaly megszerzett piaci előnyét a kvótapiacon, ami a gazdasági válság miatt amúgy is alacsonyabb árakkal dolgozik, ráadásul számos új versenytárs is megjelent.

Update: „Az információ forrásaként megnevezett rendezvényen, ahol az említett összeg állítólag elhangzott, a környezetvédelmi tárca képviselője nem vett részt, a hivatkozott összeg pedig nem pontos. A tárca a környezetvédelmi bizottság tájékoztatását követően kész nyilvánosságra hozni a kvótabevétel valós összegét és tájékoztatni a közvéleményt a mérhető kibocsátás-csökkentést eredményező Zöld Beruházási Rendszer részleteiről is” – reagált cikkünkre a környezetvédelmi tárca.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz ebben látja a hasonlóságot Orbán Viktor és Magyar Péter között

Ruszin-Szendi Romulusz ebben látja a hasonlóságot Orbán Viktor és Magyar Péter között

A volt vezérkari főnök a luxusvilla-ügyről is beszélt.

3 perce

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

39 perce

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

5 perce

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.

4 órája

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Címlapon
Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson

Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson

Csaknem 100 év után lenne újra portrécsere egy címleten.

5 órája

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal

Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal

A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.

4 órája

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23