Az EU forró levegővel sakkozik

A másfél hónap múlva kezdődő koppenhágai klímakonferencián megszülethet a kiotói jegyzőkönyv utódja. Ha sikerül megegyezni. Az Európai Unióban már alakul a közös vélemény, de közben tart az alkudozás az országok közt, ki vállaljon többet az éghajlatváltozás elleni harcból. Magyarország a kvótakereskedelemért küzd.

Kedden kezdődött az első hivatalos EU–USA-csúcstalálkozó Barack Obama elnökké választása óta. A legfontosabb téma a decemberi koppenhágai klímacsúcs előtt az álláspontok egyeztetése, illetve közelítése, de persze szóba kerültek a gazdasági válság, valamint az aktuális külpolitikai kérdések, Afganisztán és Irán is.

Az európai küldöttséget Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök vezeti, a tárgyalásokon részt vesz még Maud Olofsson miniszterelnök-helyettes, Carl Bildt külügyminiszter, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Reinfeldt a keddi találkozó előtt azt mondta, hogy az amerikai kibocsátáscsökkentést célzó vállalásokon túl arról is szeretnének beszélni, hogy mely országokat lehet még az Egyesült Államok segítségével meggyőzni, vagy akár lépéskényszerbe hozni, hogy legyenek lelkesebb hívei a klímavédelemnek. Például említette Kínát.

Feltehetően megpróbálják felmérni azt is, hogy a klímavédelmi licitben ki meddig hajlandó elmenni, ez teremtheti meg a tárgyalási alapokat Koppenhágában. A konferencia jelentősége hatalmas, jó esetben itt születhet meg 1997-es kiotói jegyzőkönyvet felváltó keretegyezmény. Vagyis itt döntenek arról, hogy a következő években mennyivel csökkentsék a Föld szén-dioxid-kibocsátását.

A döntés két szempontból is alapvetően fontos. Egyrészt a globális felmelegedés mérséklése a cél, költői túlzással a bolygó megmentése. Másrészt a fosszilis energiahordozók kiváltása megmentheti a fejlett iparú országokat a kőolajon és gázon ülő diktatúráknak való kiszolgáltatottságtól, sőt az átálláshoz szükséges műszaki fejlesztések felpörgethetik válsággal küzdő gazdaságaikat is.

A svéd kormányfő Obamától egyébként azt várja, hogy az Egyesült Államok vállaljon érdemi kibocsátáscsökkentést, illetve szálljon be a fejlődő országok felzárkóztatásának finanszírozásába. Az EU állam- és kormányfőinek múlt heti kétnapos tanácskozása után erre van alapja is.

Cselekvési kényszer

Az EU megpróbál mindkét területen élen járni, nyíltan vezető szerepre tör a klímaváltozás elleni harcban. Ennek a presztízs mellett gazdasági hozadéka is lehet, amit a Világbank egyik volt közgazdászának, a brit Nicholas Sternnek egy 2006-ban írt jelentése és az IPCC (az ENSZ kormányközi klímaváltozási testülete) 2007-es összefoglalója is alátámaszt.

Az IPCC szerint az éghajlatváltozás ténye nem kérdés, és ebben az emberi tevékenységnek döntő szerepe van. A Stern-jelentés a klímaváltozás gazdasági hatásait vizsgálja, és arra jut, hogy a kibocsátáscsökkentés gazdasági befektetésnek tekinthető. Számításai szerint ötven-hetven év alatt pozitív hozadékot lehet elérni, de ennél is fontosabb, hogy ha nem cselekszünk, a gazdasági visszaesés mértéke elérheti a húsz százalékot.

Ambiciózus kibocsátáscsökkentés?

Az nem újdonság, hogy 2020-ra az uniós országok vállalták, hogy az 1990-hez képest húsz százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat. De a koppenhágai klímacsúcs előtt célként fogalmazták meg azt is, hogy ezt az arányt hajlandóak harminc százalékra növelni, amennyiben a fejlett országok hasonló vállalásokat tesznek.

Stratégiailag fontos, hogy a hosszú távra kitűzött célok elérése, azaz 2050-re 80–95 százalékos kibocsátáscsökkentés ne az utolsó pillanatban történjen meg, hanem már középtávon (2020-ig) legyenek felmutatható eredmények. Az Egyesült Államoktól ugyanakkor arra számítanak, hogy a 2020-ig terjedő időszakra nem tesz átütő vállalást, megpróbálja azt finanszírozással kiváltani. Várhatóan az EU ebben próbál változást elérni.

Fejlődő országok finanszírozása

A közös, de megkülönböztetett felelősség elve alapján a fejlődő országok joggal várják el a világ fejlett részétől, hogy kibocsátáscsökkentésükhöz járuljanak hozzá anyagilag, hiszen a légkörben most mérhető szén-dioxid aránya a fejlett ipar tevékenységének eredménye. A fejlett országok közti vita tehát arról zajlik, hogy ki és milyen mértékben vállaljon ezért felelősséget.

Az EU állam- és kormányfői csütörtöki és pénteki tanácskozásukon ugyan konkrét támogatási összegben nem állapodtak meg, de azt lefektették, hogy a fejlődő térségnek 2020-ra évi százmilliárd dollárra lesz szüksége ahhoz, hogy harcolni tudjon a klímaváltozás ellen. Ebből 22-50 milliárdot külföldi támogatásokból kell biztosítani.

A fejlődő országoknak ez még így is kapaszkodó lehet, hiszen a koppenhágai klímacsúcson csak a konkrét számok ismeretében tudják megfogalmazni vállalásaikat. Van rá esély, hogy a fejlett országok a konferenciára nem a végleges számokkal érkeznek, a tanácskozás két hete alatt folyamatosan változhatnak az álláspontok.

Az új EU-tagok kiskapuja

Magyarországnak külön fontos volt a múlt heti megállapodás, miután sikerült kilenc országgal közös szövetségben (jellemzően az EU újonnan csatlakozott tagjaival) elérni azt, hogy az állásfoglalás záradékába bekerült: nem hárulhat az országokra aránytalanul nagy teher a klímavédelem finanszírozásából.

A hosszas vita után kötött kompromisszum azt tartalmazza, hogy az EU külön munkacsoportot alakít a finanszírozás megosztásának meghatározására. Ennek alapja nemcsak az adott ország kibocsátását veszi figyelembe, hanem a gazdasági fejlettséget is. Az arányok kialakítására határidőt nem szabtak, de feltehetően ez csak a koppenhágai klímacsúcs után történik majd meg, miután az EU-nak az egyik fő szempontja, hogy a konferencián egységes álláspontot képviseljen.

A kilenc ország elérte azt is, hogy azok az országok, amelyek IMF- vagy EU-s hitelt kapnak, a kiotói jegyzőkönyv lejárta előtti időszakban (2010–12) csak önkéntes alapon járuljanak hozzá a fejlődő országok finanszírozásához.

Magyarország reménye

A kétnapos csúcstalálkozó napirendjén szerepelt egy, az új csatlakozóknak, így Magyarországnak is fontos téma: mi lesz a szén-dioxid-kvóták kereskedelmével. A régió országai hasonló helyzetben vannak, az ipari szerkezetátalakulás hatására jelentős kvótatartalékot halmoztunk fel, amit a kiotói jegyzőkönyv értelmében a 2008 és 2012 között a nemzetközi piacon lehet értékesíteni.

A felhalmozott tartalék megvásárlásában az iparilag fejlett országok érdekeltek, hiszen ha másként nem tudják teljesíteni a vállalt kibocsátáscsökkentést, szén-dioxid-kvótákat vásárolnak. Ezekben az ügyletekben az eladó ország vállalja, hogy a befolyt összeget klímavédelmi beruházásokra fordítja.

Az utóbbi másfél évben zajlott adásvételekben Magyarország úttörő szerepet vállalt, Belgiumnak és Spanyolországnak is adott el kvótát, piaci előnyét azonban elvesztette, miután a szerződésben vállalt feltételeket nem úgy, vagy nem időben teljesítette. A piaci szereplők száma közben megnőtt, a gazdasági válság pedig átalakította az árakat is.

A stratégiai kérdés tehát Magyarországnak és természetesen a piac többi tartalékkal rendelkező szereplőjének az volt, hogy érdemes-e 2012-ig értékesíteni a szén-dioxid-kvótákat, vagy kifizetődőbb kivárni a kiotói jegyzőkönyvet felváltó egyezményt, és csak valamikor 2012 és 2020 között felélni a tartalékot, talán lényegesen jobb árakon.

Kinek jó a kvótakereskedelem?

A helyzet akkor vált bonyolultabbá, amikor felröppentek azok a hírek, hogy 2012 után akár teljesen el is törölhetik a kvótakereskedelmet, mert például Oroszország akkora tartalékkal rendelkezik, ami alapjaiban rengetheti meg a globális piacot.

Emellett környezetvédelmi érvek is szólnak az eltörlés mellett, hiszen a kvótakereskedelem globálisan csak a kibocsátás egyik zsebből a másikba átpakolása. Ha a fejlett ipari országoknak nem lenne módjuk kvótákat vásárolni, kénytelenek lennének valóban csökkenteni a kibocsátásukat, ezzel viszont az eladó ország, így Magyarország is hatalmas állami bevételtől esne el.

Bár az eredeti uniós javaslat szerint teljesen el kell törölni a kvótakereskedelmet, de végül kompromisszumra jutottak, és egy fellazított változattal vágnak neki a klímacsúcsnak. E szerint a szén-dioxid-kvóták hatással vannak a környezetvédelemre, illetve a kibocsátáscsökkentésre, ezért döntést kell hozni róluk. Magyarország azt az álláspontot képviseli a kvótakereskedelem kérdésében, hogy az rendszer megszüntetése sértette volna gazdasági érdekeinket, bár fenntartása környezetvédelmi szempontból valóban nem jó megoldás.