A fejlett országoknak is be kell szállniuk a kárenyhítésbe

Ugyan jól hangzik, hogy a gazdasági válság hatására csökkent a nyugati országok szén-dioxid-kibocsátása, a kisebb értékeknek azonban más oka is van: a fejlett országok ipari termelésük egy részét a fejlődő országokba telepítették az olcsó munkaerő és a piacszerzés reményében. Ezzel gyakorlatilag exportálták a környezetszennyezést – klímavédelmi szempontból a jelenség kifejezetten káros.

Megnyugtató statisztikák láttak napvilágot az elmúlt napokban arról, hogy csökkent az európai országok szén-dioxid-kibocsátása, melynek elsődleges oka a gazdasági válság. A párizsi Le Monde szerint azonban a nyugati statisztikák figyelmen kívül hagyják a világgazdaság átalakulását, globalizálódását.

Egy amerikai lakos szén-dioxid-kibocsátása évente 20 tonna, egy franciáé csak 6 tonna, de ezekből a számokból nem derül ki, mennyit kell mindehhez hozzátenni például a Bangladesből importált farmer, a kínai mobiltelefon vagy a dél-Koreai tévékészülék gyártásakor kibocsátott szén-dioxid miatt.

Az elmúlt két évtizedben a fejlődő országok ipari termelésének jelentős része a feltörekvő országokba helyeződött át, ezzel együtt az eltűnt környezetszennyezés, amit a nyugati üzemek okoztak. A kérdés az, hogy ezek a kibocsátások kinek a számlájára kerüljenek: annak az országnak a mérlegébe, ahol a nyugati fogyasztók igényeinek kielégítésére szolgáló terméket előállítják, vagy a fogyasztó országéba, ahol, mivel külső piacról szerzi be az árut, mesterségesen csökken a szén-dioxid-kibocsátás.

A termék termelési és fogyasztási helyének távolodása bonyolítja az éghajlat felmelegedése elleni küzdelmet, hangsúlyozza a Le Monde. A kérdést eddig  ritkán vetették fel nyíltan, mert mindenki attól tart, hogy ezzel megnyílik a protekcionizmus Pandora-szelencéje, ami a kereskedelmi háborúk kiújulásához vezethet. Az 1997-es kiotói jegyzőkönyv nem sokat mond az éghajlati változás és a kereskedelem összefüggéséről azon kívül, hogy "a feleknek olyan politikákat kell kidolgozniuk, amelyek a lehető legkisebbre csökkentik a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt hatást".

Európában Nicolas Sarkozy francia elnök olyan szén-dioxid-adót vezetne be az EU határain, ami hatásos lehetne azoknak az országoknak a környezeti dömpingpolitikája ellen, amelyek úgy termelnek, hogy nem fordítanak figyelmet szennyező kibocsátásaik csökkentésére.  Az Egyesült Államok ugyancsak védővámokat akar bevezetni klímavédelmi törvényének tervezete szerint. Ugyanakkor Kína a változások egyes számú veszteseként máris elutasította a nyugati álláspontot, Peking szerint ha valakinek fizetnie kell a kibocsátások miatt, az a nyugati fogyasztó.

A washingtoni Carnegie Institution egyik tanulmánya, ami a fogyasztáshoz kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást vizsgálta, úgy vélekedett, hogy ezt a témát nem lehet sokáig megkerülni a nemzetközi klímatárgyalásokon. Steven Davies és Ken Caldeira, a tanulmány két szerzője 2004-es adatok alapján 113 országban követte nyomon a késztermékek cseréjéhez kapcsolódó kibocsátások útját és rendkívül pontosan felmérte az importált szén-dioxid útját.

Kimutatták, hogy a fejlett országokban elfogyasztott javak szén-dioxid-kibocsátásának 23 százaléka - ez összesen 6,4 milliárd tonna szén-dioxidnak felel meg - egy másik országban került a légkörbe. Ez az ország a legtöbb esetben Kína, ugyanis szén-dioxid-kibocsátásának 22,5 százaléka ered exportra gyártott termékekből. A tanulmányban felsorolt legnagyobb szén-dioxid-exportőrök sorában Kína után Oroszország, majd a közel-keleti olajországok és India következik.

A lánc másik végén a szén-dioxid legnagyobb importőrének az Egyesült Államok tűnik, majd Japán, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország a sorrend. Változik a helyzet, ha a lakosság számához viszonyítják a kibocsátásokat: így Svédország, Dánia és Svájc áll az élen, őket Nagy-Britannia, Franciaország és Németország követi.

Egyelőre azonban nincs sok bizonyíték arra, hogy a környezetszennyező iparágak áttelepítése a fejlett országokból a fejlődő országokba az éghajlatváltozás elleni harc része lenne. A termelés áthelyezését a cégek inkább a munkaerő alacsonyabb árával és új piacok megszerzésének szándékával indokolják. Ez azonban változhat, Európában ma már téma a beruházások tervezésekor, hogy a kormányok szigorú környezetvédelmi normáinak elkerülésére áthelyezhetik tevékenységük.

A kibúvókkal a klímaváltozás elleni intézkedések gyengülnek, a Carnegie Institution kutatói úgy gondolják, hogy csak egy kompromisszumos megoldás vezet eredményhez. "A gazdag országok fogyasztóinak magukra kell vállalniuk ezeknek a kibocsátásoknak egy részét" - javasolják. Szerintük el kellene velük fogadtatni azt, hogy miután munkahelyeik más országba kerültek, ezután ráadásul többet kell majd fizetniük azokért a termékekért is, amelyeknek a globalizáció előnyeként korábban alacsonyabb volt az áruk. Ez nem lesz könnyű, összegez a párizsi lap.