Az állami kitüntetésekről szóló törvényeket módosítja ma az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének első napján. A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvények módosítására azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozatában kimondta, hogy a köztársasági elnököt valódi döntési jog illeti meg a kitüntetések adományozásában, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetés adományozását. A törvényjavaslat szerint a jövőben ezeket a kitüntetéseket vissza is lehet vonni azoktól, akik arra érdemtelenné váltak.
Nem lehet olyan személyt kitüntetésre javasolni, akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, amíg büntetését a bűnügyi nyilvántartásból nem törölték, vagyis a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alóli mentesülés még nem elégséges a kitüntetéshez. (MTI)
Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, 56-os halálraítélt leragasztott szájjal fejezte ki tiltakozását hétfőn a parlamenti ülésteremben. "Leragasztottam a számat, végül is 33 évig nem beszélhettem" - mondta szokatlan akciója után. Szerinte szája leragasztása szimbolikus volt, azt jelentette, hogy ma is "össze kell szorítani a fogainkat, állkapocstörésig".
A fideszes képviselő közölte: így tiltakozott "a kettős mérce ellen, amit az országban és a parlamentben is alkalmaznak". A mandátumáról a múlt héten lemondott Arnóth Sándor esetére utalva Wittner Mária megjegyezte: egyesek felháborodnak azon, hogy egy képviselő elengedi magát és bekiabálja, hogy "lógni fogsz", miközben - utalt Bajnai Gordon gazdasági miniszterre - ott van a kormányban az az ember, aki miatt a "Hajdú-Bétből 15 ember akasztotta fel magát". (MTI)