Wintermantel Zsolt (Fidesz) "Drasztikus bérlet és jegyáremelés a BKV-nál, miközben a luxusbalodal urizál? " címmel interpellál. Az interpelláció címe megnyerte az Index dumakormány-különdíját. Sorra gyulladnak ki a buszok, ráznak a trolik, de minden ég, romlik, kisiklik. Bezzeg a luxusbaloldal vezetője emiatt nem izgul, ahogy Demszky sem, aki 15 milliós terepjáróval jár, és kutyaszar ellenes plakátokra költi az adófizetők pénzét, pedig a plakát nem szedi fel a szart.
Dehát a drasztikus BKV-jegyáremelés nem érdekli Demszkyt és Gyurcsányt. A szöveg helyett tesz-e valamit végre a dumakormány a BKV-éért, kérdezi a képviselő, és hiányolja a tömegközlekedési normatívát a költségvetésből. (Wintermantel felszólalása közben a szocialista Podolák György kiabált a fideszeshez: "Őrült vagy? Nem vagy normális!"
Veres János pénzügyminiszter válaszol, aki az előző parlamentből hiányolja Wintermantel Zsoltot, mondván, akkor biztos segített volna pénzt adni a BKV-nak, hogy ne az MSZP-SZDSZ kormánynak kelljen konszolidálnia a céget. Veres azt is kéri Wintermanteltől, hogy mutassa meg, honnan lenne kisebb a hiány, ha több pénzt adnának a BKV-nak. A pénzügyminiszter áttér a fejlesztések felsorolására. Új buszok, alcsony padlóval, környezetkímélő motorral, stb.
Wintermantel Zsolt nem fogadja el a választ. Vajon miért? A képviselő mindenesetre definiálja a bátorságot: poroltó nélkül felszállni egy BKV-buszra, és a biztonságot, ami szerinte vastagtalpú cipős trolizást jelent.
A parlament elfogadja a választ. Vajon miért?
A magyar-román megbékélésről tartott miniszterelnöki felszólalást elhomályosította az, hogy az ellenzék - Gyurcsány családi kapcsolatai miatt - 1956 ügyében érzéketlenséggel vádolta meg.
A kormányfő erre, Áder gúnyos kacajai közepette - kifakadt, és újra szerelmet vallott: "Nekem Magyarországon arról kellene beszámolnom, hogy miért kellett elvennem egy volt kommunistának az unokáját? Pusztán attól, hogy Apró Antal unokáját elvettem, tisztességes házasságban élek, neveljük gyermekeinket? A harmadik köztársaságban származás alapján kell politikai vitát lefolytatnom? Be kell számolnom holnaputántól szüleimről, vallásomról? Pusztán azért, mert egy lánnyal szerelembe estem?" (Répáásy Róbert erre a három ujját mutatva. Végre valódi dolgokról van szó a T. Házban.)
Iszonyú zsivaj volt a válasz a miniszterelnöki szavakra, de Áder János azért meg tudta tartani a "Kormányzati hazugságok hálójában" címet viselő felszólalását az euró bevezetéséről. Pettkó András (MDF) hiába szeretne szebb Budapestet, Fodor Gábor (SZDSZ) hiába szeretne kisebb államot, rájuk kisebb figyelem jutott.
Mester László (MSZP) nem aludt máma, Kolbász Mihály elszökött a koronanéző csoporttól, és rácsodálkozott a Nagy Népi Hurrára, a Magyar Vizsla független luxusbaloldalizása pedig beszivárgott a tudósításunkba.
"A tehetős jobbágyok vagyona ékszerek és kisebb ötvöstárgyak mellett értékes textíliákban feküdt, amit veszély esetén ládástul lehetett menekíteni (az ácsolt láda a 14. sz.-ban már országosan általános volt a parasztságnál). A 15. sz.-i parasztoknál szőtteseket és hímzéseket egyaránt említenek. Pl. Kolbász Mihály balmazújvárosi jobbágytól 1470-ben 2 szőttes munkájú és 8 hímzett kendőt vittek el, továbbá 3 különálló, mintás betétet, „hím”-et. Általában egy családnál 1–2 abroszt említenek, ezek különösen díszesek is lehettek, pl. Bika János jobbágytól az egykori Bélc faluból (Somogy m.) 1460-ban 2 arany és selyemfonállal hímzett abroszt és 8 hímzett és szőttes kendőt raboltak el. Egészében véve azonban a jobbágyság életnívójának az emelkedése mindenképpen erősen elmaradt az uralkodó osztályéhoz képest."
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon