Új 'holdudvarok' egymilliárdért
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Programalkotásban segítenék az MSZP-t
Az MSZP pártalapítványáról keveset lehetett eddig hallani, leginkább a név körüli vita került a figyelem középpontjába. A szociáldemokraták tiltakozása miatt az alapítványt Kéthly Anna helyett Táncsics Mihályról nevvezték el. Balogh András kuratóriumi elnök tájékoztatása szerint három fő tevékenysége lesz, oktatás, elméletkutatás és ismeretterjesztés.
Az évi 418 millióból gazdálkodó szervezet négy munkacsoportot hozott létre, kutatásit, oktatásit, ismerterjesztőt, illetve külkapcsolatit. A munkacsoportokat Katona Béla, Újhelyi István, Baja Ferenc és Balogh András irányítja. A kutatási munkacsoport "egyfajta szellemi műhelyként" funkcionál majd, programalkotási kérdésekben segítve az alapító MSZP-t.
Demokratikus képzés fiataloknak
"Évi több ezer fiatalt szeretnénk egyfajta demokratikus képzésben részesíteni" - ismerteti Balogh az alapítvány oktatási célkitűzéseit. Terveik szerint önkormányzati képviselőket és parlamenti honatyákat éppúgy oktatnának, mint a Fiatal Baloldal aktivistáit vagy akár újsághirdetésekkel toborzott fiatalokat.
Az ismerterjesztéssel foglalkozó csapat "erkölcsileg és anyagilag is támogatja" a Táncsics Mihály Klubok hálózatának kiépítését, akár a legkisebb településeken is, de Balogh szerint a hálózat nem lesz ellen-polgárikör, egyáltalán nem terveznek utcai megmozdulásokat, csupán a szociáldemokrata eszmét szeretnék minél több emberhez eljuttatni.
Mindenki társadalmi munkás
"Minden európai szociáldemokrata pártnak van egy alapítványa, amelyekkel együtt kívánunk működni, közös konferenciákat tervezünk, és például már a mi szervezésükben jön Budapestre a Bundestag tizenöt fős szociáldemokrata küldöttsége" - vázolja a külkapcsolati munkacsoport tevékenységét az alapítványi elnök, aki azt is elárulja, hogy a költséghatékonyság érdekében mindössze egyetlen alkalmazottat foglalkoztatnak, a kuratórium és az alapítványi titkár társadalmi munkában végzi tevékenységét.
|
Tévéműsorokat támogat a Fidesz alapítványa
A Polgári Magyarországért Alapítvány a mintegy négyszázmilliós támogatást "már el is költötte" - közölte az Indexszel Balog Zoltán főigazgató. A többi alapítványéval szemben ugyanis a kuratórium egész éves, a rendelkezésükre álló teljes keretet lefedő költségvetést fogadott el. Az alapítvány elsőrendű célja, hogy a Fidesz és az általa képviselt eszme eredettörténetét dokumentálja, ezért tízmilliós nagyságrendű összeget fordítanak a Fidesz pártarchívumának létrehozására.
További tízmilliókat áldoznak felnőttképzési programokra. Terveik szerint a képzések - a nyugat-európai mintát követve - a mai és a későbbi politikus generáció képzését, utánpótlását segítik. Terveznek még konferenciákat, valamint a "polgári gondolkodást népszerűsítő tévéműsorokat és kulturális programokat", és finanszírozni kívánnak minden olyan kutatást, amely a magyar társadalom szellemi és kulturális állapotát méri fel. A Polgári Magyarországért Alapítvány egyébként túl van az első pályázatán is, a magyar politikai kultúra fejlődését segítő, legfeljebb egyéves kifutású programokat támogatnak.
Esszépályázat a liberalizmusról
Az SZDSZ által alapított Szabó Miklós Alapítvány csaknem százmillió forinttal gazdálkodhat. A liberális eszméket terjesztő szervezet vitasorozatot tervez a szabadelvűségről, illetve az ország húsz megyéjében és Budapesten egy-egy ösztöndíjas fiatalt bíz meg azzal, hogy térképezze fel lakókörnyezetében, iskolájában, önkormányzatánál "a liberalizmus helyzetét". Egy másik programmal a liberális önképző köröket kívánják támogatni. Tóth Csaba, az alapítvány ügyvezetője az Indexnek elmondta, hogy orzágszerte ötven liberális klub kapott tőlük kisebb-nagyobb támogatást.
A közeli jövő tervei közé tartozik egy tanulmány- és esszéíró-pályázat, amelyre az írásműveket a liberalizmus témakörében várják majd. A nyertes alkotó háromszázezer forintos díjra számíthat. A legfiatalabb pártalapítvány - a szocialistákéhoz hasonlóan - konferenciákat, rendezvényeket, oktatást is szervezne, támogatna. Az antirasszista világnapon már le is futott egy általuk támogatott program.
Új értelmiségi bázist az MDF-nek!
Az Antall József Alapítvány legfőbb célkitűzése, hogy segítse "az MDF új értelmiségi holdudvarának létrehozását" - nyilatkozta az Indexnek a volt tévés, Pomezsánszky György. Az alapítvány főigazgatója hangsúlyozza, hogy nem akarnak polgári köröket létrehozni, terveik között inkább olyan budapesti és vidéki beszélgetések szervezése szerepel, amelyeken az MDF által képviselt keresztény-nemzeti szellemiséget élesztenék újjá.
Emellett fiatal értelmiségiek tudományos munkáit támogatnák évi 107 millió forintos büdzséjükből. Az Index kérdésére Pomezsánszky elmondta azt is, hogy bár külön műsorokat, illetve lapokat nem kívánnak finanszírozni, ha arra érdemes csoportokat találnak, az ő médiamegjelenésükre is szívesen áldoz majd az alapítvány.