Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt

2009.01.30. 22:14
Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány pénteki, a cigányokra nézve diszkriminatív kijelentéseit követően az ORFK vezetője azonnali vizsgálatot indított és intézkedett arról is, hogy a vizsgálat idejére a miskolci rendőrkapitányt más beosztásba helyezzék. Draskovics Tibor azt mondta, erkölcsi döntés volt a miskolci rendőrkapitány áthelyezése.

A miskolci rendőrkapitány szerint valakinek végre nevén kell nevezni a gyereket, mert ha meg sem fogalmazódik a probléma, megoldást sem lehet keresni rá. Az elmúlt 2 hónapban több járókelőt is utcai rablók támadtak meg Miskolcon. Táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat vettek el az áldozatoktól. "Összesen nyolc ilyen utcai támadásban kellett intézkednie kollégáinknak" - jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány.

"Buszmegállókban, járdán támadtak meg járókelőket. Az elkövetők sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Volt, akit kézzel, volt, akit bottal ütöttek le." Az utcai támadásokkal összefüggésben őrizetbe vettek között gyermek- és fiatalkorúak, valamint öt felnőtt van. Legtöbben már voltak büntetve hasonló bűncselekményekért.

"Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - mondta a sajtótájékoztatón a rendőrkapitány. (Hallgassa meg, ahogy Pásztor Albert a Borsod Online videóján 3:25 perctől a cigányokról beszél.)

ORFK-vizsgálat

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Dr. Bencze József rendőr altábornagy, az ORFK vezetője a miskolci városi rendőrkapitány péntek este, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatával kapcsolatban azonnali vizsgálatot rendelt el. Ezzel egyidejűleg intézkedett a vizsgálat idejére más beosztásba történő vezénylésére. Az ORFK sajtóügyeletese az Indexnek azt mondta, ennél több részletet egyelőre nem tud mondani, így azt sem, Pásztor Albertet milyen pozícióba helyezik.

A miskolci rendőrkapitány pénteki nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője, különösen egy rendőr nem léphet át, az ügyben erkölcsi alapú döntés született, mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a szombati Napkeltében. Kifejtette, hogy a rendőrkapitány megmagyarázhatatlan módon megkülönböztetést tett "őszerinte magyar és cigány" elkövetők és bűnözési szokások között.

"Ez egy erkölcsi, vagy értékválasztás alapú döntés volt, amikor nem mérlegeltem azt, hogy ennek milyen következményei lesznek például a rendőrség szervezetén belül. (...) Magyarországon rendőri vezető nem tehet ilyen kijelentést, akármilyen nyomás alatt is áll" - fogalmazott Draskovics Tibor. A miniszter szerint nagyon sokan rosszul élik meg a rendőrkapitány áthelyezését, mert tehetséges, eredményes, jó vezetőnek tartják.

A rendőrség az utóbbi években erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy hivatali soraiban növelje az esélyegyenlőséget és csökkentse a romákkal szembeni diszkriminációt. Tavaly nyáron Draskovics Tibor a roma kisebbségi referensi értekezlet után kijelentette, a mainál sokkal több cigány kerüljön be a rendőrség kötelékébe.

Aztán tavaly decemberben éppen Dr. Bencze József volt az, aki Kállai Ernő kisebbségvédelmi ombudsmannak írt levelében úgy fogalmazott, hogy a rendőrség állományában nincs előítélet a cigányokkal szemben, nem különböztetik meg a romákat hátrányosan. Az ORFK vezetője ugyanakkor indokoltnak tartotta, hogy esélyegyenlőségi terv szülessen, a rendőrség humánerőforrás-stratégiájába beépítve.

A kapitány szerint óvakodni kell a romáktól

Ezt a trendet szakíthatja meg most Pásztor Albert, aki pénteken az Index érdeklődésére kifejtette, hogy a bűncselekmények áttekintésekor őt is meglepte a szomorú tény, miszerint az elsősorban magányos idős nőket és fiatalokat érő utcai rablások elkövetői mind romák. Az Index kérdésére, hogy miért tartja fontosnak hangsúlyozni az elkövetők etnikai hátterét, és nem fél-e az etnikai ellentétek kiéleződésétől, a rendőrkapitány kijelentette: a rendőrség tartozik annyival a város lakosságának, hogy felhívja a figyelmet egy helyzetre.

"Miskolcon az etnikai szembenállást nem azzal oldjuk meg, ha elhallgatjuk a mindenki által tudottan létező problémát. Ha meg sem fogalmazzuk, hogyan akarunk valamiféle kiútban gondolkodni? Mindenki hülyének nézne, ha azt állítanám, hogy nincs helyzet" - fogalmazott kérdésünkre a város rendőrségének vezetője.

Pásztor Albert szerint értelmetlen kérdés, hogy mi alapján jelenthető ki valakiről, hogy roma, illetve hogy miért tart nyilván ilyen adatot a rendőrség az adatvédelmi törvény ellenére. "Ezen már túl vagyunk. Konkrét ügyekről beszéltem, ahol az elkövetők etnikuma ténykérdés mert vállalják a cigány származásukat. Ha pedig a sértett maga mondja, hogy egy piros dzsekis roma fiatal volt az elkövető, eleve tudjuk, hogy kit keressünk."

A kapitány az Indexnek felidézte, hogy az elmúlt években két idős családtagját is érte utcai támadás, és az egyik felderítetlen maradt. "Hogy ki követte el - cigány, magyar örmény vagy görög - engem nem érdekel. Az a baj, hogy ezek a támadások az országban a legnagyobb számban itt történnek meg. Lehessen már beszélni az elkövetői körről, mert ha meg sem fogalmazzuk, hogy van ilyen probléma, hogyan lehet a megoldáson gondolkozni?

A helyzet a kapitány szerint súlyos: a rendőrség nem tud mindenkit megvédeni, ezért a miskolciaknak is többet kell tenniük a saját biztonságukért. Az Index kérdésére, hogy eszerint akkor óvakodni kell-e az utcán a romáktól, kijelentette, hogy valóban vannak a városnak olyan területei, amelyeket este ajánlatos elkerülni. "Fel kell hívni a figyelmet a kellő megfontoltságra, hogy ottani vendéglátóhelyre ne menjenek be, ne italozzanak, mert áldozattá válhatnak."

A rendőrkapitány hiányolja a cigányság belső önszerveződését, ami a tisztulás irányába mutatna. "Meddig várunk? Amíg etnikai összecsapás lesz? Nem kellene ez ellen tenni? Nem az elhallgatás a megoldás. Én felelősséget érzek, és nem feszültséget gerjesztek, hanem rávilágítok a helyzetre, és megoldást próbálok kezdeményezni. Büszke leszek, ha valami ezáltal megindul."

"Mi, rendőrök teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető. A családokban kéne valamit kezdeni a dologgal, hogy ne ilyen irányban változzanak."

Gusztos és az ORFK reagált

Az ORFK közleménye előtt Gusztos Péter is reagált a miskolci rendőrkapitány kijelentéseire. Az SZDSZ-es politikus azt írta: "Megmagyarázhatatlannak tartom, hogy a közrend védelméért felelős személy ilyen kijelentésekre ragadtassa magát egy olyan országban, ahol a kirekesztettség és a kisebbségvédelem továbbra is megoldatlan probléma" - fogalmazott a politikus.

A szabad demokrata képviselő arra kérte a rendőrkapitányt, adjon tájékoztatást arról, hogy miként tartja számon a bűnelkövető magyar állampolgárok nemzetiségét; hogy "a faji alapú kartotékját magáncélra vagy a rendőrség keretei között vezeti-e"; illetve hogy a származásvizsgálat alkalmazása kiterjed-e a sikkasztók és hivatali visszaélések bűnelkövetőire, vagy csak bizonyos bűncselekménytípusokra, lopásra, rablásokra.

A rendőrségnek kiemelt szerepe és felelőssége van a többségi és kisebbségi társadalom együttélésének javításában, problémáik kezelésében - írta közleményében Gusztos Péter, hozzáfűzve: ezzel a felelősséggel számos módon élhet a szervezet, például roma rendőrök alkalmazásával vagy kisebbségvédelmi rendőrségi továbbképzésekkel.

Pásztor Albert az SZDSZ közleményére reagálva az MTI-nek elmondta: a rendőrség nem tartja nyilván a magyar állampolgárok nemzetiségét, hovatartozását, ám a kihallgatások során a jegyzőkönyvben a gyanúsított - a személyi körülményeire vonatkozó résznél - erről nyilatkozik. Ez a személyi nyilvántartásokba nem kerül bele, a büntetőeljárás során azonban figyelembe vehető egészen a büntetés kiszabásáig, hiszen a gyanúsított érdeke, hogy körülményeiről, helyzetéről beszámoljon, ami adott esetben akár enyhítheti is a cselekményének a megítélését, tette hozzá Pásztor Albert.