Jogtalanul titkolta 100 milliárdos hiánybecslését a PM

2006.10.31. 14:54
Szómágiával akarta a Pénzügyminisztérium elhárítani a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet megkeresését, hogy miért emelkedett 100 milliárddal a hiánybecslésük. Ennek oka még ma sem ismert.

A Fővárosi Bíróság első fokon helyt adott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet keresetének a Pénzügyminisztériummal szemben. A jogvédők szeptember 4-én azért fordultak bírósághoz, mert a PM megtagadta annak a nyilvánosságra hozatalát, hogy a 2006-os költségvetés féléves adataiban milyen tétel növeli 100 milliárd forinttal a hiányt.

A 100 milliárdos titkolózást Katona Tamás akkori államtitkár 2006. július 18-i sajtótájékoztatón azzal indokolta, hogy ez az információ "üzleti titoknak" minősül, majd a közérdekű adatigénylés elutasításakor már azzal érvelt, hogy csupán egy "prognózisról" van szó, ami szerinte nem is adat, csak egy bizonytalan jövőbeni eseményre vonatkozó feltételezésről van szó.

A bíróság elutasította PM képviselőjének érvelését, és kötelezte a Pénzügyminisztériumot, hogy az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül adja ki a költségvetés egyszeri hiánynövelő tételének tartalmára vonatkozó adatokat. A TASZ üdvözli a Fővárosi Bíróság ítéletét, mert mint közleményükben írják elfogadhatatlan, hogy kormány több milliárdos közpénz felhasználása felöl titkolózik, "elzárja a nyilvánosságot az erre vonatkozó adatok megismerésétől, és ezzel gátat szab a közérdekű információk megismeréséhez való jog érvényesülésének".