Gyűlnek az MSZP-s 'pótképviselők'
Szekeres Imre, a jelölésre felkért MSZP alelnök az Index érdeklődésére elmondta, eddig 14 jelöltjük van az országos listán megüresedő három képviselői helyre. Közölte, hogy összesen hat új - három megyei listás és három országos listás - képviselőről kell a pártnak határoznia.
Beszámolt arról, hogy a megyei listás "pótlásokról" helyi szinten döntenek. Elmondása szerint a budapesti területi listáról Bán Imre, roma származású közgazdász kerül a Strasbourgba távozó Hegyi Gyula helyére. Szekeres tájékoztatása szerint Tabajdi Csaba helyére a Bács-Kiskun megyei, Hercog Edit helyére pedig a Fejér megyei szervezet tesz majd javaslatot július 4-ig.
Szekeres Imre elmondta, hogy az elnökség pénteki döntését az MSZP országos választmánya hagyja jóvá szombaton az országos listáról két éve bekerült három képviselő pótlását.