Ferge Zsuzsa akadémikust, Gereben István geofizikust, oceanográfust, Mészáros Márta filmrendezőt, Rainer M. János történészt és Ujvári József nyugalmazott dandártábornokot tüntette ki Nagy Imre-érdemrenddel Sólyom László köztársasági elnök. Sólyom - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előterjesztésére - "a hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként" adományozta a kitüntetéseket. (MTI)
Mindkét irányból lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat, ahová kiszorították a zavargókat az Alkotmány utcából. A Nyugati irányából az Erzsébet tér fele még járható az út.
Négy 10-15 fős csoportra szakadtak az Alkotmány utcából kiszorított, javarészt fiatal zavargók a Bajcsy-Zsilinszky út és a Podmaniczky utca sarkánál. A rendőrök dolguk végeztével csapatszállító járműre pattantak, látszólag távoznak a helyszínről, jelentette tudósítónk.
Bár a Podmaniczky kereszteződésnél még mindig maradt egy-két kurjongató fiatal, a rendőrök megnyitották a forgalom előtt a Bajcsy-Zsilinszky utat, jelentette tudósítónk.
Mivel a kurjongató fiatalok nem hagyták el a Bajcsy–Podmaniczky-sarkot, a rendőrök felsorakoztak az épületek falai mentén, jelentette tudósítónk.