Egyes megyékben együtt, más megyékben külön-külön emlékeztek meg a bal- és a jobboldali pártok képviselői az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulójáról. Székesfehérváron például együtt, az itt felszólaló Döbrentey Gyula nyugalmazott tanár szerint az ünneplésben nincs bal- és jobboldal. Együtt emlékeztek meg az 1956-os forradalomról a politikai pártok Egerben. Ugyanakkor a szocialisták képviselőinek koszorúzását bekiabálók zavarták meg. Heves megye másik nagyvárosában Gyöngyösön, minden incidens nélkül zajlott a megemlékezés, amelyen viszont a Fidesz képviselői nem vettek részt. (MTI)
A rendőri vezetés kedd reggeli tájékoztatása szerint törvényesen és arányosan léptek fel a törvénysértők ellen. Bencze József országos főkapitány szerint a zavargásokba torkoló demonstráció tiltott volt, ezt több csatornán is közölték Toroczkai Lászlóval, a rendezvény szervezőjével, aki viszont nem vette át a határozatot.
A rendezvényen megjelent Budaházy György is, szerepét, valamint azt, hogy házi őrizete ellenére hogyan vehetett részt a Szabadság téri tüntetésen, a rendőrség vizsgálja. Egy ember, Toroczkai van őrizetben, ellene rendzavarás és a gyülekezési törvény megsértése a gyanú.
A belvárosi lakosok kedden ingyen parkolhatnak a Szent István téri mélygarázsban, közölte Rogán Antal. A Belváros polgármestere azért döntött így, mert az 1956-os forradalom 51. évfordulójának előestéjén utcára vonult tüntetők a főváros belső kerületeiben több autót felborítottak, közülük néhányat részben meggyújtottak. A demonstrálók sörös üvegekkel dobálták útközben az autókat, míg a Zichy Jenő utcában parkoló autókkal zárták el az utat.