Tudósítóink jelentése szerint burkoltnak aligha nevezhető zsidózás folyik a Szabadság téren, id. Hegedűs Lóránt temploma előtt. Az egyik szónok hosszasan halmozta negatív jelzőkkel a zsidóságot, majd csak a legvégéb közölte, hogy Szabó Dezső egy 1935-ös írásából idézett. Kulcsszavai alapján inkább arra tippelnénk, hogy Szabó "Két romlás között" című vezércikkét olvasta fel a Virradat 1921. február 27-i számából, de az is lehet, hogy egy másik, ebben az időben megjelent Szabó-vezércikkből idézett, a szerző a húszas évek elejét általában zsidózással töltötte.
A rendőri vezetés kedd reggeli tájékoztatása szerint törvényesen és arányosan léptek fel a törvénysértők ellen. Bencze József országos főkapitány szerint a zavargásokba torkoló demonstráció tiltott volt, ezt több csatornán is közölték Toroczkai Lászlóval, a rendezvény szervezőjével, aki viszont nem vette át a határozatot.
A rendezvényen megjelent Budaházy György is, szerepét, valamint azt, hogy házi őrizete ellenére hogyan vehetett részt a Szabadság téri tüntetésen, a rendőrség vizsgálja. Egy ember, Toroczkai van őrizetben, ellene rendzavarás és a gyülekezési törvény megsértése a gyanú.
A belvárosi lakosok kedden ingyen parkolhatnak a Szent István téri mélygarázsban, közölte Rogán Antal. A Belváros polgármestere azért döntött így, mert az 1956-os forradalom 51. évfordulójának előestéjén utcára vonult tüntetők a főváros belső kerületeiben több autót felborítottak, közülük néhányat részben meggyújtottak. A demonstrálók sörös üvegekkel dobálták útközben az autókat, míg a Zichy Jenő utcában parkoló autókkal zárták el az utat.