A rendőri vezetés kedd reggeli tájékoztatása szerint törvényesen és arányosan léptek fel a törvénysértők ellen. Bencze József országos főkapitány szerint a zavargásokba torkoló demonstráció tiltott volt, ezt több csatornán is közölték Toroczkai Lászlóval, a rendezvény szervezőjével, aki viszont nem vette át a határozatot.
A rendezvényen megjelent Budaházy György is, szerepét, valamint azt, hogy házi őrizete ellenére hogyan vehetett részt a Szabadság téri tüntetésen, a rendőrség vizsgálja. Egy ember, Toroczkai van őrizetben, ellene rendzavarás és a gyülekezési törvény megsértése a gyanú.
Mindkét irányból lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat, ahová kiszorították a zavargókat az Alkotmány utcából. A Nyugati irányából az Erzsébet tér fele még járható az út.
Négy 10-15 fős csoportra szakadtak az Alkotmány utcából kiszorított, javarészt fiatal zavargók a Bajcsy-Zsilinszky út és a Podmaniczky utca sarkánál. A rendőrök dolguk végeztével csapatszállító járműre pattantak, látszólag távoznak a helyszínről, jelentette tudósítónk.
Bár a Podmaniczky kereszteződésnél még mindig maradt egy-két kurjongató fiatal, a rendőrök megnyitották a forgalom előtt a Bajcsy-Zsilinszky utat, jelentette tudósítónk.
Mivel a kurjongató fiatalok nem hagyták el a Bajcsy–Podmaniczky-sarkot, a rendőrök felsorakoztak az épületek falai mentén, jelentette tudósítónk.