Közvéleményt kutat az Index a szocialista pártházban, a népszavazást firtató kérdésre érkező válaszok azonban bizonytalanabbak a vártnál. Normál esetben 80 százalék igenre számítanak, ám a vártnál magasabb, 50-55 százalékos részvétel két dolgot jelenthet. Az első változat alapján az igenlőket mozgósították nagyobb számban, így 80 százaléknál magasabb lehet a Fidesz-támogatók aránya. A másik verzió, hogy a korábbi felmérések során a nem pártiak passzívabbnak mutatkoztak, most viszont jóval többen mentek el az urnákhoz.
Közben szép lassan csordogálnak a hivatali Audik. A sort egy piros Mini Morris töri meg, volánját a "külsős kampánytanácsadó", Szigetvári Viktor markolja.
Hiller István megköszönte Herényi konstruktivizmusát, és megállapította, hogy az ország jövőjét meghatározó oktatásról értelmes vita folyik végre. A miniszter biztos abban, hogy a bővülő költségvetési mozgásterét a kormány az oktatás fejlesztésére fordítja. Aztán megígérte, hogy lesz egyeztetés, például tegnap is egy pedagógus szakszervezettel tárgyalt.
Kóka János örül, hogy végre az ellenzék is bent üldögél, és a népszavazásról magyaráz. (Gyurcsány viszontválasza után mentek vissza az ülésterembe.) Arról, hogy mintegy 2,5 millió ember nagyon antiszolidáris döntést hozott (Fidesz bõszen hurrog), no de legalább akadt pár százezer felelősségteljes ember, aki nemmel szavazott. Ezek nagy rész természetesen szabad demokrata-szimpatizáns. (Most az MSZP képviselõcsoportja háborog.)
2006 őszén egy nyilvánosságra került beszéd mondatai rázták meg Magyarországot, mondta Orbán és idézett Gyurcsány őszödi beszédéből, amelyben a kormányfő beismerte, hogy hazudott a kampányban.
A Fidesz ekkor döntött úgy, hogy népszavazást kezdeményeznek, mert nem igaz, hogy a magyarok mindent eltűrnek. A népszavazási győzelem a magyarok önbecsülésének napja.
A választók döntöttek, új, más irányt akarnak Magyarország számára, mondta Orbán Viktor. A megszorítás, a pénzbehajtás, a többszöri adóztatás nem reform. Magyarország győzött a népszavazással.
A kormánypártok az egyedüli vesztesei a népszavazásnak, mert még a nemmel szavazók is nyertek, mert nem kell fizetniük, mondta Orbán Viktor.
Szerinte a kormány iránti lojalitás tiszteletre méltó, de a párt iránti lojalitás nem. A közöny nem lehet egy ország iránytűje. Magyarország győzelme kötelez: új alapokra kell helyezni az egészségügyet. Úgy kell megújítani, hogy ne káoszba vezessen, hogy az emberek egészségesebbek legyenek, hogy az állam több pénzt költsön az egészségügyre, ne kevesebbet.
Alkotni kell, meg kell alkotni a jövő egészségügyét. "Szép volt, Magyarország, gratulálok!" - mondta.
"Az 1992-es vagy 1998-as Orbán Viktorral sokkal jobban egyet tudok érteni, mint a 2008-assal" - mondta Gyurcsány Orbánra reagálva. Ez szerinte nem személyes vita, személyes vitájuk nincs, legfeljebb Orbánnak Gyurcsánnyal. A miniszterelnöknek azzal van vitája, amit a Fidesz elnöke képvisel.
Az őszödi beszédről azt mondta, hogy abból nem lehet megérteni, milyen politikát fog folytatni a szocialista párt.
A kormányfő minden porcikája berzenkedik, hogy valaki önmagát folyamatosan a hazával azonosítsa. Hosszabb távon Magyarország inkább vesztett a népszavazással. "Nem tudjuk, honnan fizessen több pénzt a magyar gazdaság" - mondta Gyurcsány.
Ha az udvarlás hamis volt, a házasság rossz lesz, mondta Gyurcsány Orbánnak. Szerinte Orbán udvarlása a népszavazással most hamis volt. Az 1992-es és az 1998-as Orbán bátor volt és polgári demokrata. Mostanság plebejusnak hívja magát a Fidesz. Gyurcsány szerint akkor követett el hibát, amikor nem volt elég bátor elmondani az embereknek, hogy több teher lesz, nem kevesebb.
Debrecenben kedden áll bíróság elé az a postás, aki 732 darab népszavazási értesítőt ásott el lakásának udvarán, tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Vezendi Jánosné rendőr őrnagy közlése szerint a debreceni 2-es számú posta egyik kézbesítője a február 18-án átvett népszavazási értesítők egy részét nem kézbesítette a címzettek részére, hanem azokat február 25-én debreceni lakásának udvarán elásta.
Ezzel megakadályozta, hogy a népszavazási értesítők eljussanak a címzettekhez, s tette ezt annak tudatában, hogy a népszavazásról szóló értesítők sajátosságairól, illetve kézbesítési rendjéről a kézbesítést megelőzően a postán oktatásban részesült. A volt postást 732 rendbeli választás, népszavazás, népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt áll bíróság elé. (MTI)
Általános vitára engedte a kormány által beterjesztett, a vizitdíj, a kórházi napidíj és tandíj eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága, az ellenzék hasonló tárgyú javaslatát azonban nem.
A fideszes Mikola István, a bizottság alelnöke elmondta, a népszavazás által eltörölt díjak elmaradásából adódó bevételkiesésre 2008-ra a különböző tárcák forrásaiból csoportosítanának át, elsősorban kormányzati luxus- és PR-költségekből faragnának le az egészségügy javára. 2009-re a kórházak napidíját a pénznyerő automaták után fizetendő játékadó-bevétel 28 százalékából, azaz 12 milliárd plusz 5 milliárd forintból pótolnák, míg a vizitdíj pótlására ugyanezen adóbevétel 33 százalékát, azaz 13 milliárd forintot adnának. A tandíj eltörléséből származó bevételkiesést pedig 11 milliárd forinttal pótolnák ki szintén játékadóból.
Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára ismertette, hogy a kormány javaslata a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetése előtti állapotot állítja vissza, továbbá rendezi a vizitdíj visszaigénylését. Kiemelte, a vizitdíj és a kórházi napidíj pótlására nem lát lehetőséget a szaktárca, azonban az új helyzetet megvizsgálják, és ha úgy látják, hogy az alapellátás működésében zavar keletkezik, újragondolják a háziorvosok finanszírozási rendszerét. (MTI)
Elfogadta az Országgyűlés hétfői ülésén az egyes adótörvények módosítását. A parlament 196 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 132 tartózkodással fogadta el a törvényt. A jogszabály egyebek között szűkíti és egyértelművé teszi, hogy mely ingatlanhoz kapcsolódó ügyletek esetén kell a fordított adózást alkalmazni, és némileg enyhít az áfalevonási tilalmakon is.
A törvény egyszerűsíti a másik EU-tagállamba irányuló adómentes termékimport lebonyolítását, továbbá lehetővé teszi, hogy a külföldi adóalanyok a magyar adóhatósághoz történő bejelentkezés nélkül bonyolíthassák ilyen ügyleteiket, amennyiben közvetett vámjogi képviselővel járnak el. (MTI)
A Legfelsőbb Bíróság szerint az önkormányzatok népszavazást népszerűsítő tevékenységéről nem dönthet az Országos Választási Bizottság (OVB), így a testület nem is tilthatja be azt. Ezzel megváltoztatták az OVB korábbi döntését, amely törvénysértéssel vádolta a józsefvárosi önkormányzatot. A nyolcadik kerületi önkormányzat szabad demokrata polgármestere korábban azért támadta az általa vezetett jobboldali többségű képviselőtestületet, mert népszavazásra buzdítottak. Csécsei Béla szerint a népszavazásról szóló hirdetmények alkalmasak voltak a választók befolyásolására. Ezért az OVB-hez fordult, a bizottság pedig azt állapította meg, hogy a képviselőtestület megsértette a választási törvényt.
Ezután Kocsis Máté fideszes alpolgármester a határozat miatt a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordult. Az LB hétfői végzésében megváltoztatta az OVB döntését. Az indoklás szerint a költségvetési szervek - így az önkormányzatok - nem tartoznak a választási eljárási törvény hatálya alá, így az OVB nem rendelkezhet róluk. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok végezhetnek népszavazáson való részvételre felhívó tevékenységet. (FH)
Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) képviselőcsoportjának az elnöke hétfőn nyilatkozatban gratulált a fideszes EP-delegációnak a vasárnapi magyarországi népszavazás eredményéhez. Daul szerint a feltett három kérdés jelképértékű ügyekre vonatkozott, és a népszavazás jelentősége túlmegy a szavazólapon feltett konkrét kérdéseken: "azt mutatja, hogy a népakarat adott esetben megállíthatja a kormányzati visszaéléseket és a csalás politikáját".
"A referendum eredménye jelentősen rontja a jelenlegi kormánykoalíció mindkét pártjának reputációját, és a kormány legitimációs válságához vezethet" - vélekedett a francia néppárti politikus. Egyúttal üdvözölte, hogy "a magyarok ilyen nagy számban támogatják a Fidesz politikáját". (MTI)