Sólyom László köszönetet mondott mindenkinek, aki gyakorolta politikai jogát. Most a törvényhozókon van a sor: az országgyűlésnek meg kell tenniük a szükséges lépéseket, a politikusoknak le kell vonniuk a következtetéseket.
"A népszavazás lezárult, a közelgő ünnepek felé fordulhatunk" – mondta a köztársasági elnök. Nyugodt méltósággal ünnepeljük március 15-ét, rá egy hétre pedig örrömmel a húsvétot.
A nemzetközi sajtóban egyelőre csak az amerikai AP hírügynökség adott jelentést a magyarországi népszavazás kimenetéről, ezt is csak egy reklámipari oldal jelentette meg eddig. Az AP jelentésében beszámol a szavazás részeredményéról, és Török Gábor politikai elemzőt idézi, aki a Fidesz "totális győzelmeként" értékelte az eredményeket.
Az arcukat sállal és csuklyával eltakaró, feketeruhás, bakancsos fiatalok árpádsávos zászlóik rúdjával mutogatnak a rendőrök felé a Nádor utca és a Garibaldi utca kereszteződésénél az MTI tudósítója szerint. Néhányan leköpték a rohamsisakos rendőröket és folyamatosan szidalmazzák őket.
A hasonló megmozdulások szervezőjeként ismertté vált Budaházy György a már időközben mintegy 700-asra duzzadt tömeg előtt szónokol és arról beszél, hogy még az este "valamit tenni kell".
Gyurcsány Ferenc mögé és mellé a színpadon tucatnyi MSZP-politikus sorakozott fel, majd belekezdett beszédébe. Több mint hárommillió ember úgy szavazott, hogy inkább ingyen szeretné megkapni azokat a szolgáltatásokat, amiért most fizetni kell, korábban nem kellett. A papírforma győzött.
A népszavazás eredeti célja az volt, hogy elkergesse a kormányt. Ebben az értelemben vereséget szenvedett a népszavazás, mert ezt a politikai célt nem tudta elérni.
Pénze csak az embereknek van, mondta Gyurcsány. Vagy adón és járulékon keresztül, vagy közvetlen hozzájáruláson keresztül fizetik meg a szolgáltatásokat. Nem könnyű elmondani ezt az embereknek, jó 3 millió embernek nem sikerült elmagyaráznunk.
A kormányfő szerint bíztató, hogy több mint 4 millió embernek sikerült elmondani, de nehéz megismerni, milyen motívumok vannak a választók fejében. Vannak, akik csak a 300 forintról szavaztak, vannak, főleg a jobboldalon, akik a kormányról.
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséből adódó bevételkiesést a kormánynak pótolnia kell, mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke vasárnap este. "Gyurcsány Ferenc nagyon jól tudja, hogy e nélkül a bevétel nélkül, ami különösen az alapellátásban megjelent, az ágazat működésképtelenné válik."
A kamaraelnök "arcátlanságnak" nevezte, hogy a kormányfő azt mondta, hogy a kieső bevételeket a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak nincs szándékában visszapótolni. Éger szeint a kormánynak a kieső bevételeket megbízható és törvény által garantált módon biztosítania kell az egészségügynek. (MTI)
Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy érvényesítsük a népszavazás eredményét, mondta Gyurcsány Ferenc.
Nem változott ugyanakkor a miniszterelnöknek az a véleménye, hogy csak a polgárokkal együtt lehet jobbá tenni az egészségügyet és az oktatást. Azt mondani, hogy nem kell fizetni, mert fizetni fog az állam, az az emberek becsapása. Nem lehet egyik kézzel adni, a másikkal elvenni.
Sokkal többet kell tenni annak érdekében, hogy értsék az emberek az összefüggéseket. A következő két évben több lehetőség lesz arra, hogy ne csak beszélgessünk, hanem közös megállapodásra is jussunk.
Az adatok 94,4 százalékának feldolgozása után elmondható, hogy várhatóan mindhárom kérdésben eredményes volt a népszavazás; az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele a három kérdésre igen választ adott, jelentette be Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnap este.
Az eddig feldolgozott adatok alapján 3 752 090 személy vett részt a szavazáson, ez több, mint a választásra jogosultak 50,33 százaléka. A kórházi napidíj ügyében a szavazatok 84,39 százaléka volt igen, a vizitdíj ügyében 82,75 százalék, a tandíj ügyében pedig 82,56 százalék. (MTI)
A főváros vonatkozásában a legfontosabb az, hogy a kórházi intézményrendszerben pótoljuk a kieső bevételeket, mondta Demszky Gábor főpolgármester a közszolgálati televíziónak adott vasárnapi esti nyilatkozatában. A szabad demokrata politikus hozzátette, a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat el fogják törölni, ezeket a bevételeket pótolni kell.
Demszky Gábor úgy látja, hogy "vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak kell többet adni", vagy ha nem, akkor a kórházaknak kell pluszbevételekhez jutniuk vagy a kiadásukat csökkenteniük. "Fel kell gyorsítani a szerkezetátalakítást" - fűzte hozzá, ami - mint mondta - további kórházösszevonásokat, kisebb létszámot jelenthet. (MTI)
Éjfélig van szükség a budapesti rendőr-főkapitány szerint a Parlament köré vont kordonra, ezért a korábban március 12-ig elrendelt létesítménybiztonsági intézkedéseket Tóth Gábor visszavonta, mondta a BRFK szóvivője vasárnap éjjel.
Ezután a parlament védelmének mértékéről, az épület köré vont kordonról a Köztársasági Őrezred dönt, tette hozzá Tafferner Éva. (MTI)
Hivatalosan is véget ért a kormány-ellenes tüntetés a Vértanúk terén.
Gonda László szónok záróbeszédében azt mondta a rendőröknek, hogy megköszönhetik a tüntetők kitartását, mert nélkülük most ugyanazt a rossz és elavult felszerelést viselhetnék, mint a zavargások előtt.
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nem tervezi lemondását, hangzott el az RTL Klub hétfő reggeli híradójában. A politikus véleménye szerint az egészségügyi reform nemcsak a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szólt, a pénztári rendszerek kialakítása még előttük áll. Hozzátette: az emberek nem szeretnek és nem akarnak vizitdíjat fizetni, ez a népszavazás eredményéből kiderült.
A biztosítási elven működő rendszernek a járulékokból kell fenntartania magát, ezért a kormánynak nincs módja arra, hogy a kieső bevételeket pótolja. A miniszter úgy fogalmazott: aggódik az egészségügyért, amelytől a népszavazási döntéssel most összességében több, mint 60 milliárd forintot vesznek el. (Független Hírügynökség)
Hétfő reggelre lebontották a Kossuth téri kordont. A rendőrség március 9-én négy napra, március 12-ig zárta le a Parlament környékét, de mivel vasárnap éjszaka nem történt rendbontás, feloldották a tilalmat. Vasárnap összesen 3800 rendőr feülgyelte a rendet. A Budapesten elrendelt fokozott ellenőrzés keretében összesen nyolc embert állítottak elő: egyikük körözés alatt állt, egy másiknál közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, míg hat másikat igazolás céljából. (MTI)
A szavahihetőség a politikusokkal szembeni legnagyobb elvárás a német állampolgárok szerint, tűnik ki az Infratest Dimap közvélemény-kutató intézet adataiból. A hétfőn közzétett felmérés szerint a németek 84 százaléka vallotta, hogy a politikusoknak minden körülmények között be kell tartaniuk adott szavukat, azaz korábbi ígéreteiket. A felmérésre annak nyomán került sor, hogy az elmúlt hetekben több magas rangú politikai vezetőt értek "szószegésen", ami nem csupán botrányt váltott ki, de erősen növelte a politikával kapcsolatos csalódottságot, illetve kiábrándultságot.
A szavahihetőségi "válság" elsősorban a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) sújtja. A közvélemény-kutatásból kitűnt: a németek egyre érzékenyebben reagálnak arra, ha az ország vezető politikusai nem tartják be a választóknak tett ígéreteiket. A szavahihetőséget mindenekelőtt számon kérő 84 százalékkal szemben a megkérdezettek mindössze 14 százaléka vélekedett úgy, hogy a szószegés bizonyos esetekben "megbocsátható". (MTI)
Nem tudom, hogy elhangzott-e, beszélgettünk barátaimmal nagy társaságban, mondta Horn Gábor hétfő reggel a Napkeltében arra reagálva, hogy a Hír tévé felvétele szerint vasárnap este a miniszterelnök beszéde alatt azt mondta "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!"
A politikus a Napkeltében azt mondta: "Nem hiszem, hogy ez így elhangzott volna, de mindegy."