A honvédség nem veszi át a norvég rádiókat
Kijavítanák
A hiányosságok már a Norvégiában elvégzett vizsgálatokon is kiderültek, de a cég mégis leszállította a rádiókat, az első ütem határideje ugyanis március 26-a volt. A norvégok ígéretet tettek a problémák gyors megoldására.
A norvég cég még 2002-ben nyerte meg a rádiótendert, ám majdnem egy év telt el a szerződéskötés aláírásáig. Juhász Ferenc frissen kinevezett védelmi miniszter ugyanis sokáig lebegtette elődjének a választások előtt néhány nappal hozott döntésének jóváhagyását - írja a napilap.
Huzavona
A lap szerint több szakértő azért adott hangot aggodalmának, mert szerintük egy kellően ki nem próbált rádióval nyertek a norvégok. A késleltetés a két ország diplomáciai kapcsolatait is megterhelte, míg végül tavaly márciusban szignálták a megállapodást.