Svábbogarak Rejtő E. Tibor cellájában
"Tele volt a zárka, olyannyira, hogy az ágyakban is voltak" - mondta. Ezt a büntetés-végrehajtásért felelős ügyész jelezte a rendőrség felé - tette hozzá az osztályvezető. A fővárosi főügyész kedden arról nyilatkozott, hogy kizárólag a gyanúsított fogva tartásának körülményeire vonatkozó panasz miatt szállították át Rejtő E. Tibort a rendőrségi fogdából a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.
Hatástalan méregtelenítés
Arról, hogy miért voltak a cellában svábbogarak, Vókó György a rádióműsorban elmondta: hatástalan volt a legutóbbi méregtelenítés. Leellenőrizték azt is, hogy végeztek-e méregtelenítést, s a dokumentáció szerint igen. Mivel azonban az teljesen hatástalan volt, újat kellett elrendelni.
Arra a felvetésre, hogy ha egy vezető bankár ilyen körülmények közé kerül, akkor egy sokkal kevésbé fontos vagy fontosnak tartott gyanúsított milyen körülmények közé jut, azt válaszolta: "ugyanilyen körülmények között vannak és ugyanígy felel értük a büntetés- végrehajtási ügyész". Vókó György kifejtette: az ügyésznek törvényi, sőt alkotmányos kötelessége, hogy a fogva tartottat négyszemközt meghallgassa. Ezt bármikor megteheti - fűzte hozzá.
Az osztályvezető utalt arra, hogy Rejtő E. Tibor a büntetés-végrehajtási törvényességi felügyeleti és jogvédelmi ügyészhez fordult és tőle kért meghallgatást a fogva tartás körülményei miatt. Ha a fogva tartott az ügyésszel négyszemközt akar lenni és panaszt tenni az ellene eljáró hatóságra, akkor ezt biztosítani kell számára - szögezte le.
Vókó György elmondta: a büntetés-végrehajtásért felelős ügyész meghallgatta a bankár fogva tartással kapcsolatos panaszát, aki jelezte, hogy nyomozást vezető ügyész is hallgassa meg. A fogva tartással kapcsolatos meghallgatás körülbelül egy órát vett igénybe. Az osztályvezető szólt arról is, hogy tavaly 10 ezer 115 fogva tartottat hallgattak meg regisztráltan, név szerint, ebből 2519-en külön írásban is kérték ezt.