Feleannyi rendezvény lesz október 22-23-án

2008.10.14. 16:03
Eddig ötven rendezvényt jelentettek be a főváros területére október 22-ére és 23-ára. A bejelentett rendezvényeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette.

Tafferner Éva a BRFK szóvivője kedden közölte: a nemzeti ünnephez kapcsolódóan több állami, önkormányzati rendezvény is lesz a fővárosban, valamint több civil szervezet is szervez megemlékezést. A bejelentett rendezvényeket a BRFK tudomásul vette, mert megfeleltek a törvényi feltételeknek.

A szóvivő hozzátette: a belvárosban ezen a két napon jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani. Az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, az Erzsébet tér, a Szabadság tér, a Kossuth tér és a Corvin köz le lesz zárva a bejelentett rendezvények miatt annak érdekében, hogy a különböző csoportok gyakorolni tudják a minden magyar állampolgárt megillető gyülekezési jogukat.

Megjegyezte: a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák a nemzeti ünnepen tartandó rendezvények békés lefolyását. A rendőrség tájékoztatása szerint október 23-án indul a Budapest-Pozsony-Bécs szupermaraton verseny is, ami további forgalomkorlátozással jár.

E két nap alatt a fővárosban érvényes forgalomkorlátozásokról a rendőrség későbbre részletes tájékoztatást ígért. Tavaly az október 23-ai nemzeti ünnep kapcsán több mint 100 rendezvényt tartottak a fővárosban.