Solt Pálnak nem akarja felfüggeszteni bírói munkáját
További Belföld cikkek
-
Vastag hóréteg borítja Magyarország több vármegyéjét
- Budapestet is keményen bünteti a Volánbusz a sztrájkkal
- Több tízezer cégnek kötelező a bejelentővédelmi rendszer kiépítése, alig egy hetük maradt rá
- Maruzsa Zoltán: indokolatlan a pedagógus-életpályáról szóló törvény visszavonása
- Pécs városvezetése 16 milliárdos adósságot halmozhatott fel
Solt nem akar az igazságügyhöz tartozni
Azzal kapcsolatban, hogy az Igazságügyi Minisztériumba vennék át, felfüggesztve a bírói munkáját erre az időre, kijelentette, hogy ebbe nem egyezne bele. Solt szerint nem ritka, hogy aktív bírák segédkezzenek egy-egy törvény elkészítésében, példaként a jelenleg is formálódó Polgári törvénykönyvet említette, amelynek szövegét is egy bíró írja. Az pedig egyáltalán nem meglepő, vélte, hogy a bírák tapasztalatát a jogalkotók felhasználják, ez nem számít a hatalmi ágak összefonódásának.
A bizottság csak az elkövetkező napokban áll fel, egyelőre ugyanis a tagok kiléte, Solton kívül még nem végleges. Solt szerint nem fognak konkrét korrupció-gyanús ügyeket vizsgálni, csak elvi javaslatokat tesznek majd. Solt hivatali főnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lomniczi Zoltán napok óta nem kívánja kommentálni kollégája új feladatát. Az Igazságügyi Minisztérium sem reagált egyelőre az esetleges visszásságra, szerintük a labda Solt térfelén pattog, a verdiktet pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak kell majd kimondania.
Keller kódexe
A szintén a kancelláriaminiszter lemondása miatt szorgalmazott etikai kódex kidolgozása viszont az Igazságügyi Minisztérium feladata lesz. Az erkölcsi útmutatóról Bárándy Péter és elődje Dávid Ibolya között kedden ellentétesen nyilatkozott. Dávid szerint ugyanis kódex helyett a miniszterek és államtitkárok jogállásáról szóló törvényt kellene módosítani. Bárándy viszont úgy véli, létjogosultsága van egy kiegészítő szabályozásnak is, amely alapján a politikai felelősségük is rendszeresen számon kérhető a parlamenti üléseken.Az Index információi szerint az etikai kódex kidolgozása már néhány héttel Kiss Elemér távozása előtt felmerült. Az útmutatót két lépcsőben, a MeH-re és a minisztériumokra, illetve az összes közigazgatási alkalmazottra vonatkozóan kívánták megalkotni. A szűkebb, kancelláriai kódex összeállításán a Keller László vezette közpénzügyi államtitkárság kezdett dolgozni. A Belügyminisztérium feladatkörébe tartozó nagy etikai kódex kidolgozásához pedig megkezdődött a tartalmi javaslatok összegyűjtése az önkormányzatoknál és más állami szerveknél.