Sólyom aláírta a kórháztörvényt és a költségvetést
További Belföld cikkek
-
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
- Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
- A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
- Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
- Magyar Péter megnevezte a férfit, aki a Tisza önkénteseire támadt Pesterzsébeten
Az Országgyűlés 208 igen, 163 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül csütörtökön elfogadta a 2007-es költségvetési törvényjavaslatot. A 2007. évi központi költségvetés főösszegei a következők: a bevétel 6,669 milliárd forint, a kiadás 8.326 milliárd forint, a hiány 1.656 milliárd forint. Veres János pénzügyminiszter korábban azt mondta: a jövő évi költségvetés az egyensúlyról, a reformokról, a fejlesztésről szól. A Ház 206 igen szavazattal 162 ellenében fogadta el, hogy az Országgyűlés Elnöke kérje a Köztársasági Elnöktől a törvény sürgős kihirdetését.
Az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló törvényt hétfőn név szerinti szavazással fogadta el az Országgyűlés. A kórházátalakítási jogszabály négy szintet határoz meg az egészségügyi ellátórendszerben: a kiemelt kórházakat, a területi kórházakat, a területi egészségügyi központokat, valamint az alapellátást, vagyis a háziorvost.
Csökkenő ágyak
A kiemelt, súlyponti kórházak száma országosan 39 lesz, ezekben az intézményekben a legmodernebb technikával és nagy tapasztalatú orvosokkal biztosítják a súlyos, vagy speciális ellátást igénylők kezelését. A jövőben csak ezekben az intézményekben kezelhetnek például daganatos beteget, vagy itt végezhetnek szívműtétet és szervátültetést. Ezen intézmények sürgősségi centrumok is, és kötelesek bizonyos időn belül ágyat biztosítani nagyobb vészhelyzetek (katasztrófa, járvány) esetére.
A képviselők által elfogadott módosító javaslatok között szerepel, hogy a szakellátási kapacitások meghatározása során az egy régióra jutó kapacitás az országos átlag legalább 90, legfeljebb 110 százaléka lehet. Az elfogadott javaslat között van, hogy minden megyében legalább három aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézménynek kell lennie.
A jogszabály javaslatot tesz arra, hogy az egyes intézményeknél és a régióknál a felosztható aktív és krónikus ágyak száma mennyi legyen, és az ellátási kapacitásokra pályázni lehet majd a regionális egészségügyi tanácsoknál (ret).
Jövőre az aktív kórházi ágyak száma a jelenlegi 60 146-ról 44 215-re csökken. Ezzel párhuzamosan a krónikus fekvőbeteg ellátásban (rehabilitáció, ápolás) elérhető ágyak száma 19 979-ről 27 169-re nő. Az összes ágyszám mintegy 11 százalékkal, 80 125-ről 71 384-re csökken. Közel hét és félezer aktív ágy krónikussá alakul.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
2 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
2 órája
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
6 órája
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
3 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
4 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
5 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
5 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
7 órája
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
9 órája
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
2 órája