Sólyom tájékozódni akar a válságról

2008.04.07. 15:45
Sólyom László köztársasági elnök tudni akarja, mit gondolnak a pártelnökök a kialakult belpolitikai helyzetről. Gyurcsánnyal kezdi szerdán, igaz, a kormányfő kétszer már tájékoztatta.

Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról.

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban tartózkodó államfő kifejtette: első kézből szeretne informálódni, ezért szerdán elsőként Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnökével, miniszterelnökkel találkozik a Sándor-palotában, a sort a jövő hét hétfőn Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja. Sólyom László elmondta, a kormányfő már kétszer személyesen tájékoztatta arról, ő hogyan látja a kialakult helyzetet.

Március 9-e estéjén mindenkinek tudnia kellett, hogy alapvető politikai változás fog elkezdődni, fogalmazott az államfő. Hozzátette, a változás folyamatban van. A köztársasági elnök szerint a mostani helyzetben az elnöknek alkotmányosan és a jogszabályok szerint nincsen tennivalója, viszont közelről figyeli a belpolitikai eseményeket.

Sólyom László kiemelte, az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra. "A klasszikust idézve: a puding próbája az evés" - tette hozzá.

A köztársasági elnök azt mondta, ebben a helyzetben kötelessége a miniszterek felmentése és kinevezése. Ahhoz, hogy az Országgyűlést fel lehessen oszlatni, az kell, hogy a Ház négyszer megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől, hangsúlyozta a köztársasági elnök. Mint mondta, a köztársasági elnöknek ekkor kell kiírnia új választásokat és ugyanezt kell tennie, ha a parlament feloszlatja önmagát.