Kizáró ok egy soroksári telek

2005.02.09. 11:00
Kedden foglalkozott az MSZP helyi etikai bizottsága a párt egyik önkormányzati képviselője elleni kizárási indítvánnyal, miután az vizsgálatot kért a soroksári polgármester ellen egy telekügylet miatt. A XXIII. kerületi képviselőtestület egy névtelenül beküldött dokumetumból értesült, hogy Geiger Ferenc független polgármester 2000-ben egyik barátjától megvásárolt egy ingatlant, amelyet néhány hónappal korábban az önkormányzat képviseletében maga adott el neki.

Farkas Kálmán
Farkas Kálmán
Azt akarják kizárni a pártból, aki vizsgálatot követel, nem pedig azt aki el akar tussolni egy zavaros ügyletet - mondta az Indexnek Farkas Kálmán, a soroksári önkormányzat szocialista képviselője, akit kedden hallagat meg az MSZP helyi etikai bizottsága. Farkas Kálmánt már kizárta a XXIII. kerületi önkormányzat MSZP-SZDSZ frakciója, és eltávolítását indítványozták a pártból is, miután ismét független bizottsági vizsgálatot kezdeményezett: most a polgármester nevéhez kötödő telekügylet kivizsgálására. Soroksár országgyűlési képviselője Hiller István MSZP-elnök.

Névtelen szakértők

A soroksári önkormányzati képviselők fakkjában tavaly év végén jelent meg egy névtelenségbe burkolózó "szakértői csoport" által készített dokumentumgyűjtemény, amely többek között tulajdonlapi másolatokkal bizonyította, hogy egy 1120 négyzetméteres önkormányzati telek rövid úton Geiger Ferenc polgármester birtokában került. Az ügylet még 2000-ben lezajlott, ám a polgármester csak a papírok váratlan feltűnése után ismerte el, hogy néhány hónappal az első értékesítést követően megvásárolta az ingatlant. Geiger egykori barátja 1999-ben 3,5 millió forintért jutott a területhez, majd még az illetékeket sem felszámolva, szintén 3,5 millióért adta tovább a polgármesternek. A "szakértők" arra is felhívták a képviselők figyelmét, hogy az időközben öngyilkosságot elkövetett eladó aláírása meglehetősen különbözik a két szerződésen, valamint, hogy a tanúk mind az önkormányzat alkalmazottai, sőt egyikőjük az MSZP-s frakcióvezető lánya.

Nem hatálytalan

Telek
Az 1120 négyzetméteres telek
Farkas Kálmán képviselő egy korábbi összetűzést követően a dokumetumok alapján független, közigazgatási hatáskörben elvégzett vizsgálatot kért a testület ülésén, ám a polgármester javaslatára a kerület jegyzője végzett el egy törvényességi vizsgálatot, amelyet a héten tárgyal az önkormányzat három bizottsága. A jegyzői előterjesztés szerint nem történt szabálytalanság az ingatlan értékesítése során. Farkas Kálmán az Indexnek nyilatkozva azt állította, hogy a belső vizsgálat nem keresett válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket feltett a polgármesternek. Az önkormányzat többek között még azt a határozatot sem hatálytalanította, amelyben 1998-ban egy harmadik személynek értékesítette a telket 3,8 milliós áron. Farkas szerint az MSZP támogatással függetlenként megválasztott Geiger Ferenc reakciója az volt, hogy utasította alpolgármesterét, az MSZP-SZDSZ frakció vezetőjét, hogy távolítsa el őt a képviselőcsoportból.

Dédelgetett ambíciók

Geiger Ferenc polgármester, aki elismeri ugyan, hogy 2000-ben valóban az ő birtokába került az ingatlan, azt állítja, hogy alaptalan vádaskodásokat és sejtetéseket tartalmaz a ökormányzathoz eljuttatott névtelen dokumetumgyűjtemény. Geiger szerint az ügy politikai háttere az, hogy a dokumetumkészítője, aki szerinte az egyik kerületi civilszervezet vezetője valamint Farkas Kálmán is "polgármesteri ambíciót dédelget", ezért kívánják lejáratni őt. A polgármester szerint az ügyet megfelelően kivizsgálta a jegyző, és a bizottságok is megtárgyalják majd az ügyet. Geiger egyébként elmondta, hogy a telket két és fél éves gyermekének vásárolta, 2000-ben ugyanis már készültek a család bővítésére.

Rossz feltételezés

Geiger Feren
Geiger Ferenc polgármester
Kivágó Ivánné, alpolgármester-frakcióvezető szerint viszont szó sincs arról, hogy a telekügy miatt került volna az etikai bizottság elé Farkas Kálmán. A helyi MSZP-vezető azt mondta az Indexnek, hogy Farkas túl önjáró lett az utóbbi időben és nem tartotta magát a frakcióban elfogadott határozatokhoz. Szerinte egyébként a polgármester nem követett el hibát, hiszen nem az önkormányzattól vásárolta meg az ingatlant, hanem egy magánszemélytől. Rosszat feltételezni lehet, de mindent bizonyítani is kell - jelentette ki Kivágóné.

Szerettük volna megtudni Hiller István MSZP-elnök véleményét is a választókerületében zajló pártviszályokról, ám titkárságán azt mondták, a pártelnök még csak most ismerkedik a történettel, ezért egyelőre nem kíván állástfoglalni.