Törvényes volt a razzia a soroksári romáknál
További Belföld cikkek
- Bombafenyegetést kapott több iskola, Egerben már kiürítettek egy intézményt
- Nyolc év fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki szexuálisan bántalmazta felesége kislányát
- Lesújtó adatokat közölt a KSH, soha nem született még ilyen kevés gyerek Magyarországon
- Belenézne Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc zsebébe? Hamarosan megteheti
- A Publicus szerint már nemcsak az ellenzéki szavazók, hanem a bizonytalanok is kormányváltást szeretnének
Szükségszerű, törvényes és jogszerű volt a soroksári rendőri intézkedés a vizsgálat eredménye szerint, ugyanakkor felmerült, hogy az akcióban szakmai hiányosságok történtek, ezért a főkapitány bűnügyi helyettese kezdeményezi, fegyelmi eljárás keretében tisztázzák az akciót irányító parancsnok felelősségét, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint "a vizsgálatban felmerült azonban az is, hogy szakszerűtlenségek, szakmai hiányosságok történtek az akcióban, illetve az akció megszervezésében, ezért a főkapitány bűnügyi helyettese kezdeményezi az akciót irányító parancsnok felelősségének fegyelmi eljárásban történő tisztázását". A közlemény azonban nem részletezi pontosan, mit jelent a szakszerűtlenség, illetve szakmai hiányosság a múlt pénteken történt esetben.
Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn rendelte el a múlt heti soroksári rendőri intézkedés szakszerűségének vizsgálatát.
A Roma Sajtóközpont múlt pénteken adta hírül, hogy július 17-én fegyveres kommandós egységek rontottak roma családokra Soroksáron, gyerekekre, asszonyokra, betegekre és idősekre fegyvert szegeztek és órákon át feltett kézzel térdepeltették őket az udvaron.
Belovai István a Roma Sajtóközpontnak elmondta, hajnali két órakor arra ébredt, hogy valakik rugdossák a kaput. A férfi önként kiment az udvarra, tizennégy és tizenkilenc éves fiait, feleségét és anyósát viszont egyenként hat-nyolc kommandós rángatta ki az ágyból és a szobákból. A beszámolók szerint két tucat embernek a fal mellett kellett térdepelnie, és fegyvert szegeztek rájuk.
A férfi hangsúlyozta, nem igazolták magukat a kommandósok, akik csuklyát viseltek, nem mondták meg, hogy mit keresnek, és házkutatási parancsot sem mutattak. Az akció végén igazoltattak mindenkit, majd elmentek.
A családok ügyvédje, Szikinger István a Roma Sajtóközponttal közölte, hogy beadvánnyal fordul a Független Rendészeti Panasztestülethez, amelyben kéri az ügy kivizsgálását.
A kedden közzétett rendőrségi vizsgálati eredmény szerint a rendőri intézkedés összesen 1 óra 15 percig tartott, kényszerintézkedések nem történtek, de az esetleges szökések megelőzéséért a középkorúakat valóban térdepeltették a rendőrök addig, amíg megállapították személyazonosságukat és átvizsgálták az épületeket. Hozzáteszik, a rendőrök kizárólag a szükséges ideig térdepeltettek, azonban a gyermekekkel és az idős emberekkel nem tették ezt.
A rendőrség pénteken közleményben reagált a Roma Sajtóközpont tájékoztatására, melyben azt írták, hogy az intézkedő rendőrök két körözött embert kerestek, az egyiket halált okozó testi sértéssel, a másikat rablás és más súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. "A bűncselekmények tárgyi súlya és az elkövetők személyiségéről beszerzett információk tették szükségessé a nagy erőkkel végrehajtott ellenőrzést és a fokozott biztonsági intézkedéseket" – indokolták az intézkedés formáját.
A két körözött embert továbbra is keresi a BRFK.