További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
Az ellenzéki politikus megfogalmazása szerint Orbán Viktor miniszterelnököt súlyos politikai felelősség terheli a megállapodás megkötése miatt. Mint mondta, az Országgyűlésnek mielőbb tárgyalnia kellene az ügyről, majd hozzátette: egyelőre nem döntötték el, hogy kezdeményezik-e a parlament rendkívüli ülésének összehívását. Keller László hangsúlyozta: nem a kedvezménytörvénnyel, hanem a kormányfők között létrejött megállapodással van bajuk.
Tiltakozó szakszervezetek
Több szakszervezet csütörtökön közleményben tiltakozott a státustörvénnyel kapcsolatos magyar-román egyetértési nyilatkozat ellen, s kezdeményezik a Szakszervezetek Együttműködési Tanácsa és az Országos Munkaügyi Tanács összehívását.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), valamint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint a magyar munkaerőpiac román anyanyelvű állampolgárok számára való megnyitása foglalkoztatási feszültséget okoz a keleti országrészben, erősíti a feketemunka veszélyét és leértékeli a régióban dolgozók munkáját.
Tartanak a beáramló román munkásoktól
A szakszervezetek közleményükben azt is sérelmezik, hogy a kormány a karácsony előtt megkötött magyar-román megállapodást megelőzően nem vette figyelembe a szociális partnerek véleményét, s átgondolatlanul nyitott kaput a román munkaerőnek. A szakszervezetek szerint a megállapodás a bérek uniós felzárkóztatását is hátráltatja.
Az MSZOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a Romániából érkező, kollektív szerződés nélkül is foglalkoztatható munkaerő éppen a határvidéken, a legkedvezőtlenebb munkanélküliségi mutatókkal bíró területekre - így a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Hajdú-Bihar és a Békés megyékben élőkre - hat majd. Az MSZOSZ a magyar munkavállalók érdekében javaslatokat kíván kidolgozni. A szakszervezetek felszólítják a kormányt, hogy a jövőben a munkaügyi kérdéseket tekintve tartózkodjon az egyoldalú, felelőtlen beavatkozásoktól - derül ki a közleményekből.
Őry szerint az embereket fenyegetik a tiltakozó szocialisták
A Magyar Szocialista Párt és szatellit-szervezetei politikai haszonszerzés céljából ismét az emberek riogatásának, fenyegetésének eszközével élnek - mondta Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára az MTI-nek, a román állampolgárok magyarországi munkavállalási lehetőségeivel kapcsolatos MSZP-s kijelentésekre reagálva csütörtökön.
Őry Csaba sajnálatosnak tartja a szocialisták nyilatkozatát, amelyből kiderült, hogy a párt kibővített frakcióvezetői elnökségi ülésén kizárólag a megállapodás bírálatával foglalkoztak, míg a múlt héten, a hatpárti egyeztetésen a szocialista párt képviselői - Magyarország érdekeire hivatkozva - az egyetértési nyilatkozat aláírására ösztönözték a kormányfőt.
Valójában semmiről sem állapodtak meg a kormányfők?
Magyarország is, mint minden más ország elsődlegesnek tekinti a hazai munkaerőpiac védelmét - jelentette ki Őry Csaba. Hozzátette: az egyetértési nyilatkozat pusztán elvi jelleggel rögzíti, hogy a román állampolgárok tekintetében egységes szabályok szerint lesz lehetőség munkavállalásra Magyarországon.
A részletekről, a munkavállalás szabályairól, feltételeiről a két ország foglalkoztatási szakembereinek kell kidolgozniuk a kétoldalú foglalkoztatási egyezmény módosítását - mondta a politikai államtitkár. Mint közölte, ez a munka most kezdődött meg, nincs tehát miről egyeztetni mindaddig, amíg nem látható, hogy a román és magyar szakemberek milyen tervezetet terjesztenek elő.