Surján László hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök felelős a politikai megosztottságért, ugyanis - mint mondta - a magyar társadalom már a felvilágosodás kora óta megosztott.
- Ebben a helyzetben a polgári pártoknak és a tízfős parlamenti többséggel rendelkező kormánypárti politikai erőknek is érdekében állna a két tábor közötti hidak építése, az árkok betemetése. Ám ennek az ellentéte történik, mindenkit leváltanak, akinek csak annyi a bűne, hogy az előző kormány nevezte ki, ami nem az árkok betemetését, hanem új falak emelését jelenti - mondta a politikus.
Az országgyűlési választásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy a szavazófülkékben és a szavazatszámlálás során nem történt csalás. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy szerinte "a baloldal olyan, fröccsel megvehető embereket vitt el az utolsó pillanatban, szervezetten szavazni, akiknek a nagyapja nyilas volt, majd belépett a kommunista pártba".
- Miközben a nógrádi palóc embert így nem lehet megvenni, a budapesti lumpenproletárt meg lehet venni - jegyezte meg Surján László.
Bejelentette, hogy Unió címmel új, kéthetenként megjelenő lapot indított útjára a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, amellyel a jobboldal és a társadalom összefogását kívánják előmozdítani.