Várjunk csak, ez egy SZDSZ-es buli!

2006.04.10. 03:48
Ha csukott szemmel jártunk volna a Liberálisok Házánál, a Köztársaság téren éreztük volna magunkat. A vastapsot Gyurcsány Ferenc zsebelte be, de jutott az ovációból Keller Lászlónak is. A végén legalább Kuncze kapcsolt, bár amit mondott, az őt magát sem érdekelte.

Korán érkezünk. Háromnegyed hatkor még csak újságírók lézengenek a Liberálisok Házában és környékén.

A panoptikum figurái magányosan bólogatnak a szélben.

"Iszunk egy sört?"
"Ha ingyen van!" – húz el mellettünk két ember.

Biztosan találnak majd indokot, ha már megfordult fejükben. De még csak három tagot látunk csapolt sörök mellett könyökölni. Rejtély honnan szerezték. Bennfentesek lehetnek. A sörsátor csak hétkor nyit.

Hat óra tájban felfedezünk valakit, aki a sajtóterem bejárata mellett nagy bajusszal bólogat az éppen felcsendülő kampányzene ritmusára.

Megérkezik Kóka miniszter.

"Nagyon jó a kedvem. És mindenki szépen fel van öltözve" – mondja Horn Gábor kampányfőnöknek.

"Nem érzek semmit" – vallja meg neki a kampányfőnök. És gyorsan eltávoznak a pihenőhelyként üzemelő Kovács Pistis kamionba, melynek tetején Király kolléga szerint az ember úgy érezheti magát, mint egykor május elsején.


Bejutottak - képgaléria

Kissé távolabb az FKF Rt. két narancssárgába öltözött munkatársának önfeledt pillanatokat szerez, ahogy a panoptikumban Kölcsey Ferenc műanyag laptopján valami elképesztő betűtípussal éppen a Himnuszt írja.

"A Fidesz-rendezvény nem itt van!" – szól be valaki a hasonlóképpen narancssárgába öltözött mentősöknek.

Megérkezik Pető Iván. A három politikus együtt már egész komoly tömegjelenetet idéz elő abban a kis teremben, ahová a tévéstábok bezsúfolták magukat.

Hét órakor megnyílik a sörsátor. Egy kisebb lacikonyháról is lekerül a ponyva, kiszabadulnak az illatok, és elkezdődik a nagy közös szabadtéri tévézés.

"Én nem bízom a magyarokban. Mindig változást akarnak" - magyarázza barátnőjének egy pesszimistább lány, és megkérdezi, lepakolhatna-e az asztalhoz, melynél éppen az 'én nem bízom a magyarokban' mondatot körmölöm.

De a hangulat felívelel, amint befutnak az exit poll adatok.

Nyolc körül indul az emberáradat. Van köztük sok bölcs politikai elemző, pár ihletett jós, de a többség lelkes szurkoló, aki ötszázalékos feldolgozottságnál is simán megtapsol minden kedvező adatot.

Lassan a panoptikum figurái közötti asztalok is megtelnek.

"Írjunk bele!" - siet lelkesen egy kislány a másfél méteres Micimackó-figura melletti vendégkönyvhöz.
"Hogy szereted a mézet?" - kérdezi az anyja.

Kilenc előtt pár perccel szabadul el az örömmámor. Az SZDSZ eléri az 5 százalékot. Egy fotós el is esik a nagy tülekedésben, amikor a sátorban megjelenik Horn Gábor kampányfőnök és Kuncze Gábor pártelnök.

"Örülök, hogy ennyien eljöttetek. Reményeink szerint nem hiába. A színpadon Kuncze Gábor" - konferálja fel a pártelnököt Horn Gábor.

"Számomra a legnagyobb öröm és győzelem, hogy ti itt vagytok velünk - mondja az ötszáz fős közönségnek -. Az SZDSZ elérte az öt százalékot. És biztosak lehettek abban, hogy ez fölfelé fog menni.

A nagy sikere tekintettel ezt megismétlem. És biztosak lehettek abban, hogy ez fölfelé fog menni.

Ma még találkozunk, de addig is, hogy legyen minek örülnötök, nézzetek egymásra és örüljetek egymásnak."

Azt nem mondanánk, hogy egymásra néztek, de tényleg örültek. Mégpedig egyre jobban. És egy idő után már szinte mindennek. Mindegy, csak örülni lehessen.

A kivetítő előtt határozott Sziget-hangulat. Gimisek a porban, a kényelmesebb nemzedékek alatt szék.

Viszont következetesen együtt pfujolnak minden Fideszes eredményre. (Néha felröppen azért egy-két "Anyád!" is.) És ugyanilyen konzekvensen ovációban törnek ki minden MSZP-s sikerre. A Köztársaság téren is megirigyelték volna, amit láttunk.

Annyira örülni akartak, hogy még az MDF bejutását is ünnepelték. De aztán lassan elkezd derengeni, ez talán még se annyira jó nekik. Vagy legalábbis, nem a legjobb.

Odabenn a sajtóteremben ölelkező politikusok és hozzátartozóik. A hangulatra jellemző, hogy Csepeli György még az Indexnek is megbocsát.

"Maga írta rólam, hogy én vagyok az ország harmadik legnagyobb hülyéje?" - kérdezi Király riportertől, akit végül arról biztosít, azért szereti az Indexet és mindenkit üdvözöl, "de tényleg".


Gyurcsányvárás - képgaléria

"Pisti! Pisti! Pisti! Pisti!" - skandálják a sátorban, amikor egy plakátot kell nézni, amíg Horn és Kuncze másodszor is megjelenik, hogy nagyon-nagyon széles mosollyal bejelentsék, amit a tévéből már mindenki tud: a szabad demokraták elérték a 6 százalékot.

"Arra gondoltunk, ha már itt vagytok, legyen még szebb estétek. Az SZDSZ elérte a 6 százalékot" - meséli Kuncze.

"Szép volt fiúk. Szép volt fiúk!" - reagál a közönség.

Végül: "Pisti! Pisti! Pisti!"

"Pisti is pesti. Pestnek nagyon köszönjük!" - konferálja fel a pártelnök Demszky Gábort, aki kis beszédet rittyent arról, hogy Budapest a liberalizmus bástyája.

"Szép volt Budapest! Szép volt Budapest!"

"Ne legyünk már igazságtalanok! Egy szép volt vidéket is nyomjatok már!" - javasolja nekik Kuncze. És nyomnak is.

Ez az öröm napja. Vak is látja. Ilyenkor nem kukacoskodik az ember, hanem tíz pecig némafilmet néz műszaki hiba miatt. Türelmesen, csendesen iszogatva figyelik, ahogy a pártvezetők odabenn tátognak egy sajtótákoztatón.

De aztán visszajön a hang. Bárcsak ne tenné! Hamarosan elnyomja azoban az őrjöngés, hogy Keller László, volt közpénzügyi államtitkár, akivel a párt - Gyurcsány Ferenc szavaival - egy ideig "kísérletezett", a második helyen végzett választókörzetében.

Az Index riporterei összeomlanak. De muszáj kivárni a végét.

"Engem sem érdekel, mit akarok mondani" - tűnik fel ismét, úgy fél egy tájban Kuncze Gábor, ezúttal Gyurcsány Ferenc társaságában.

"Ma este valami győzött" - mondja rejtélyesen Gyurcsány Ferenc, aki egyértelműen az est sztárja ebben a sátorban. Talán nagyobb, mint a Köztársaság téren.

"A demokrácia!" - oldja meg valaki a feladványt a közönségből. Majd szakadatlan taps.

A miniszterelnök a rendszerváltás igazi örökösének nevezi a szabad demokratákat, majd maga kezd bele a "húzzunk bele" kórusba.

A vastaps végül felébreszti Kuncze Gábort:

"Várjunk csak, ez egy SZDSZ-s buli!"