Jácint
17 °C
31 °C

Feltárták az SZDSZ káderrendszerét

2008.04.16. 15:33
Száztizennyolc szabad demokrata kádert talált a Heti Válasz a különféle állami cégek vezető testületeiben, a lap legfrissebb száma szerint a 118 káder 149 posztot foglal el, de korántsem teljes a hetilap listája. A Heti Válasz listáján volt képviselők, egykori kormánytagok éppúgy megtalálhatóak, mint ahogy volt polgármesterek és megyei pártvezetők is.

Legkevesebb 118-anmindenképpen megérezhetik az SZDSZ ellenzékbe vonulását, a Heti Válasz csütörtökön utcára kerülő lapszámában ugyanis ennyi olyan SZDSZ-hez köthető személyt talált, akik tisztségviselői valamely állami vállaltnak, vagy tagjai, társelnökei a regionális fejlesztési tanácsoknak. A lap összeállítása szerint a 118-ak 149 posztot töltenek be.

Ugyanakkor a lap biztos abban, hogy miután a posztosztás informális koalíciós alkuk eredménye, az említett 118-nál jóval több alapember került be SZDSZ-kontóra az állami igazgatóságokba, bizottságokba - ám nem mindenki esetében lehet igazolni a párthátteret.

A cikk megállapítása szerint az SZDSZ-es káderek körében különösen népszerűek az erdészettel-vadásztatással foglalkozó részvénytársaságok (Kóródi Mária és Gombos András volt környezetvédelmi miniszter, illetve államtitkár, valamint számos parlamenti exképviselő is efféle cégek testületeiben kötött ki).

"Kiváló káder-utógondozóként működnek a nemzeti vagyonkörbe tartozó Volán vállalatok, továbbá a gazdasági tárca által felügyelt utász- és MÁV-érdekeltségek (a Kóka János egykori elenderes üzleti partnereként ismert Horváth László névjegyén például négy embléma is szerepelhetne: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-é, a MÁV-é, a Bács Voláné és a Magyar Közút Kht.-é)" - írja a Heti Válasz.

A lapból kiderül, hogy Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője két állami cégben is felügyelőbizottsági tagságot vállalt, de péládul Csillag Istvánnak is jutott hely: a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. elnöki posztja, illetve az azonos nevű bank elnöki tisztsége is. Az összeállításból kiderül, hogy nem kell állami pozíció nélkül tengődnie Gáti Péternek, aki Kuncze Gábor kabinetfőnöke volt, de Kóka János egykori miniszteri titkársága munkatársának is jutott egy felügyelő bizottsági poszt a MÁV Zrt.-ben.

De szép számmal ülnek különféle helyeken megyei SZDSZ-vezetők is, Lővei Csaba, a párt szabolcsi irodavezetője például a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. igazgatóságában kapott helyet, Molnár Margit Veszprém megyei alelnök a Bakony Volán felügyelőbizottságában foglalhat helyet pártja révén, míg a zalai Röst János a Zala Volánban képviselheti a liberalizmust.

Az összeállítás rámutat, a nevesebb állami társaságok igazgatósági tagjai - a költségtérítésen túl - havi 100 és 270 ezer, elnökei 170 és 700 ezer forint között keresnek, a felügyelőbizottsági tagságért pedig 100-250 ezer dukál. Ezen összegek mellett a regionális fejlesztési tanácsi szerepvállalással járó 50-100 ezer forint csak aprópénznek tűnik, ám e tisztség esetében nem is annyira a tiszteletdíj, mint inkább az informális hatalom számít.