"A kampánynak egy nyertese már most van, ez pedig az SZDSZ" – mondta Fodor Gábor. Mindenki újra elgondolkozott, mi is az a liberalizmus, mi is a liberális lét. Az elnökjelölt úgy érzi, élő kapcsolata van a lakossággal, a szavazókkal, az SZDSZ az érdeklődés középpontjában van, ez jelenti az igazi versenyt. "Mosolyogva, jókedvűen csináltam végig a kampányt, de múlott ez egy partneren is, akit Kóka Jánosnak hívnak. Köszönöm neked, János" – tapsoltatta meg riválisát Fodor Gábor.
Kóka János lett az SZDSZ új elnöke. Fodor Gábor 13 szavazattal maradt alul. Kóka már vasárnap egyeztetne riválisával az együttműködésről, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel pedig áttekintené a koalíciós szerződést. Küldöttgyűlés percről percre.
"Magyarországon az SZDSZ a legjobb párt" - kezdte felszólalását Horn Gábor. Jelezte az elnöjelölteknek, hogy nagyon jó a programjuk, de készült hivatalos pártprogram is, amit az ügyvivői testület is elfogadott. Tisztességes és kulturált vetélkedésnek értékelte az elnöki kampányt, és ezt meg is köszönte Fodor Gábornak és Kóka Jánosnak. A küldöttek megtapsolták. Szerinte az SZDSZ nincs rossz állapotban, bár jó lenne elérni a 20 százalékot, ám ez önbecsapás a jelenlegi politikai helyzetben. A 8-10 százalékot viszont megszerezhetőnek tartja, hiszen az SZDSZ elindult felfelé a tavalyi parlamenti választásokon. Külön kitért Molnár Lajosra és a liberális zöld minisztériumra, amire büszkének kell lenni. Következetes, bátor liberalizmust vár az elnökjelöltektől, Fodornál határozottabb fellépést akar látni az adópolitikában, Kókánál pedig az egyházpolitikában.
Egyre izgalmasabb a küldöttgyűlés, most indulnak szavazni a küldöttek, 2-ig kell leadni a szavazólapokat. Utána ebédszünet és szavazatösszesítés következik, végül kihirdetik, hogy Kóka János vagy Fodor Gábor az új pártelnök.
A küldöttek leadták szavazataikat, és elvonutak ebédelni. Vegetáriánus étel nincs az étlapon, az édességet már meg sem említjük. A XI. kerületi Sportmaxban elektronikus zene szól miközben számolják a szavazatokat.
Mindenki feszülten várja az eredményt, a legtöbben már befejezték az ebédet, és a folyosón klikkesedve találgatják, mi lesz. Két pletykát is hallottunk, az egyik szerint Fodor nyert, a másik szerint Kóka. Szavazatszámokat nem tettek hozzá.
A küldöttek tömött sorokban térnek vissza a terembe, az újságírók pedig a sajtószobába. Várhatóan perceken belül kihirdetik a hivatalos végeredményt, és megtudhatjuk, hogy a következő két évben ki vezeti majd az SZDSZ-t.
Már mindenki azt hitte, hogy végre kihirdetik a szavazás eredményét, de Pető Iván bejelentette, újra meg kell számlálni a szavazatokat. Úgy tudjuk, mindkét jelölt 367 szavazatot kapott, egy érvénytelen volt.
A küldöttek most is a teremben ülnek, a két elnökjelöltet újságírók faggatják a sajátos helyzetetben. Kuncze Gábort is újságírók gyűrűje veszi körül. Többen fel-alá mászkálnak, nyalogatják a szájukat, piszkálják az arcukat, ez biztosan a feszültség jele.
Újra elindult a kampány, a két elnökjelölt körbejár a küldötteknél. Fodor Gábor 8 perc előnyben van riválisához képest, ő kapcsolt hamarabb, hogy érdemes kihasználni az időt tartalmas beszélgetésekre.
Gusztos Péter tudósítónknak azt mondta, elképzelhető, hogy a pártalapszabály sem rendelkezik arról, mi van döntetlennél. Az is lehet, hogy ki kell egyezniük a jelölteknek, de hogy ez mit takar, azt nem részletezte.
Ugyan az SZDSZ alapszabálya nem rendelkezik arról, hogy döntetlennél mi a teendő, de Fodor Gábor és Kóka János is azt mondta tudósítónknak, hogy új választást írnak ki. Kóka aggodalmaskodott is, hogy hívei közben hazamentek. Úgy tudjuk, már nyomtatják az új szavazólapokat.
Mindkét elnökjelölt megerősítette, hogy új szavazás lesz. Szavazategyenlőség valószínűleg nem jön ki újra, mert többen hazamentek. Fodor és Kóka személyesen győzködi a küldötteket a szavazás előtt.
758 küldött közül egy nem dobta be a lapját, 3 szavazat pedig érvénytelen volt. Az első szavazás érvényes, de eredménytelen volt, mindkét jelölt 377 szavazatot kapott.
Mivel az alapszabály nem mondja meg, mi a teendő döntetlen esetén, új szavazást tartanak. Fodor Gábor és Kóka János kap öt-öt percet, hogy ismét beszédet mondjanak, közben előkészítik az új szavazólapokat.
Kóka János nem gondolta, hogy ilyen izgalmas napja lesz. Szerinte miniszteri munkájának elismerése a 377 szavazat, meg is köszönte. Szerinte a szavazás eredménye azt üzeni, hogy a küldöttek összegyúrnák kettejüket. Úgy értelmezte, hogy az egységre szavazott minden küldött.
"Ez egy jó párt, van benne izgalom" - kezdte második beszédét Fodor Gábor. "Az SZDSZ jó párt, ez az én otthonom." Vissza kell adni a tisztességet a politikának, és a kampányban bebizonyosodott, "fejlődtünk, erősek vagyunk". Megköszönte a támogatást stábjának és híveinek. Kifejtette, hogy mindig vállalta a kockázatot az elveiért, erővel és gyakorlati liberalizmussal szerinte sikerre lehet vinni a liberális pártot. "A tőkém a becsületem, a tisztességem, a tudásom és a tapasztalatom. Nekem az SZDSZ nem kaland, hanem hitvallás" - zárta Fodor Gábor.
Őrült telefonálgatásba kezdett a két jelölt kampánycsapata, mivel több küldött is elhagyta már a gyűlést. Elkaptunk egy telefonbeszélgetést is; az egyik szervező indulatosan utasította az egyik, már a városban koborló küldött-társát, hogy akár taxival is, de gyorsan menjen vissza elnököt választani.
A parkolóban nincs különösebb mozgás, nem érkeznek tömegével a korábban hazament küldöttek. Meglepetésünkre Suzuki Swiftből van a legtöbb a parkolóban, de akad néhány nagyobb terepjáró is a környéken.
Tudósítónk öreg SZDSZ-esekkel beszélt, szerintük a döntetlen Fodor Gábor sikere. Pont ezért arra számítanak, hogy ezt a küldöttek is értékelik, és a megismételt szavazáson már Fodor nyer.
"Szerintem menjél győzködni, én már leücsörgöm kicsit" - csípett el tudósítónk egy megjegyzést a napsütéses tornácon. A jelek szerint az utolsó pillanatig folyik a kampányolás.
Bauer Tamás a szavazási szünetben úgy értékelte a döntetlent, hogy az az SZDSZ mély megosztottságát mutatja. Úgy véli, hogy mély válságban van az a párt, amelynek az elnökválasztási eredményét nem lehet megtippelni még a tisztújítás napján sem. Bauer szerint az dönti el az eredményt, hogy melyik táborból mentek haza többen, mivel olyan nagy a megosztottság, hogy senki sem fogja megváltoztatni szavazatát.
Összesen 59 küldöttet számoltunk össze, akik a szünetben is a helyükön maradtak. Ők lehetnek az igazán tudatosak, nem állnak szóba senkivel, legfeljebb a mellettük ülővel, nehogy bárki befolyásolja döntésüket.