További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Egyedül nem megy
Kuncze Gábor elmondta, hogy a szombat délelőtti koalíciós egyeztetésen hatékonyabb és határozottabb kormányzást sürgettek. Mindkét párt megerősítette, hogy együtt akarnak a továbbiakban is kormányozni. Hogy ki legyen a miniszterelnök, arról Kovács László szocialista pártelnök a találkozó után azt mondta, hogy együtt terjesztik a parlament elé jelöltjüket, míg az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy a jelölés az MSZP ügye. "Az SZDSZ nem akarja befolyásolni az MSZP-n belüli folyamatokat, és azt sem akarja, hogy bevonják ebbe" - mondta Kuncze, aki szerint több felmerült MSZP-s miniszerelnök-jelölt neve elfogadható számukra. "Nem szimplán személyi kérdésekről van szó" - mondta a pártelnök.
Nincs gazdasági válság
Kuncze hangsúlyozta, hogy a kormányzásban fordulatnak és változásnak kell bekövetkeznie. Változás szükséges a gazdaságpolitikában is, mondta, majd megjegyezte, hogy nincs gazdasági válság Magyarországon, és "ezt üzenem a volt miniszterelnöknek is".
A vasárnap folytatódó koalíciós egyeztetésen a szabad demokraták ragaszkodnak az adócsökkentéshez, a kistérségi együttműködés erősítését szeretnák, és több pénzt akarnak bevonni az egészségügybe. Kuncze szerint a költségvetésben nincs elég pénz ez utóbbi területre, ezért szükség van a privatizációra. "Az új kormánynak elkötelezettnek kell maradnia a privatizáció folyatásában" - hangsúlyozta a pártelnök.
Kuncze arra is kitért, hogy az új kormányfő kinevezése után módosítani kell a koalíciós szerződést, ugyanakkor állította: az SZDSZ-nek nincs szüksége "újabb tárcákra vagy pozíciókra". A kormány átalakításakor sem kell nagy változásokkal számolni, mert szerintük azzal hónapokat vesztegetnének el. Csillag Istvánnal kapcsolatban Kuncze elismételte korábban is megfogalmazott álláspontját: a gazdasági miniszter munkájáról és tevékenységéről jó véleménnyel van, csakúgy mint a minisztérium működéséről.