Induljon, mert jönnek a tüntetők!

2007.09.18. 10:58
Nem lehet minden kormánypárti politikus mellé rendőrt állítani, védik a mundér becsületét a szocialisták, akiket hétfő este vegzáltak a Kossuth téri tüntetők. A felelőst a Fideszben látják. Az SZDSZ-es Gusztos Péter szerint ugyanakkor valaki elmulasztotta hivatali kötelességét.

Bár senki sem szereti, ha autóját köpdösik, zászlórúddal ütlegelik, lezsidózzák és különösen disszonánsak ezek a jelenségek, ha egy igazságügyi miniszter ígéri meg, hogy nem lesz ilyen atrocitás. A szocialista képviselők mégsem vennék Takács Albert vérét. "Nem lehet minden kormánypárti politikus mellé egy rendőrt állítani" - használta az egyik honatya Rejtő Jenő elhíresült mondatát, miszerint: " Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani".

Egy másik szocialista forrásunk viszont már komolyabbra fordítja a szót, szerinte ugyan elfogyaszthatjuk Kelet-Közép-Európa összes rendőrminiszterét, ezzel az atrocitásoknak akkor sem tudunk véget vetni. Mert az az igazi felelős - vált át pártszerű stílusra -, aki lebontotta a parlament körüli lelki kordont, és országgyűlési pártként (értsd: Fidesz) a szélsőségesekkel kacérkodott.

Tegnap esti képeink!

"Én már a frakcióülésen is megmondtam - hangsúlyozza a civil önvédelem fontosságát egy szocialista képviselő - hogy bárki bármit mond csak a kordonon belül tudnak minket megvédeni, amúgy pedig mindenki tegyen meg mindent a saját biztonsága érdekében." Például, aki gyalog távozik, ne kiskosztümben és öltönyben, hanem "polgári ruhában" hagyja el a házat.

"Hülyeség lenne az egészet a miniszter nyakába varrni, hiszen megtette, amit meg lehet. - Idehívott több száz rendőrt, de a probléma pusztán a jog eszközeivel nem orvosolható" - sürget összparlamenti összefogást egy másik képviselő. Mert lehet, hogy ma jó dolog megszívatni az MSZP-t- indokol - de a képviselők vegzálása hosszútávon az egész parlamentarizmus értékeit veszélyezteti, és végképp megkopik a népképviselet reputációja. Ennek megakadályozásához szerinte kőkemény rendőri fellépésre lenne szükség, de úgy, hogy mindegyik párt áldását adja az akcióra.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese épp a kemény rendőri fellépést hiányolta, miután hétfőn este 9 óra körül, amikor távozott a Parlamentből, tüntetők egy csoportja rátámadt az autójára. „Szerintem valaki elmulasztotta hivatali kötelességét” – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján. A hivatali kötelesség megszegése bűncselekménynek minősül, ami szabadságvesztéssel büntethető.

Köpködtek, rúgtak, zsidóztak, buziztak

Hangsúlyozta, nem kizárólag őt érte támadás. Szili Katalin házelnök közvetlen munkatársainak gépjárműve éppen Gusztosé előtt haladt, így a benne ülőknek hasonló élményben lehetett részük. A körülbelül 50 tüntető agresszívan rájuk rontott, rúgták, ütötték a járművet, volt, aki az autó elé térdelt, hogy meggátolja a haladást, közben hangosan mocskos zsidóztak, buziztak, köpködtek, és életveszélyesen fenyegettek, részletezte az SZDSZ-es képviselő.

A közelben, a Parlament északi kapujánál több tucat rendőr állt, legtöbbjük rohamsisakkal, pajzzsal felszerelve, ők azonban valószínűleg utasítás hiányában tétlenül nézték végig az eseményeket. Egy részük háttal állt a két autónak, mások pár méterről kívülállóként figyelték, mi történik.

Léderer András, az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció elnöke szintén Gusztos autójában távozott a Parlamentből. Annyit tett hozzá, hogy miután az első támadás elől sikeresen megmenekültek, jelezték a kereszteződésben álló rendőrnek, hogy mi történt. A rendőr közben észrevette, hogy a tüntetők a lefékezett jármű felé futnak, így csak annyit mondott a politikusoknak: „Induljon, mert jönnek a tüntetők!”

Gusztos feljelentést tett

Közölte, hogy hétfő este bejelentést tett telefonon, a rendőrség azonnal rögzítette a gépjárművön lévő nyomokat. "Elkerülhetetlen volt ez az incidens" - mondta el az Index kérdésére Tafferner Éva, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője. Hozzátette, hogy az okozott kár nem éri el a szabálysértési értékhatárt, így Gusztos Péter magánvádas indítvánnyal élhet.

Képtelen vagyok megérteni, miért élveznek többletjogot az árpádsávos zászlóval tüntetők az átlag emberrel szemben, mondta felháborodva Gusztos. „A felháborodás nem keverendő össze az ijedtséggel” – hangsúlyozta. Ennek nyomatékosítására elhelyezte honlapjára az összes elérhetőségét.

Az SZDSZ-es politikus munkatársai most vizsgálják a jogi lépések megtételének a lehetőségeit. Hozzátette, amellett, hogy az északi kapun nem lehetett rendesen kijutni, a déli kapu is két órán keresztül el volt torlaszolva, ott csaknem 300 tüntető nem hagyta haladni a forgalmat.

A parlament hétfői plenáris ülésének elején rendkívüli frakció- és házbizottsági ülést hívtak össze a szocialisták, melynek témája a biztonság volt. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az ülés után az Index kérdésére közölte, mindent megtesznek azért, hogy a képviselők biztonságosan távozhassanak az ülésről, és az egy héttel korábbi incidensek ne ismétlődjenek meg. A szaktárca vezetője úgy vélekedett a helyzet valóban nem egyszerű, de megfelelő rendőri erők állnak rendelkezésre.