Volt ügynökök is kutakodnának
További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Ki kutathat?
Hétszáz engedélyezés és két elutasítás - ez az
állambiztonsági iratok kutatási kérelmeit elbíráló kuratórium
mérlege - tudta meg a Népszabadság. A levéltárban két egykori
ügynök is kutakodni akart. Egy öttagú szakmai kuratórium átlagosan
havi húsz kutatási kérelmet bírál el. Elvileg szavazattöbbséggel,
gyakorlatilag azonban konszenzussal döntenek a kérelmekről,
amelyeket a publikációs jegyzék, egy tudományos műhely támogatása és
egy részletes kutatási terv alapján bírálnak el.
Törzsvendégek: információs kárpótlás >>>>
A Tanár
Ungváry Krisztián szerint az magyarázza a "Tanár" fedőnevű ügynök cikkében leírt "pálfordulását", hogy az idők során az ügynökjelölt "felmorzsolódott". A történész az MTV Az Este című műsorában elmondta: "A Kádár-rendszer azt is elérte, hogy azok, akiket megnyomorított, végül valahogy azonosultak a rendszerrel." A kérdésre, hogy származhatott-e valakinek baja a "Tanár" jelentései nyomán, Ungváry azt felelte, hogy arról az egyetlen esetről van tudomása, amelyet a cikkben is megírt, több hasonló esetet nem talált. De szerinte a történet nem ért véget 1975-ban, a "Tanár" fedőnevű ügynök ezután is dolgozott, valószínűleg egészen 1989-ig.
Egy másik történész, Varga László egyetért Ungváry cikkbéli állításával, hogy a klérusnak csupán töredéke, talán 1-2%-a lehetett beszervezve. Ungváry hozzátette azonban, hogy mivel a beépítés a legfelsőbb szinteken kezdődött, például a Magyar Katolikus Püspöki Karnál, e néhány száz ember zöme a papi vezetők közül került ki.
Ügynök-ügyek Az Estében >>>>
Öreg sínek
Lepusztult a magyar sínhálózat. Hatezer kilométer vár felújításra a 7700-ból - írja a Magyar Hírlap. A pályahálózat negyven százalékán emiatt sebességkorlátozás van érvényben. A leggyorsabbnak számító Budapest-Hegyeshalom vonalon például 160 kilométer az óránkénti maximális megengedett sebesség, de Győr térségében például csak nyolcvannal haladhatnak a vonatok. Nincs ez másképp többi fővonalon sem: a Pécsre, Miskolcra, Lökősházára és Záhonyba menő vonatok csak nyolcvanas átlagtempóval haladnak száz helyett, a törzshálózaton kívüli részek pedig még rosszabb állapotban vannak; ott negyven kilométer az átlagsebesség.
Szivárog a ciánt
A nagy hó és a -20 Celsius fok alatti hőmérsékletek miatt megrepedeztek azok a csövek, amelyek a tiszai ciánszennyezést okozó nagybányai Transgold bányavállalattól a nagybozintai derítőhöz szállítják a ciános zagyot – tudta meg a Népszabadság. A helyi napilap szerint a bányacég "a középkorra jellemző technológiával" vödröket helyezett el a repedések alá, a kifolyó lét pedig műanyag hordókba ürítették. Rakics Róbert, a zöldtárca helyettes államtitkára elmondta: az eddigi információk alapján nem történt komolyabb szennyezés; a felszíni vizekbe nem került a zagyból.
Nagybányán vödrökkel gyűjtik össze a ciánzagyot >>>>
Kizárt főnök
Dr. Makói Zita, a Pető Intézet új főigazgatója nem tud bejutni a főigazgatói irodába, mert azt az intézet alacsonyabb beosztású vezetői kulcsra zárták – írja a Népszabadság. Az intézet vezetése, illetve a főiskolai tanács nem tekinti őt főigazgatónak, mert szerintük kinevezése törvényellenesen történt. Kökényesi László gazdasági vezető szerint a kuratórium nem vette figyelembe az intézmény működési szabályzatát, amikor február 1-től Makói Zitát nevezte ki főigazgatónak. Makói Zita abban bízik, hogy pénteken már bejut az irodájába.
Zárt főigazgatói szoba a Pető Intézetben >>>>
No-men-ta-na, No-men-ta-na
A Magyar Nemzet információi szerint három fideszes
országgyűlési képviselő feljelentést tett a Nomentana Kft. ügyében a
Központi Nyomozó Főügyészségen. A feljelentést ismeretlen tettes
ellen adták be közokirat-hamisítás bűntette elkövetésének alapos
gyanúja miatt. Répássy Róbert, Szijjártó Péter és Deutsch-Für Tamás
feljelentésüket közhiteles dokumentumokkal támasztották alá. Ezekből
megállapítható: Gyurcsány Ferenc ügyvezető igazgatóként - Nomentana
Pénzügyi Tanácsadó Kft. néven - a cégbíróságon be nem jegyzett, azaz
nem létező céget működtetett jogellenesen 1993 szeptembere és 1995
decembere között.
Feljelentés Nomentana-ügyben >>>>