Az első pontban arról döntöttek, hogy az országos rendes vagy rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést követően a helyi szervezetekben, a választmányokban, továbbá az országos tanácsban és az országos tanács elnökségében is tisztújítást kell tartani az országos tanács által meghatározott időtartamon belül. Korábban e döntések meghozatalára konkrétan meghatározott időpontot tartalmazott az alapszabály.
A második megváltoztatandó pontban arról kellett a küldötteknek szavazniuk, hogy a területi küldöttgyűlés és a rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívásakor, azok időpontjáról, helyéről és napirendjéről a résztvevőket a rendezvény első napja előtt nyolc nappal kell értesíteni, korábban 15 nap volt a határidő.
A harmadik pontba belevették, hogy az SZDSZ tisztviselőinek, a küldöttgyűlési küldötteknek, valamint az országgyűlési és önkormányzati képviselőjelölteknek a megválasztása, listáinak meghatározása - beleértve a rendkívüli küldöttgyűlés küldötteinek megválasztását is - választásnak minősül.
A negyedik pont arról szól, hogy a küldöttek megválasztása az országos küldöttgyűlés előtt az országos tanács által meghatározott időrend szerint történik. Korábban ez úgy szólt, hogy a küldötteket a helyi szervezetekben a rendes, országos küldöttgyűlést megelőző hatvanadik és harmincadik nap között választják meg.
Az utolsó pont rendelkezését úgy módosították, hogy megüresedés esetén harminc napon belül kell új tisztségviselőt választani. Ez a pont korábban úgy szólt, hogy azokat a tisztségviselőket, akiket nem küldöttgyűlés választ, az országos tisztújító küldöttgyűlés után 45 napon belül kell megválasztani. Megüresedés esetén ugyancsak 30 napon belül kell új tisztségviselőt választani. (MTI)
Béki Gabriella ügyvivő elismerte, hogy sokan sokfélét gondolnak a kilépésről. Ő a szakítás mellett kardoskodott, ám árnyalta a képet, mondván: hiba lenne mindent a szocialistákra kenni. Akik csak akkor lesznek képesek kisebbségben kormányozni, ha az SZDSZ konstruktív ellenzékként fungál. Olyan pedig úgysincs a parlamentben, csak demagóg oppozíció.
Ráadásul az SZDSZ a kilépéssel Béki szerint esélyt kap, hogy újra építse azt az erkölcsi tőkét, ami szép lassan felmorzsolódott az utóbbi években. Nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az SZDSZ-ben már nem volt divat az ökritika, pozitívnak kellett lenni mindenáron.
Lakos Imre magánjellegű közleménnyel kezdte: élete legnyomasztóbb napja volt az a hétfő, amikor Kóka gyakorlatilag kiugrott a koalícióból. De ezt a negatív élményt ellensúlyozta, hogy vészhelyzetben egyégesen lépett fel a párt. Aztán Lakos azon kesergett, hogy Fodor Gábor és Kovács Kálmán úgy csinálták, mintha nem egyhangú döntés született volna.
Ami a válás praktikus oldalát illeti, Lakos szerint leltárt kell készíteni, hogy mit végeztek a minisztériumok, hogy a köz lássa, milyen kemény munkát végeztek. Végezetül azt ajánlotta, kissé homályos hasonlattal, hogy csapatban kell repülni, mint a vadlibák, mert az hatékonyabb.
Harmadik legfontosabb döntésére készül az SZDSZ, vélte Horn Gábor. Az első ilyen az SZDSZ létrehozása volt, a második a '94-es koalíciókötés, a harmadik pedig a mostani, amikor kilép az SZDSZ koalícióból. Horn azt mondta, nem tehetnek mást, minthogy kilépnek. Mint mondta, ő maga is munkanélküli lesz hat év után, de mégis meg kell hozni ezt a döntést.
Szomorúságát hangsúlyozta azokkal a hangokkal a kapcsolatban, akik arról beszéltek, másképp kellene kezelni a helyzetet. Emlékeztetett arra, azt a programot, amelynek végrehajtására szerződtek a szocialistákkal egy tartózkodással szavazták meg annak idején. "Kívül vagy belül, új koalícióban, vagy együttműködésben, ez most mindegy" - fogalmazott a politikus, leszögezve, hogy a kisebbségi kormányzástól sem kell félni, hiszen "mi normálisak vagyunk, ha támogatható javaslataik lesznek, mi megszavazzuk".
Horn Gábor megismételte, azzal sincs baj, ha előrehozott választás lesz. Egy esetben van probléma, ha a Fidesz kétharmados többségbe kerül. De Horn nincs meggyőződve arról, hogy 2010-es választást automatikuan Orbán Viktor pártja nyerné.
Horn óva intette pártját attól az úttól, amelyen az összes hasonló kispárt végigment. Sajnálkozott, hogy elkezdődött az elnökválasztási kampány. Bírálta beszédében az "ifjú törököket", akik szerinte azt üzenték a nagy öregeknek, menjenek már el, hadd jöjjenek ők.
"Tessenek megnyugodni, ez a párt azért érdekes és szép, mert sokszínű" - figyelmeztetett, majd azt kérte, gondolja végig ezt mindenki, aki indul az elnökségért. "Mindegy, ki lesz az SZDSZ elnöke, ha oda tudunk állni melléjük, akár egy tavaszi előrehozott választáson 6-7 százalékot elérjük, többet nem, ne csapjuk be egymást, utalt Fodor Gábor szónoklatára Horn Gábor.
Kóka János reagált a felszólalásokra, a konstruktív ellenzekésigben egyetértett Béki Gabriella felfogásával, és arról beszélt, hogy józan megítélés továbbra is létezik, ahhoz nem kell koalíciós szerződés. Az SZDSZ az elveihez és a programjához akar ragaszkodni, mondta. Egyetért Gulyás Józseffel a múltidézésben, és Horn Gáborral a kitűzött célokban. Szerinte meg kell erősödniük az EP-választásokra, és vegytiszta liberalizmus mellett sokszínűséget remél, ezzel szerinte ugyanis egységet lehet teremteni a pártban. Konzervatív és baloldali irányba is nyitni akar, amire ellenzékiként különösen nagy szüksége lehet az SZDSZ-nek. Gazdaságpolitika, emberi jogok, szolidaritás nélkül nincs SZDSZ, ahogy Fodor, Demszky, Kuncze és Magyar nélkül se, mondta.