MSZP: élt a puccs, meghalt a puccs
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
"A Magyar Szocialista párt elnöksége és parlamenti frakciója arra kér felhatalmazást a kongresszustól, hogy biztosíthassa a kormányzás folytatásához szükséges politikai támogatást", ezzel a szándékoltan dodonai állásfoglalással készül október 11-én a küldöttek elé a szocialista vezérkar. A pártelnök-miniszterelnök kabinetirodájában készre fésült szöveget legalább kétféleképpen értelmezik. A jelenlegi struktúra hívei a folytonosságra (azaz személyi változások mellőzésére) való felszólításként értelmezik, míg a pártelit jelentős része azt olvassa ki a sorok közül, hogy bármilyen áron el kell kerülni az előrehozott választásokat, illetve biztosítani a stabil kormányzást (ami nem merül ki abban, hogy összekalapozott szavazatokkal átcsúszik a költségvetés.)
Egyszer majdnem megvolt
A bármi áron kifejezést sokan azonban sokan leegyszerűsítik, s gyakorlatilag a miniszterelnök-csere szinonimájaként használják. Ám hiába emlegetik úton-útfélen, a frakció és a középvezetők szerint a Gyurcsány Ferenc leváltásáról a háttérben elsuttogott elnökségi mondatok jelenleg nem többek szóvirágoknál. Ugyanis a pártbéli helyzetértékelés szerint a vezérkar már párszor, különösebb veszély nélkül trónfoszthatta volna Gyurcsányt. A helyzet igazi komikuma, hogy az elnökség pár hete ezt meg is tette, ám utána mintha megijedt volna a saját akciójától, és retirált.
Az Index információi szerint az említett maratoni tanácskozáson negyedik órájában a miniszterelnök közölte, hogy amennyiben őt tekintik egyedül az SZDSZ-szel való megállapodás gátjának, akkor hát legyen, lemond, de nemcsak a miniszterelnökségről, hanem a pártelnöki posztról is. Majd visszavonult a szobájába. Ekkor az egyik prominens azt ajánlotta az elnökségi tagoknak, hogy lévén már mindenki fáradt, függesszék fel az elnökségi ülést. A javaslat praktikus volt, ugyanis a jegyzőkönyv már rögzítette Gyurcsány leköszönését, és a vezérkar reggelig letárgyalhatta volna a szabad demokratákkal, hogy miként reagálnak az új helyzetre.
Ám az események más irányt vettek: miután a miniszterelnök szobájába húzódott, két szocialista nagyágyú (és hamarosan egy harmadik is) utána ballagott, s visszahozta az ülésterembe. Mire a tanácskozás újra elkezdődött, addigra az Index tudomása szerint Gyurcsány ismét a párt és a kormány első embereként elnökölt. Arról csak találgatni lehet, hogy a szűkebb megbeszélésen mi történt, és utána miért marasztalta Gyurcsányt az elnökség is. A legtöbb egybecsengő interpretáció úgy szól: egyrészt a kettős lemondással kellett volna kiállni a nép elé, méghozzá olyan utód nélkül, aki bírja a miniszterelnök támogatását, másrészt a prominensek joggal tartottak attól, hogy Gyurcsány elmozdításával magukra rántják az MSZP talpasait, akiknek a körében a miniszterelnök még nagyobb támogatást élvez.
Nem lenne könnyű, de...
Elvileg lenne arra is lehetőség, hogy a kongresszuson váltsák le Gyurcsányt, de abban azért a többség egyetért, hogy a miniszterelnök-pártelnök egy teremnyi küldöttet azért meg tud győzni. (Megjegyzendő, a Baloldali Tömörülés szombati ülésének éltes közönséget azért nem tudta tűzbe hozni Gyurcsány, csak lanyha tapsokat csiszolt ki a hallgatóságából.) Igaz, egyes politikusok úgy kalkulálnak, hogyha a megyei elnökök, a megyei jogú városok szervezetinek vezetői, illetve a frakció egységesen dolgozza meg a tagságot, akkor, ha egy paraszthajszállal is, de a kongresszusi küldöttek körében verhető a kormányfő. Ehhez azonban hetek-hónapok drilljére van szükség, úgyhogy vélhetően nem a szombati kongresszuson feszül egymásnak a két akarat.
Így, ha az elnökség hamarjában akar mozdulni, akkor a mai, keddi elnökségi ülésen lendülhet akcióba. Kérdés persze, hogy mekkora hitelességgel, ugyanis a múltkor már eljátszotta az esélyt, ha akkor nem kellett a miniszterelnök feje, akkor most milyen alapon követelné a testület? Különös tekintettel arra, hogy változtak a körülállások, az említett tanácskozás után még élt a remény, miszerint az SZDSZ-MSZP csúcstalálkozón közös nevezőre jut a két párt. Azóta viszont kudarcba fulladt az egyeztetés, maradt a parlamenti üzengetés. Márpedig az nem egy jól kommunikálható üzenet, hogy egy nagyon bizonytalan együttműködésért trónfoszt a vezérkar.
Ennek ellenére mégis kering egy pletyka, miszerint nem lesz eseménytelen a keddi elnökségi. A mese arról szól, hogy négy MSZP-s miniszter lemondása lebegtetésével állítja falhoz a miniszterelnököt. Tény, ha a pénzügyi tárca vezetője, illetve a közigazgatást és törvénykidolgozást irányító kancellár lelép a költségvetés időszakában, akkor tényleg nincs tovább. Persze az azért kérdéses, hogy ebben a kiélezett helyzetben veszélyeztetnék-e azt, ami a kormányzásból megmaradt. (Az is az elmélet komolyságát jelzi, hogy például a kancelláriaminiszter épp az ágyat nyomja.)
Három verzió
Több szocialista vezető jelenleg úgy becsli, hogy mind az elnökségin, mind a kongresszuson három kimenet lehetséges, az esélyeket minden esetben egyharmadra adják. A legsarkosabb verziót úgy számolják, hogy a kongresszus kimondja: a vezérkar egy többségi kormányzáshoz kapott felhatalmazást, addig marad, amíg el nem válik, tudja-e biztosítani a többséget. Ha nem, akkor az MSZP a maga útját járja, netán új zászlóvivőkkel. A középút a semmitmondás kongresszusa lenne, ami szocialista értelmezések szerint egy politikai vereség megúszása (azaz annak deklarálása, hogy a vezérkar Gyurcsányostul együtt elszúrta) lenne. A párt választási esélyeit mérlegelve a legrosszabb forgatókönyvnek azt tartják, ha a küldöttek egy frappáns miniszterelnöki kortesbeszéd után ökölbe szorított kézzel tesz hitet a Megegyezés és a jelenlegi status quo mellett.