Daganatos beteg a pécsi polgármester
Daganatos betegségben szenved Pécs szocialista polgármestere, aki a rák elleni küzdelméről és gyógyulási folyamatának eredményeiről is beszélt sajtótájékoztatóján. "Magamért és a családomért eldöntöttem, hogy le fogom küzdeni, eldöntöttem, hogy meggyógyulok, és eldöntöttem, hogy tovább fogok dolgozni", mondta Tasnádi Péter.

A szocialista politikus még idén januárban, egy influenzával összefüggésben került kórházba. Akkor derült ki, hogy szervezetében daganatos elváltozások vannak. Több kezelésen esett át, a legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján tüneteinek nagy része már megszűnt.
A pécsi Fidesz-KDNP frakció közleményben reagált Tasnádi betegségének hírére, miszerint sajnálattal értesültek arról, hogy a polgármester komoly egészségügyi problémákkal küzd. A közlemény szerint egy ember egészségi állapota, még ha közszereplő is, a legmélyebb magánügy, így az ellenzéki politikusok elismeréssel adóznak Tasnádi bátorsága és nyíltsága előtt.
Ami pedig az eset esetleges politikai felhangjait illeti, az ellenzéki frakció leszögezte, hogy azt sem most, sem pedig a jövőben nem kívánja politikai ügyként kezelni, s ezt várja a pécsi közgyűlés többi szereplőjétől is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
3 órája
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
3 órája
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
7 órája
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
4 órája
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
7 órája
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
5 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
8 órája
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
17 órája
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
10 órája
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09