Minden ötödik taxis szabálytalan

2001.03.31. 13:01
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrzései során a taxisok húsz százalékánál derült fény szabálytalanságra. Előszeretettel számláznak túl, a külföldieket a legrövidebb út helyett városnézésre viszik, és az éjszakai tarifát is idő előtt alkalmazzák. Az Index információi szerint a jövő héten kerül a szakma elé egy javaslat az úgynevezett centrumárról, amit három üzemanyag átlagára alapján állapítanának meg évente. Ettől csak tíz százalékkal lehetne eltérnie a társaságoknak.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 2000-ben 567 taxit ellenőrzött, és minden ötödiknél bukkant szabálytalanságra - erősítette meg a Magyar Hírlap információit Huszay Gábor főigazgató. Kis távolságra sokszor egy minimális díj megfizetését kérik az utazóktól, mondván, hogy ennél alacsonyabb összegért nem éri meg nekik. Az ellenőrzöttek három százaléka nyugta-, illetve számlaadási kötelezettségét is elmulasztotta. Két éve még dupla ennyien nem adtak papírt. Olyan taxissal, akinek nem volt engedélye, csak két esetben találkoztak. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítottak az autók tisztaságára is, de azok néhány kivételtől eltekintve megfeleltek az alapvető elvárásoknak.

Budapesten sok a panasz

A taxistársaságoknál kevesebb a panasz
A budapesti taxisoknál ugyan kevesebb szabálytalanságra bukkantak, de a tetszetős statisztika ellenére sok a panasz. Főként külföldi állampolgárok jelzik az irreálisan magas összegű számlákat, valamint a kerülő úton való szállítást. A taxisok előszeretettel alkalmazzák az éjszakai tarifát este tíz óra előtt, és a közigazgatási határon kívülre sem szabályosan szállítanak - állapította meg a vizsgálat.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség úgy tudja, a fővárosban jelenleg 5700-ra tehető a taxisok száma, a korábbi hétezerhez képest. Ebből 4500-an különböző fuvarszervező társaságok keretében dolgoznak, míg a fennmaradt 1200 sofőr egyetlen szervezethez sem tartozik.

Összességében húsz százalék volt azoknak a taxisoknak az aránya, akiknél a főfelügyelőség szabálytalanságot fedezett fel. Ez 1999-ben 34 százalékos volt. A magyarázat főként az lehet, hogy az elmúlt években a dunántúli megyéket vizsgálták, míg most a keleti országrészt vették górcső alá. Arrafelé egy-egy városára összpontosulnak a fuvarvállalók, így a szabályok megismertetése és betartatása is sikeresebb.

Centrumár bevezetésére lenne szükség

Sokszor visszaélnek az emblémákkal
Minden statisztikából le lehet vonni a tanulságot - nyilatkozta az Indexnek Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Az elmúlt évek statisztikái azonban kevesebb szabálytalanságról árulkodnak, a panaszok nagy része pedig olyanokra vonatkozik, akik egyetlen társasághoz sem tartoznak. Előszeretettel ragasztanak fel autójukra megtévesztő emblémát vagy szórakozóhelyek fantázianeveit is. Egy ilyen taxiba szívesebben szállnak be az utasok, mintha semmilyen embléma sem lenne rajta.

Peredi Péter elmondta, napokon belül a szakma elé kerül azon javaslatuk, hogy nyugati példára egy úgynevezett "centrumárat" vezessenek be. Ezt minden év februárjában állapítanák meg a 95-ös, 98-as benzin és a gázolaj átlagárát figyelembe véve. Ettől csak tíz százalékkal lehetne eltérni a felmerülő költségek alapján. Azok a cégek, amelyek szerződést kötnek egy társasággal, utólagos visszatérítéssel részesülhetnének kedvezményben. Ezzel egységes tarifarendszert lehetne megvalósítani.

A csalók "mezítlábasnak" mehetnek csak

Az elmúlt évben a 6x6 taxinál két esetben tudtak bizonyítani túlszámlázást - tájékoztatta az Indexet Urbán Lajos a cég taxis üzletágának igazgatója. Minden panaszt kivizsgálnak, még azokat a bejelentéseket is, amikor nem kellő udvariasságról számol be egyik utasuk, esetleg a sofőr nem volt hajlandó az első emeletre felvinni a csomagokat. Összességében az mondható el, hogy a panaszok egy százaléka jogos. A társaságok közötti egyezmény szerint, ha egyik kollégájukat csaláson kapják, az nem mehet el dolgozni egy másik céghez. Ettől azonban "mezítlábas" még lehet - fogalmazott Urbán Lajos.