További Belföld cikkek
- Index-infó: Budapesten a holokauszttagadó volt iráni elnök, informális béketárgyalás lehet a háttérben
- Orbán Viktor fontos megbeszélésről jelentkezett be
- Nőtt a szívférges kutyák száma, az ember is megfertőződhet
- Lebukott a lopott áramból üzemeltetett vidéki pékség
- Orbán Viktor kinevezte a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát
Műholdas követőrendszer 150-200 millióért
Az autó tetejére egy piros villogót is fel szeretnének szerelni, amely össze lenne kötve az autóriasztóval, így támadás esetén a közelben tartózkodó kollegáknak és járókelőknek is lehetne jelezni. Százszázalékos védelmet semmi sem nyújt, de egy műholdas követőrendszer kiépítésére nagy szükség lenne. Ez riasztás esetén néhány méter pontosságra jelezné a bajba jutott kolléga tartózkodási helyét. Ennek kiépítésére cégenként 150-200 millió forintra lenne szükség. A terv megvalósulására csak a kormány támogatása esetén lenne lehetőség.
Dávid Ibolya a levélről telefonon értesült, mivel éppen a Kozma utcai börtön új beszélőjének felavatásán tartózkodott. Az újságírók kérdésére azonban elmondta, még nem tudja, mit kérnek a taxisok, de úgy véli, amit a jogalkotás eszközével meg lehetett tenni, azt megtették. Közfeladatot ellátó személyekké nyilvánították őket, így az ellenük elkövetett bűncselekményeket súlyosabban ítélik meg. Véleménye szerint most már nem a jogalkotáson a sor, hanem a technikai berendezések fejlesztésén.
Egy hét, két gyilkosság
Az elmúlt héten két taxist gyilkoltak meg: május 14-én Nagykanizsán lőttek le egy sofőrt, míg a hétvégén Budapesten egy huszonnégy éves férfit sebesítettek meg késsel halálosan. Az elmúlt tíz évben tizennégy taxis lett gyilkosság áldozata. Egyesek úgy vélik, megoldásként szolgálna az utastér leválasztása plasztikfallal vagy ráccsal. Horváth Pál szerint ez nem jelentene megoldást. Csökkentené a komfortot, a plasztikfal egészségügyi szempontból sem ajánlott, a rács pedig csúnya, egyébként a rácson keresztül is megsebesíthetik a sofőrt.